GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A tankönyvpiac rendjéről szóló törvény, valamint a közoktatásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatról vitatkozunk, erre szeretném emlékeztetni önöket, és felsorolnék néhány témát, amit itt az elmúlt 5-6 percben hallottam: a kedvezményes lakáshitel, a minimálbér versenyképességet rontó hatása, a postaköltség kifizetése, a diákhitel, illetve a 2002-es választási kampányban megírt levelek és azok ígéretei.

Azért mondtam azt, hogy érdemes lenne válaszolniuk azokra a kérdésekre, hogy a Fidesz kormányzása alatt ez a kérdés, a tankönyvek ingyenessége szerepelt-e a kormányprogramban, miről vitatkoztak akkor a koalíciós pártok, hogy rávilágítsak, ennek a dolognak így nincs túl sok értelme. Jelen pillanatban az országnak olyan kormánya van, amelyben egy nagyobb és egy kisebb koalíciós párt egymással arról folytat vitát ebben a kérdésben, hogy mindenki alanyi jogon kapjon ingyenesen tankönyvet, vagy csak a rászorultak. Ez egy nagyon súlyos helyzet, hogy erről folyik a vita.

Nem emlékszem arra, hogy ebben a témakörben az előző kormányzati ciklusban pontosan miről folyt a vita. Azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a kapcsán nyolcvanötödszörre is felállni a parlamentben, és elismételni azt, hogy Medgyessy Péter 2002 tavaszán mit írt le egy levélben, minden bizonnyal javítja a képviselő urak hozzászólási statisztikáját, mint ahogy a miénket is az, hogy fölállunk, és erre elmondjuk, hogy ez mennyire értelmetlen. De azért mégiscsak ki kell mondani, hogy ez így, ebben a vitában, most már nyolcvanötödszörre meglehetősen értelmetlen, és sehová nem vezet.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu