DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden, először Mécs képviselő úr hozzászólására: én nagyon örülök neki, ha a gyermekei cserkésztáborba járnak, fociznak, vagy bármi egyéb sportot űznek, de elnézést kérek, a testi edzettségből és egészségi állapotból nem következik az, hogy konfliktushelyzet esetén valaki katonaként is tud tevékenykedni. Ez két külön dolog, képviselő úr, a kettőt azért nem célszerű összecsúsztatni.

Én azt gondolom, hogy ha a határozati javaslat fontosnak tartja azt leszögezni, hogy előre nem látható esetekben mégiscsak vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, akkor ezt úgy tegyük, hogy Isten ne adja - nagyon durván fogok most fogalmazni, csak hogy világos legyen -, egy ilyen konfliktushelyzet esetén ne vágóhídra menjenek azok a szerencsétlenek, hanem legyen valami tapasztalatuk arra nézve, hogy mit kell kezdeni. Ez az egyik dolog.

(12.30)

A másik dolog pedig: Vadai képviselő asszony figyelmét szeretném felhívni arra, hogy ne keverjük össze a Nemzetvédelmi Egyetem tanrendjét azokkal a nagy egyetemekkel, ahol sok kar van, sokféle szak van, kreditrendszer van, iszonyú nagy átjárhatóság van, szabad szakválasztás és így tovább. A tanulmányi osztályoknak az olyan típusú, klasszikusnak mondott feladatköre kapcsán, amikor még kötött tanrenddel mentek az egyetemi képzések - és ez húsz évvel ezelőtt volt, csak megjegyzem -, végképpen nem ez a helyzet, hogy csak akkor van dolguk, amikor vizsgaidőszak van, egyébként pedig lóbálják a lábukat.

Én azt gondolom, ez nagyon sértő megjegyzés volt mindazokra, akik a felsőoktatás adminisztrációjában dolgoznak. Hihetetlenül sok munkát sóztak a nyakukba, és egész egyszerűen mind a mai napig képtelen vagyok megérteni azt, hogy akkor mi az ördögöt csinálnak a hadkiegészítő parancsnokságok adminisztrációjában, ha ezt az egyetemekre kellett lőcsölni. Korábban azok intézték az ilyen típusú feladatokat.

Képviselő Asszony! Erre adjanak nekem magyarázatot, ha van logikus magyarázat rá. Én egyelőre nem találok.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu