DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költőtől elragadva egy gondolatot: idézni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Ugyanis a kormány ebben a megállapodásban, és itt van a kezemben (Felmutatja.), amikor azt mondja, hogy megteszi az EU-csatlakozásig alkalmazható importkorlátozások bevezetését szolgáló intézkedéseket - függetlenül attól, hogy a magyar nyelv szabályai szerint milyen is ez a mondat -, az előző mondatot is illett volna hozzámondani, ez pedig az orosz import műtrágyára vonatkozik, és nem általában az élelmiszerekre.

Annál is inkább, mert ön is tudja, képviselő úr, a gazdák is tudják, azt hiszem, valamennyi magyar állampolgár tudja, hogy amióta Magyarország a Világkereskedelmi Szervezet tagja, azóta egyezményes keretek mentén folyik az export- és importtevékenység, azaz nagyon bonyolultan körülírt rendszer van, amelyben le vannak szögezve a megtehető és a meg nem tehető intézkedések. Képviselő úr, ön is ugyanolyan jól tudja, hogy amennyiben Magyarország az egyezményes kereteken kívüli, valamiféle saját ötlettől vezérelt plusz importkorlátozó intézkedésekre ragadtatná magát, az súlyosan visszaütne a magyar exportlehetőségekre. Nem véletlenül mondtam azt, hogy a tavalyi esztendőben a magyar mezőgazdaság rekord exporteredményeket ért el, hiszen ez nem kis mértékben annak is következménye, hogy más országok nem alkalmaznak velünk importkorlátozó intézkedéseket, következésképpen mi sem alkalmazhatunk a WTO-kereteken túli intézkedéseket. És - ezt ki kell mondjuk, akár többször is - Magyarország többszörösét exportálja annak az élelmiszernek, mint amennyit behoz. Következésképpen, mivel az egyenleg nálunk pozitív, minden importkorlátozásra tett exportkorlátozó intézkedés iszonyatosan káros lenne a magyar termelőknek, mindaz az export, amit tavaly bonyolítottunk, itt maradna a nyakunkon. Azt hiszem, ezt senki nem kívánja saját magának sem.

Mindazonáltal ön említett még két összefüggést, és erre szeretnék alapvetően kitérni. Az egyik az érdekképviseletek dolga. Igen, a kormány is eredménynek értékeli, hogy a gazdák szervezettségében - ebben az esztendőben már mindenképpen elmondható - komoly előrelépések történtek. De azért tegyük hozzá, hogy ez még sajnos mindig gyenge ahhoz, hogy ezek az érdekképviseletek a piacon tudják a termelőik érdekeit képviselni. Mert az a könnyebbik ellenállás, képviselő úr, hogy a gazdák, úgymond, a kormányhoz fordulnak, és demonstrációkkal próbálnak különböző eredményeket elérni, de szeretném mondani, hogy ez csak félút; az egész út az lenne, ha magán a piacon, a feldolgozókkal, a kereskedőláncokkal és egyebekkel szemben tudnának igazából érdeket érvényesíteni a jövedelemosztozkodásnál. Magyarul: itt a címzett messze nem csak a kormány, itt az első helyi címzett mindenféleképpen a gazdaság többi szereplője, és azt gondolom, hogy az érdekképviseletek akkor járnak jól, akkor teszik jól a dolgukat, ha a piacon képesek a tagjaik érdekeit képviselni.

A másik mozzanat, amire ön utalt, ez az élelmiszer-higiéniai vagy állat-egészségügyi ellenőrzések sora. Képviselő úr, nem dicsekvésképpen, hanem tényleg jóleső módon említhetem, hogy múlt héten az Európai Unió illetékes főbiztosával tárgyalva jólesett hallani azokat a mondatokat, amelyekben a főbiztos úr megköszönte a miniszter úr felé azokat az intézkedéseket és lépéseket, amelyeket az elmúlt időszakban tettünk; és azt állapíthattuk meg, hogy a csatlakozásig most már van remény arra, hogy a korábban kifogásolt területeken eredményeket, éspedig megnyugtató eredményeket érjünk el.

A rakétagyorsaságú fejlődés, amit ön sürget, jelentem tisztelettel, folyamatban van, és ezekben a napokban is - immáron a sokadik hullámban - ellenőrizzük végig egytől egyig a hazai feldolgozókat, egytől egyig a hazai forgalmazókat, és mindenki mást, aki az élelmiszerláncban érdekelt, tekintettel arra, hogy az egységes belső piac igényei ma már a határok felszakadása okán nem fogják tudni azt lehetővé tenni, hogy a határokon ellenőrizzünk, ezért az üzemekben ellenőrzünk. És, képviselő úr, mindenkinek - hangsúlyozom: mindenkinek - meg kell felelni az Európai Unió állat-egészségügyi előírásainak, amit közös értékként vállalt ez az ország, nemcsak az Európai Unió polgárai, hanem elsődlegesen a saját magunk polgárai érdekében.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

(9.30)

Forrás: parlament.hu