DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lezsák képviselõ úr a beszédében említette Baden-Württemberget, hogy ott is voltak iskolabezárások és így tovább, de ugyanakkor azt is említette - nem tudom, ez mennyire maradt meg a fülekben -, hogy most hatalmas erõfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az egykor ostobán felszámolt kisiskolákat próbálják újra feléleszteni.

Azt gondolom, az okos ember a más kárán tanul, nem a saját kárán, tehát érdemes tanulnunk másoktól, érdemes megfontolni dolgokat. Annál is inkább érdemes megfontolni dolgokat, mert tudomásom szerint viszont a szomszédos Bajorországban még nem követték el ezt a butaságot, úgyhogy e tekintetben nyilvánvalóan Németország is eltérõ példákat tud produkálni. Ebbõl a szempontból, azt gondolom, tanuljunk a németektõl, mert van mit.

A másik dolog, ami most megütötte a fülemet - és lehet, ha rosszul értem, akkor elõre is megkövetem -, de államtitkár úr, ha jól értem, azt az iskolát, ahonnan a református pap, a helyi pedagógus meg az állatorvos és a többi elviszi a gyerekét egy másik iskolába, és marad harminc cigány gyerek, akkor azt be kell zárni? Azt gondolom, ez itt nagyon rossz irányba vivõ gondolatkör. Akkor hol van az esélyegyenlõség kérdése? Mit lehet itt kezdeni? A harminc cigány gyereket akkor hol fogjuk taníttatni?

Azt nem vitatom, hogy szabad iskolaválasztás van a szülõk részérõl, én ezt nem vitatom, de ha egy adott helyen magát az infrastruktúrát felszámoljuk, akkor a lehetõ legrosszabbat fogjuk elérni, már csak annál is inkább, mert sok esetben az utaztatási procedúra még nagyobb iskolai hiátust fog eredményezni a gyerek részérõl, egyszerûen nem fog eljárni. Azt gondolom, ez rossz irányba vivõ gondolat lenne.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu