DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvény címe azzal kezdődik, hogy: a tankönyvpiac rendjéről... Ehhez szeretnék hozzászólni, noha igen sokra értékelem azt, amit hallottam és tanultam az ezzel összefüggő és nem összefüggő, más felszólalásokból is. Néha prédikáltunk egymásnak, néha etikai és más dolgokat is idehoztak képviselőtársaim - jól van, úgy látszik, a parlament ilyet is tesz.

Mégis, visszatérve a tankönyvpiac rendjére, illetve ahhoz ragaszkodva, engedtessék meg, tisztelt Országgyűlés, hogy ennek a témának egyetlenegy vetületével foglalkozzak. Nem azért, mert a többi nem fontos, hiszen hallottuk, nagyon érdekes és tanulságos volt Pánczél képviselő úr hozzászólása, vagy én igen hasznosnak találtam, és tanultam abból, amilyen adatokat Rózsa képviselő úr az előbb elmondott. Mégis, maga a tankönyvpiac, mint egy intézmény, mint egy mechanizmus a központi téma, legalábbis azt szeretném, ha ennek a törvénynek ez lenne a témája, hogy tankönyvekkel ellátjuk az ifjakat, az iskolákban a diákokat. Hogyan történik ez? Nyilván nem vagyunk megelégedve vele, régóta kísérletezünk, és most úgy gondoljuk, hogy ezen van javítanivaló, és tudjuk is, hogyan tesszük. Nos, tegyük!

Én is egyetértek azzal, hogy vannak üdvözlendő, kívánatos javaslatai, províziói az előttünk lévő törvényjavaslatnak, amit a kormány idehozott. Ugyanakkor vannak olyanok benne, amik módosításra, javításra vagy kigyomlálásra, kinyesegetésre ítéltetnének, vagy legalábbis javasolom, hogy mérlegeljük így. Nevezetesen azt látom hiányosságnak és ellentmondásnak ebben a törvényjavaslatban, úgy általában, hogy a decentralizálás, a döntéshozás felől a központosítás felé halad, és a szabadpiacnak azt a szerepét, amit jól képes elvégezni, még ezen a piacon is, azt is csökkenti, és a monopólium felé tereli a piacot. A monopólium felé tereli, ami bizonyos iparágakban talán kívánatos, azonban nem mindenütt.

Szeretnék néhány szót szólni erről, anélkül, hogy félreértésre adjak okot. Nem olyan piaci rendszert javasolok ebben az iparágban, amelyik konfúziót okozhat, de vannak erre elég jó tapasztalatok szerte a világban. Ezekkel a gondolatokkal nyújtottam be egy törvényjavaslatot, aminek néhány mondatát felolvasnám itt, hogy aztán azokat kommentáljam a felszólalásom hátralévő perceiben.

Azt javasolom, tisztelt Országgyűlés, hogy: az oktatási miniszter felelőssége előmozdítani a tankönyvellátás rendszerének olyan formálódását, hogy a tankönyvpiac résztvevői optimális szerepet vállaljanak a döntéshozatal és a lebonyolítás folyamatában. Ezen szándékkal a miniszter bátorítson kezdeményezéseket; az iskolák tanszemélyzete, a szülők testülete és az önkormányzat illetékes szerve együttesen mérlegeljék a tankönyv kiválasztását. Továbbá: a miniszter ösztönözze a könyvkiadók piaci versenyét, a takarékosabb vételár és a tartósabb minőség érdekében. Továbbá: a miniszter jutalmazzon eljárásokat a tankönyvek ismételt, éveken át történő használata céljából, amikor azt a tanulónak is érdeke gondosan megőrizni és magasabb értékben visszaváltani az iskolaév végén.

Tisztelt Ház! Hasonló szellemben vannak más pontjaim is, amelyeket javasolok, és ehhez szeretnék néhány kiegészítő mondatot szólni. Arról van szó, én úgy gondolom, hogy a tankönyv, amit előállítanak azok, akik tudják, hogyan kell, tehát megírják, a kiadó publikálja, és eljut a piaci mechanizmus vagy valamilyen elosztási rendszer révén az iskolához és a tanulóhoz, ebben a folyamatban a monopolista rendszer felé haladás nemkívánatos. Honnan gyanítom én, hogy monopolista rendszerű lépések vannak? Olvasom a törvényjavaslatban azt, hogy a miniszter jelöli ki, hogy ki lehet tankönyvkiadó, meg hogy ki írhat tankönyvet. Hölgyeim és uraim, szerte az országban is, tisztelt Országgyűlés, itt, ebben a díszes teremben, hát ki az a miniszter, aki kijelöli, hogy ki lehet tankönyvkiadó? Honnan tudja azt, hogy ki a legjobb tankönyvkiadó? Én azt gondolom, hogy jobb az, ha jó néhány tankönyvkiadó versenyez, és bebizonyítja, hogy ő a legjobb tankönyvkiadó. A verseny lehetővé teszi emberek százának és ezrének megnézni, felülvizsgálni és megítélni, hogy mi történik; ezek az ezrek és tízezrek jobb döntést hoznak, mint az a miniszter, aki, legyen bármilyen bölcs ember, és bármelyik párthoz tartozzon, de egy személy döntése mégiscsak inkább monopolista jellegű, mint amikor többen vesznek részt e folyamatban.

Hasonlóképpen a tankönyv megírása: tisztelt Országgyűlés, tisztelt kollégák a tanítási iparágban - ha most hirtelen ezt a kalapot teszem magamra -, én is írtam tankönyveket, nem azért, mert a miniszter bátorított vagy nem bátorított. Hanem azért, mert azt hittem, hogy azokat a diákokat, akiket én tanítok, abból a tankönyvből lehet a legjobban tanítani, amit én írok. Vagy elfogadta ezt a tankönyvkiadó vagy az iskolatestület, vagy valaki, aki döntési helyzetben volt, de én azt megírtam. Miért akadályozunk meg más tanítókat, tanárokat abban, hogy ezt tegyék?

(15.30)

Inkább bátorítanám. Azután nincs abban semmi hiba, ha az a tankönyvvázlat, amit megírtam, örök életre a fiókban marad, nem lesz kiadva, mert nem állja meg azt a versenyt, azt a minőségi, ár- vagy más versenyt, amelynek itt szerepe van.

Tisztelt Országgyűlés! A miniszternek, amit a feladatai között javasolok: bátorítsa ezt a folyamatot, ösztönözze a hasonló folyamatot, és jutalmazzon ilyen eljárásokat. Tetszik látni, nem foglalkozom itt költségvetési előirányzatokkal, bár magam az Országgyűlés költségvetési bizottságának a tagja vagyok, és ott igen takarékos vagyok, legalább annyira, mint bárki más.

Azonban kérem, lássuk meg, tisztelt Ház, hogy a jó tankönyv és annak a takarékos hasznosítása, az újrahasznosítása közérdek, az adófizető érdeke, a diák érdeke, a szülő érdeke is. Még hadd tegyem hozzá: én ismerek egy országot, az Amerikai Egyesült Államokat, ahol rutin a tankönyvek újrahasználása, mindig ezt csinálják. Egy tankönyv hat-nyolc éven át szolgálja a gyermekeket, és nem esik le az aranygyűrű a jómódú emberek ujjáról vagy a fejükről a korona azért, mert újból használják a tankönyvet. Ez egy természetes, okos dolog, mindenki jobban jár vele. Az, hogy a miniszterelnök úr mindenkinek új tankönyvet ígért a választások során, nyilván félreértette, amit éppen akkor mondani akart, hogy nem mindenkinek minden évben új tankönyvet, úgy gondolom, akkor valami más lehetett a fejében, ezt most nem elemzem.

Arra szeretném felhívni a figyelmünket, hogy életünknek ebben a szférájában a takarékosság igenis lehetséges és kívánatos, és attól nem tanul kevesebbet a diák belőle. Sőt, hadd tegyem még hozzá: annak a terméknek - legyen az bármi, beleértve a tankönyvet -, amit ingyen kap valaki, kevesebb az értéke, azt hamarabb eldobja, és nem őrzi olyan féltő szeretettel, mintha az valamibe belekerült volna.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, ezek a szempontok kívánatosak lennének, amikor a módosítóinkat majd egyeztetjük, és remélem, belőlük olyan törvény születik, amelyet mindnyájan szeretnénk, ha megszületne.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu