GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Az imént meghallgathattuk a Fidesz vezérszónokának részletes okfejtését arról, hogy miért és milyen módosító indítványokkal tudnák elfogadni azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyet egyébként szerintük jelen pillanatban házszabályellenesen tárgyalunk, és amelyet egyébként ebből következően szerintük tárgyalnunk sem lenne szabad.
Magam mindkét bizottságnak tagja voltam, illetve vagyok, ezért erre az eljárásjogi kérdésre szeretnék az elején kitérni. Az eseti bizottság egy meglehetősen rendhagyó bizottság volt, hiszen - ha jól tudom - először fordult elő 1990 óta a magyar parlamentben, hogy egy vizsgálóbizottságnak két elnöke legyen társelnöki rendszerben. Egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő vezette ezt a bizottságot. Ez egy rendhagyó bizottság volt. A bizottság összeülésekor sejtettük azt, hogy nagyon nehéz lesz ebben a bizottságban, pláne ilyen rövid idő alatt konszenzusra jutni.
Tudtuk azt, hogy a vizsgálandó terület nagyon szerteágazó. Tudtuk azt, hogy rengeteg szakértői tanulmányt, rengeteg esettanulmányt, rengeteg kutatási eredményt kell megvizsgálni ahhoz, hogy megszülethessen ez a vizsgálat. Tudtuk azt, hogy van több olvasata ezeknek a dolgoknak. És ebből következően tudtuk azt, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy ez az eseti bizottság - amely paritásos volt - úgy fog fölállni a néhány hónap végén, hogy egy egységesen, konszenzussal elfogadott szöveget tesz le az asztalra. Senki nem lepődhet meg hát azon, hogy az eseti bizottság jelentése nem tartalmaz határozati javaslatot. Az eseti bizottság letett egy jelentést, amely valójában két jelentés egyben: az első fele a kormányoldal észrevételeit, megállapításait és javaslatait tartalmazza, a másik fele pedig az ellenzéki oldal megállapításait és javaslatait tartalmazza.
Az eseti bizottságban - amely még egyszer mondom, paritásos volt - nem sikerült konszenzusra jutnunk abban, hogy egységes javaslatokat fogalmazzunk meg. Nem volt tehát ilyen országgyűlési határozati javaslata az eseti bizottságnak. Az Országgyűlés oktatási bizottsága pedig - mint az Országgyűlés bármely bizottsága -, azt gondolom, nyugodtan nyújthat be bármilyen tartalmú határozati javaslatot, ami a feladatkörébe tartozik.
A dologhoz talán annyit érdemes még hozzátenni, hogy a kezemben van körülbelül 23 oldalon az oktatási bizottság azon ülésének a jegyzőkönyve, ahol utoljára egyeztettek az oktatási bizottság képviselői erről a szövegről. Ha ezt valaki végiglapozza, akkor azt láthatja, hogy mondatról mondatra, gyakorlatilag szóról szóra, dátumról dátumra végigegyeztetik a kormánypárti képviselők a fideszes képviselőkkel az oktatási bizottság országgyűlési határozati javaslatának szövegét. Az esetek döntő többségében a kormánypárti képviselők elfogadják a fideszes képviselők által tett konkrét, szóbeli, dátumbeli javításokat, helyesbítéseket, közben tárgyalási szünet is van. Még egyszer mondom: 23 oldalon keresztül lehet olvasni ezt ebben a jegyzőkönyvben.
Majd miután ez megtörténik, úgy tűnik, hogy mindenben sikerült megállapodni - egyébként pedig a fideszes képviselők az oktatási bizottságban egyetlenegyszer nem jelezték azt, hogy házszabályellenesnek tartanák, hogy az oktatási bizottság nyújtson be egy ilyen tartalmú határozati javaslatot -, miután elkövetkezik a szavazás egy több óráig tartó egyeztetési procedúra után, még egyszer mondom, közben tárgyalási szünettel, az elnök szavazásra teszi a határozati javaslatot, és megállapítja, hogy a bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Zárójelben a jegyzőkönyvvezető megjegyzése - úgy tűnik, hogy ma én ilyeneket olvasok fel a plenáris ülésen -: Az ellenzéki képviselők nem fogadták el a határozati javaslatot.ö Rózsa Endre MSZP-s képviselő megjegyzése a bizottsági ülésen: Ezért dolgoztunk!ö
Röviden összefoglalva, ez történt tehát az oktatási bizottság ülésén: végigegyeztetett határozati javaslat, ahol a kormánypárti képviselők maximális rugalmasságról tesznek tanúbizonyságot, a fideszes képviselők teljesen elfogadva ezt az eljárást konkrét javaslatokat tesznek, nyugtázzák, hogy a javaslataikat a kormánypárti többség elfogadja, majd pedig a végén kvázi puccsszerűen nem szavazzák meg az oktatási bizottság országgyűlési határozati javaslatát.
Rátérve erre a határozati javaslatra, szeretnék ennek az első pontjából néhány alapvető megállapítást idézni, és feltenni azt a kérdést, hogy ezekkel a megállapításokkal vajon mi a fideszes képviselők problémája. Azt mondja ez az országgyűlési határozati javaslat, hogy a közoktatás feszítő problémája a meglévő intézményhálózat és a demográfiai változások, valamint a pénzügyi források és az ellátandó feladatok közötti feszültség. Emlékezetem szerint ezt az állítást az eseti bizottság ülésein, illetve az oktatási bizottság ülésein senki nem vitatta.
Megállapítja továbbá a határozati javaslat, hogy a sajnálatosan csökkenő gyermeklétszám mellett az egymást követő kormányok oktatáspolitikája az intézményi szolgáltatások bővítésével a pedagógusok munkahelyét megőrizte. Ez egy olyan mondat, amiben több elem van. Nem tudom, hogy itt vajon mi lehet a probléma, mivel nem értenek egyet ebben a mondatban a fideszes képviselők. Az egymást követő kormányok megőrizték a pedagógusok létszámát. Nem tudom, melyik lehet az a kormány, amelyikre ezt nem tartják érvényesnek. Mindenesetre az oktatási bizottság, illetve korábban az eseti bizottság ülésein ez nem derült ki.
A határozati javaslat az én véleményem szerint meglehetősen elegánsan és korrektül azt mondja, hogy a probléma a '90-es évek közepére vált nyilvánvalóvá, a cselekvés azonban mind ez idáig elmaradt. A probléma megoldására hatékony intézkedések szükségesek - mondja a kormánypárti többség által megszavazott országgyűlési határozati javaslat. Mondja tehát, hogy mind ez idáig elmaradtak a megfelelő lépések, és hatékony intézkedés szükséges. Nem azt mondja tehát a kormánypárti többség az oktatási bizottságban, hogy nem létező problémáról van szó, minden rendben van, és az előző kormányok sárosak ebben az ügyben, de a mostani már mindent elkövetett, hanem nagyon korrekt, objektív módon tesz megállapításokat.
Azt mondja ez a határozati javaslat az 1. pontjában, hogy a jelenlegi oktatásszervezés vesztesei a kistelepülésen élő, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű családban született gyermekek, akiknek lemaradása az iskolában fokozódik. Valószínűleg - a vitából ez derült ki - ez is egy olyan megállapítás, ami nem elfogadható, bár ezt sem értem, hogy miért nem elfogadható a Fidesz képviselői számára.
(19.10)
Ha egy picikét szabad visszatérni a vizsgálóbizottság munkájához, akkor szeretnék néhány dolgot ezzel kapcsolatban megosztani képviselőtársaimmal. Ez az ikerjelentés - ami 40-50 oldal mellékleteivel együtt - két részből áll. Ennek a kormánypárti részében közel tíz, az ellenzéki részében közel húsz konkrét javaslat fogalmazódik meg a végén, és ezeknek a konkrét javaslatoknak, illetve alapvető szemléleti elemeknek a különbsége volt az, ami azt a helyzetet eredményezte, hogy a paritásos bizottság nem tett egységes, konszenzusos határozati javaslatot az asztalra.
Ha megnézzük azt, hogy mit tehetett volna a paritásos bizottság ebben a kérdésben, három forgatókönyv volt, és azt gondolom, hogy az egyetlen lehetséges ésszerű és politikailag is korrekt megoldást választotta az eseti bizottság. Járhattunk volna addig bizottsági ülésre, amíg valamelyik oldal a paritásos bizottságból nincsen megfelelő létszámban jelen, és el lehetett volna fogadni egyoldalúan egy határozati javaslatot. Ezt egyik oldal sem tette meg, nagyon helyesen. Tehette volna azt is a bizottság, hogy felrobbantva saját magát, megállapítja, hogy nem tudott semmire jutni három hónap alatt, hogy kárba veszett az a több tucat szakértői jelentés, az a több tucat munkaóra, amit a bizottság tagjai és a felkért szakértők ebbe fektettek, és hogy az a leírt anyag, az a rengeteg összeszedett információ, ami nagyon hasznos, kárba vész. Tehette volna ezt is a bizottság, nem ezt tette, hanem egy sajátos, meglehetősen rendhagyó ikerjelentést tett le az asztalra.
Ezek után, azt gondolom, az oktatási bizottságnak nem is maradt más mozgástere - és ebben a kormánypárti többségnek sem maradt más mozgástere -, mint hogy megpróbálja az országgyűlési határozati javaslatot úgy megformálni, hogy abban az ikerjelentés két feléből olyan állításokat rak össze, amelyeket mindkét oldal el tud fogadni; és még egyszer mondom: az oktatási bizottság vitájában úgy tűnt egy darabig, hogy erre lehetőség is van. Az semmiképpen nem látszott, hogy az eljárást alapvetően megkérdőjelezte volna az ellenzéki képviselők csoportja.
Ha szabad néhány kritikai megjegyzést tennem a jelentéstervezettel kapcsolatban, akkor itt indoklásképpen is elmondanám ezeket, csak hogy látható legyen néhány ok azok közül, hogy mi volt az, ami nem volt elfogadható többek között a paritásos bizottság ellenzéki oldala által letett szövegben. Vannak dolgok, amelyekben mélységesen egyetértünk, és ezek közül az egyik legfontosabbat szeretném kiemelni, ami nem egy oktatáspolitikai kérdés, hanem a demokráciánk egyik alapvető kérdése.
A helyzet az, hogy az önkormányzatok nagyon sokszor - ahogy ezt a jelentés mindkét oldala helyesen megállapítja - nem tartják be azokat a vonatkozó jogszabályokat és azokat az illemszabályokat, amelyek ezekre a helyzetekre vonatkoznak, amelyeket be kellene tartaniuk akkor, amikor intézményeket zárnak be. Egy fiatal demokrácia tanulási folyamatát láthatjuk, és nagyon fontos, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat is utalást tesz arra, hogy bizony-bizony nagyon sokszor egyrészt az történik, hogy pártpolitikai színeket kapnak az önkormányzati választások után, esetleg előtt ezek az intézménybezárások vidéki településeken vagy akár a fővárosban, másrészt pedig az történik, hogy az önkormányzat nem tartja be, még egyszer mondom, azokat a jog- és illemszabályokat, amelyeket be kellene tartania.
Meggyőződésünk szerint sajnálatos módon ugyan, de tényszerűen vannak olyan helyzetek, amikor intézményeket meg kell szüntetni, amikor intézményeket át kell szervezni, amikor intézményeket össze kell vonni. Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy ha erre sor kerül, akkor az önkormányzat hogyan jár el. Sajnálatos módon, mondom még egyszer, párthovatartozástól függetlenül, mindenféle színű önkormányzatot láttunk már, amely ilyenkor nem kéri ki az érintettek véleményét, nem tart be bizonyos határidőket, egyoldalúan, puccsszerűen jár el, és a helyi demokrácia alapvető szabályait nem tartja tiszteletben. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy gyakorlatilag párthovatartozástól függetlenül, valamennyi párt színeiből kikerülő önkormányzati vezető, önkormányzati többség követett már el az elmúlt 12-13 évben kisebb-nagyobb hasonló merényletet a helyi demokrácia ellen, és itt, ebben a Házban el kell mondanunk, hogy lehetőség szerint az lenne a legjobb, ha semmilyen párthoz és semmilyen független vagy civil szervezethez tartozó települési vezető nem gondolná, hogy ezt megengedheti magának hasonló esetben. Ezzel a megállapítással tehát messzemenőkig egyetértek.
Van egy szemléleti eleme az eseti bizottság jelentésének, az ellenzéki oldal jelentésének, amelyet szeretnék vitatni. Megmondom őszintén, lehet, hogy ezzel nem értenek egyet Lezsák képviselőtársam és mások, akiknek ebben az ügyben én az emberi, szakmai és politikusi elhivatottságát nem kérdőjelezem meg, tudom, hogy elkötelezett harcosai ennek az ügynek, de itt egy szemléletbeli különbség van. Nos, én úgy látom, hogy egyfajta prekoncepció megvolt már az eseti bizottság összeülése előtt, ami kicsikét leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy ez egy kistelepülési, vidéki probléma, amit egy szemléleti torzulás okoz, mégpedig az elanyagiasodás, az elpiacosodás szemlélete, ahol sokszor az önkormányzatok is az anyagi érdeket - sokszor ezek mögött egyes személyek anyagi érdekei állnak -, szóval ezt az anyagi érdeket nézik.
Nem állítom azt, hogy az elmúlt 12-13 évben nem zártak be úgy iskolaépületet Magyarországon és ezzel iskolát, hogy amögött egyes személyek vagy csoportok, vagy az önkormányzat - maradjunk csak az elsőnél, mert az a csúnyább történet, egyes személyek vagy csoportok - anyagi érdeke állt volna. Nem állítom, hogy nem volt ilyen ügy az elmúlt 12-13 évben. De abban biztos vagyok, hogy igaza van a kormánypárti többségnek abban, hogy nemcsak, hogy nem ez, hanem még csak az önkormányzatok anyagi érdeke sem döntő megfontolás az esetek túlnyomó többségében. Nem ez a fő kiváltó oka az intézmények bezárásának. Némiképp leegyszerűsítve azt állítani, hogy a települési korrupció virágzása van az iskolabezárási hullám mögött, azt gondolom, hogy meglehetős eltorzítása a valóságnak.
Az eseti bizottság ellenzéki oldalának jelentéséből szeretnék idézni. A települések oldaláról közelíti meg ez a szöveg a problémát, amikor a következőt írja. Az így kialakuló - az iskolabezárásokkal kialakuló - helyzetek súlyosan érintik a fiatalok szocializációs esélyeit, növelik a társadalmi elégedetlenséget, végső soron pedig nemcsak az egyének és a családok, de a nemzet életképességét, versenyképességét is korlátozzák. A kisebb létszámú óvodák és iskolák fenntartása tehát mind az egyének és családok társadalmi esélyteremtése, mind a társadalom fejlődése szempontjából közös érdek. Ennek az érdeknek az érvényesítése az állam feladata minden olyan esetben, amikor a kisebb közösségek, önkormányzatok, pedagógus-érdekvédelmi szervezetek erre önmaguk erejéből nem képesek.ö
Ezzel kapcsolatban azt kell elmondjam, hogy nem ad választ az ellenzéki oldal jelentése arra a problémára, hogy hol húzódik meg az a határ, amikor az intézmény picike mérete, a gyereklétszám alacsony volta veszélyezteti a gyermekek, a diákok alapvető jogait és érdekeit, adott esetben a szocializációs esélyeit, ennek a településnek a későbbi érdekeit, és fogalmazhatunk így is, hosszabb távon bizonyos értelemben a nemzet versenyképességét is. Mert akármilyen fájdalmas, ki kell mondanunk, hogy valahol meg kell találnunk azt a határt, ahol szembe kell néznünk azzal a kérdéssel, hogy a település érdeke, a település vonzódása ahhoz, hogy foggal-körömmel, mindenáron megtartson egy intézményt, van egy bizonyos határ, ami alatt szemben áll a diákoknak azzal az érdekével és jogával, hogy megfelelő oktatási intézményben, megfelelő osztálylétszámokkal, megfelelő méretű közösségben járhassanak iskolába, és ezáltal mind a tanulási, mind a szocializációs esélyeik jobbak legyenek.
Az Országgyűlés a tények ismeretében megállapítjaö - szól az oktatási bizottság által elfogadott határozati javaslat - „
a következőket. Az évtizedekkel ezelőtt megkezdődött demográfiai csökkenés miatt fokozatosan és folyamatosan, országrészenként és településenként eltérő mértékben szűkül a közoktatást igénybe vevők száma. Az Országgyűlésö - a határozati javaslat szerint - „
kimondja azt, hogy a kedvezőtlen demográfiai és pénzügyi folyamatok ellenére önkormányzati körben a vizsgálat által áttekintett időszakban az óvoda- és iskolabezárásnál jóval jelentősebb volt az oktatási-nevelési intézmények összevonása, átszervezése, illetve a középfokú intézmények átadása a megyei, fővárosi önkormányzatoknak.ö Ez például lehet egy olyan probléma, amelynek az elfogadása, mondjuk, a Fidesz részéről némiképpen gyengítheti azt a kampányt, ami közben folyik, amely azt állítja, hogy ezalatt a kormány alatt nagyobb számban, egyre növekvő számban, a jövőben pedig aztán totálisan növekvő számban fog emelkedni az iskolabezárások száma.
Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában később erre biztosan lesz még módunk, hogy erről eszmét cseréljünk, de engedjék meg nekem, hogy leszögezzem: meglehetősen felelőtlennek, hiteltelennek és demagógnak tartom ezt a kampányt. Azt a kampányt, amely úgy próbálja meg beállítani - és hangsúlyozom, hogy itt elsősorban a Fidesz néhány megszólaló politikusára gondolok, amikor ezt mondom - ezt a kérdést, mintha ez egy új keletű probléma lenne, mintha a 2002-ben megalakult kormány saráról beszélhetnénk, egy új problémáról, ami ennek a kormánynak a tevékenységéből következik, és amit ennek a kormánynak kötelessége lenne megoldani.
(19.20)
Ennek a kormánynak az a kötelessége, hogy önökkel együttműködve megkeresse és felvázolja azt a megoldási javaslatot, ami erre a több mint egy évtizedes problémára megoldást jelenthet. De azt mindenképpen ki kell mondanunk, hogy ez nem egy ma született probléma, ez egy évtizedes probléma, amely alapvetően a demográfiai folyamatokkal függ össze.
Mi azt javasoljuk, hogy az Országgyűlés és benne a parlamenti pártok frakciói felelős magatartást folytassanak ebben a kérdésben, például olyat, amely szemben van a saját korábbi nyilatkozataikkal ebben az ügyben. Tehát ha valaki kormányon, oktatási minisztert adva úgy nyilatkozik, hogy ez egy természetes folyamat, hogy szükség van intézményátszervezésre, az a következő kormány megalakulása utáni hónapokban ne kezdje el azzal támadni, pláne, ha a számok teljesen mást mondanak, hogy felpörgött az intézménybezárási hullám, és valami olyan jelenséggel állunk szemben, ami csak és kizárólag a gonosz szocialista-liberális kormánykoalíció tevékenységének köszönhető.
Ma sokkal kevesebb gyerek jár iskolába, mint tíz évvel ezelőtt, és az iskolarendszer sem követte rugalmasan a változást. Ez azt eredményezte, hogy olyan intézményhálózatot finanszíroz az állam, amely egyre kevésbé a valódi igényekre méretezett - mondja a Világgazdaságban 2000. február 11-én Pokorni Zoltán. Ez az állítás, azt gondolom, szöges ellentétben áll azzal a néhány kijelentéssel, amelyet például a Fidesz vezérszónoka ebben a vitában itt elmondott.
Végezetül tehát még egyszer azt kérem önöktől, hogy vitassuk meg ezt a határozati javaslatot, ha már módosító javaslatokkal is megtisztelték ezt, és a vitában is részt vesznek, vitassuk meg, és próbáljunk meg egy olyan szöveget elfogadni, ami objektíven felméri a valós helyzetet, aztán pedig a kormány számára konkrét határidőhöz kötött feladatokat állapít meg annak érdekében, hogy minél hamarabb elindulhasson valami ezen a területen.
Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr, és köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés