DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr országértékelő beszédében szerepelt több javaslat, köztük az egyik a köztársasági elnök közvetlen választásáról szólt. E javaslatról vita alakult ki, többen támogatták is ezt a magyar politikai életben, így a Magyar Demokrata Fórum képviselői is, ezért érdemes elidőznünk egy pillanatra ennél a miniszterelnöki javaslatnál. Helyes-e vagy helytelen ezzel előállni a jelen pillanatban?
A Szabad Demokraták Szövetségének az a véleménye, hogy nem helyes a köztársasági elnök közvetlen választására javaslatot tenni, és önmagában nem helyeseljük ezt a módszert, ezt az alkotmányos módszert a köztársasági elnök választására. Nem helyeseljük, nemcsak most nem helyeseljük, hanem tizenöt éve ez az SZDSZ álláspontja. Engedjék meg, hogy elmondjam azokat a fontos érveket, amelyek miatt azt gondoljuk, hogy hiba volt az alkotmányos rendet egy ilyen javaslattal is jelen pillanatban megingatni.
Nos, hadd kezdjem azzal, hogy amikor valaki fölveti azt, hogy a köztársaságielnök-választás megváltoztatására van szükség, hiszen jelen pillanatban a parlament választja a köztársasági elnököt, először is arra a kérdésre kell választ adnia, hogy vajon miért nem jó a mostani megoldás. Miért nem működik az, hogy a parlament választja meg a köztársasági elnököt?
Tisztelt Képviselőtársaim! Én erre érdemi érvet nem hallottam még, nem hallottam, hogy bárki elmondta volna világosan, hogy ez a mostani rendszer nem jó, milyen alkotmányos problémák vannak vele, miért nem működik. Ellenkezőleg: én azt gondolom, hogy kifejezetten jól működő intézményről van szó.
Nem hiszem, függetlenül most a politikai szimpátiáktól, mert Göncz Árpád köztársasági elnök urat is voltak, akik szerették, voltak, akik kevésbé politikai okokból; Mádl Ferenc köztársasági elnököt is vannak, akik szeretik, vannak, akik kevésbé szeretik politikai okokból. Mégis, azt gondolom, mint köztársasági elnököket, egyiküket sem lehet súlyos kritikával illetni, mindannyian jól működtették és működtetik ezt a funkciót. A kérdés tehát akkor az, hogy miért kerül elő ez az ügy, miért van napirenden.
Az egyetlenegy indok, amit ezzel kapcsolatban hallottam, az, úgy hangzott, ahogy a miniszterelnök úr is hivatkozott erre az indokra, hogy demokratikusabb a nép által választott köztársasági elnök. Nos, képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy én remélem, hogy a miniszterelnök úr sem gondolta komolyan ezt az érvet. Mert ha ezt komolyan vesszük, akkor világossá kell tennünk, hogy demokratikusabb a miniszterelnök közvetlen választása is, demokratikusabb a Legfelsőbb Bíróság elnökének a közvetlen választása is, demokratikusabb az Alkotmánybíróság elnökének a közvetlen választása is. Nyilván nem gondolhatjuk komolyan ezt az érvet.
Miért szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a parlament általi választás bizony demokratikus, minden ellenkező állítással szemben, bizony a nép akaratát fejezi ki, és bizony helyes megoldás? Nos, nagyon is jól emlékszem résztvevőként az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira, és tudom, hogy nem véletlenül alakítottuk ki ezt a rendszert. Tudatos volt az a választás, hogy a magyar demokratikus hagyományokhoz, az 1945-ben létrejött Magyar Köztársaság intézményeihez nyúlunk vissza, egykamarás parlamentet állítunk fel, és parlament által választott köztársasági elnökre bízzuk a köztársasági elnök funkcióját.
Miért? Azért, mert az alkotmányban szerepel a köztársasági elnöknek a legfőbb feladata. Mi ez? Az, hogy megtestesíti a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Gondolják el, tisztelt képviselőtársaim, hogyan lehetne megtestesíteni a nemzet egységét, ha egy választási kampányban kellene megválasztani 50 százalék plusz egy szavazattal a versengő jelöltek közül a köztársasági elnököt. Kit képviselne akkor? Természetesen a nemzet felét, ha úgy tetszik, és a többiek nehezen tudnák elfogadni a versenyben, ha úgy tetszik, hatalomra jutott köztársasági elnököt. Ez rendben van a pártok esetében, hiszen a parlamentben a pártok rá vannak kényszerítve bizonyos konszenzusok megkötésére, de a köztársasági elnök esetében ez egészen mást jelentene.
Mi történik ma? Ma a parlamentben kétharmados többséggel kell köztársasági elnököt választani. Vagyis a nép általi képviseletre jogosított pártok, amelyekkel szemben, zárójelben jegyzem meg, nem helyes pártpolitikai paktumokat említeni, mert ezek a pártok kötnek szövetségeket, például e szövetségek eredményeként kerülnek a miniszterelnökök a miniszterelnöki székbe, tehát ezek a pártok kell hogy megállapodjanak abban, hogy a köztársasági elnök kétharmados többséggel fejezi ki a nemzet egységét. Az csak egy rendkívüli szabály, hogy ha nem sikerül két fordulóban megállapodni, akkor egy fordulóban 50 százalék plusz egyes többséggel lehet köztársasági elnököt választani.
A gondolat nem új keletű, hiszen már Torgyán József is érvelt a közvetlen elnökválasztás és a kétkamarás parlament mellett. Én nem hiszem, hogy ezt a hagyományt kellene feléleszteni, és a Szabad Demokraták Szövetsége a leghatározottabban amellett van, hogy a '89-es rendszerváltás és a demokratikus értékek védelme mellett ki kell tartanunk a parlament általi közvetett elnökválasztás mellett.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés