DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is úgy gondolom, hogy bár ez nem igazán ennek a törvényjavaslatnak a vitájába tartozó téma, de ha már Pósán képviselő úr említette, én is az őszinte és tiszta beszéd híve vagyok. Én azt gondolom, ez a kormány kicsit őszintébben és tisztábban szokott beszélni a nehézségekről, mint mondjuk, a Fidesz, amikor egyfelől a költségvetési hiány csökkentését szorgalmazza, mondván, hogy a kormány pazarol, másfelől bármely konkrét esetben, amiről szó kerül, komoly kiadásnöveléseket szorgalmaz, legyen szó az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, illetve a kis- és középvállalkozások támogatásáról, a mezőgazdaság vagy az élet bármely területéről.
Őszinteséget követelni egy olyan párt képviselője részéről, amely párt úgy képzeli el az egyébként valóban magas költségvetési hiány lefaragását, hogy lehetőség szerint minden területen növeli a kiadásokat, ez, megbocsásson, Pósán képviselő úr, kacagtató.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés