DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A szünetben egy kicsit nézegettük is ezt a benyújtott törvényjavaslatot különösen a tekintetben, amit többen fölvetettek a tanulók adataival kapcsolatban. Meg kellene nézni az eredetit, amihez képest ez módosítás, hogy igazából mit takar ez a dolog. De amennyit én például a magam részéről láttam belőle, aszerint azt mondom, hogy nincs szükség itt az adatvédelmi biztos közbenjárására, ezt egész egyszerűen ki kell venni a törvényből. Nem vagyok biztos benne, hogy nem lehetnek mellette olyan érvek, amik mégis valamely adatot azért benntartani kényszerítenek, de hogy azt a 72 adatot tökéletesen felesleges nyilvántartani, amit a törvényjavaslat fölsorol, ebben, képviselőtársaim, egyetértünk.
Ami az ingyenes tankönyvet és az arra vonatkozó ígéretet illeti: fogok majd a tízperces hozzászólásomban beszélni arról, hogy én továbbra is annak a híve vagyok, amit Révész Máriusz tőlem idézett, és e tekintetben - ahogyan Gusztos Péter mondta - nincsen egyetértés a két kormányzó párt között, márpedig ez egy koalíciós kormány.
Szeretném megkérdezni önöket, tisztelt képviselőtársaim: önök betartották-e azt az ígéretüket, hogy egy gyerek után egymillió, két gyerek után kétmillió, három gyerek után hárommillió forint adómentesség lesz? Nem tartották be, tisztelt képviselőtársaim, mert a választók nem juttatták önöket olyan helyzetbe, hogy betarthatták volna. Ezzel mi így vagyunk. Ha a Magyar Szocialista Pártnak 15-tel több képviselője van, akkor ma ingyenes a tankönyv. Ezt nem tudtuk bevenni a kormányprogramba, ennek következtében jelen pillanatban ezt nem tudjuk megoldani.
Én úgy gondolom, hogy most viszont elérkezett az igazság pillanata Révész Máriusz képviselőtársunk részéről: ő megmondta, hogy ez egy olyan kérdés, amiben a Magyar Szocialista Pártnak, ha az SZDSZ nem paríroz, akkor föl kellene bontani a koalíciós megállapodást, és a Fidesszel koalícióra lépni. Kaptunk egy koalíciós ajánlatot itt a parlamentben. Köszönjük szépen, képviselő úr, visszautasítjuk.
Köszönöm szépen. (Derültség az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés