DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gusztos Péter kérdésére, hogy miért nem támogatható: azt gondolom, hogy a vezérszónoklatban Juhos Katalin nagyon részletesen elmondta, hogy melyek azok a pontok, amelyeket mi kifogásolunk, és értelemszerűen erre az egészre rávetíti a hatását.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akkor, amikor iskola- és óvodabezárásról beszélünk, van egy olyan terület, amelyen a kormány saját hatáskörben most, ebben a pillanatban tudna mozdulni. Meg is mondom, konkrétan miről van szó: azokról az óvodákról, amelyek egyébként állami tulajdonú cégek fenntartásában működtek, például az MÁV kezelésében lévő óvodák, amelyek nagy részét egyébként a MÁV már bezárta. Ez ügyben a kormánynak igenis lett volna mozgástere, és lett volna eszközrendszere is, arról pedig nem is beszélve, hogy ezek ráadásul többségükben olyan óvodák voltak, amelyek speciálisak abból a szempontból, hogy a vasutas dolgozók munkabeosztását is figyelembe vevő volt a reggeli nyitás, a gyermekmegőrzés és a gyermekfelügyelet időtartama, nem úgy működnek, mint bármelyik egyéb önkormányzati óvoda.

Amit pedig Jauernik képviselő úr felvetett, hogy hogyan lehet ezt megmagyarázni, mondjuk, egy városi lakosnak: én városban lakom, de azt gondolom, hogy teljes mellszélességgel és nyugodt lelkiismerettel lehet mondani, hogy azért, mert egy városban van olyan könyvtár, ami egy kistelepülésen nincsen, van színház, vannak művelődési lehetőségek, amelyek a kistelepüléseken nincsenek, és lehetne sorolni mindazokat a feltételeket, amelyek a városban az életminőség és egyébként a gyermekek, a tanulók fejlődése szempontjából is nagyon fontos szempontot jelentenek.

Tessék megnézni: hogyan néz ki ma életszerűen a dolog? Sokszor úgy, hogy a városok környezetében lévő településekről behordják a gyereket uszodába, és így tovább. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Na, például így lehet megmagyarázni.

Forrás: parlament.hu