DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én leteszem a fegyvert, elismerem, Révész Máriusznak igaza van: a kormány a teljes magyar társadalommal került szembe e passzus kapcsán. Először levelek százezrei, majd milliói érkeztek titoktartás ügyében a Miniszterelnöki Hivatalba, továbbá az Oktatási Minisztériumba, később tömegtüntetések voltak a Kossuth téren és a Szalay utcában, aztán az ország egyes pontjain lázadások törtek ki, ahol a szülők hatalmas táblákkal vonultak, hogy azonnal mondják meg nekünk, hogy a gyerek marihuánát fogyaszt. A pedagógusok csapatostul álltak át a szülők oldalára, és ostromolták a kormány épületét, és amikor az általános lázadás kitörése fenyegetett, akkor a kormány hirtelen kapitulált, és beterjesztette ezt a törvénymódosítást.
Révész Máriusznak igaza van, mindannyian láthattuk a televízióban ezeket a képeket. Ez történt, képviselő úr, örüljön neki.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés