GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azzal kezdeném, amivel Lezsák Sándor képviselő úr befejezte, ezzel a bizonyos moratóriummal. Ez is rávilágít egy nagyon fontos szemléletbeli különbségre. Mi azt mondjuk - és azt gondolom, ebben igazunk van -, nem kormányzati döntések függvénye pusztán az, hogy mi történik ezekkel az intézményekkel. A kormányzat valószínűleg nem is hozhat olyan döntést jogszerűen, hogy országos kétéves moratóriumot hirdet.

Ami pedig az egyéb szemléletbeli különbségeket illeti: nagyon fontosnak tartom ismét elmondani, hogy ugyan sajnos szép számmal vannak negatív példák arra nézve, vajon mi motiválhatja az iskolák bezárását - esetleg anyagi érdek s a többi -, de határozottan szeretném leszögezni azt, amiben a szocialista és a szabad demokrata képviselők egyetértettek mind az eseti bizottságban, mind pedig az oktatási bizottságban; nevezetesen, hogy álláspontunk szerint nem ez a döntő oka az intézményi bezárásoknak, illetve elsősorban átszervezéseknek, hanem valami egészen más, egy olyan adottság, egy olyan demográfiai trend, aminek a létét senki nem képes megkérdőjelezni, mert ezek tények, és amelyekre valamilyen választ kell találnunk. De ez a válasz semmiképpen nem lehet az, hogy a mindenkori ellenzék pusztán a mindenkori kormány feladatául szabja ezt a dolgot, és a nyakába varrja ennek a dolognak a felelősségét. Évtizedes demográfiai trendeket a legjobb szándékú, legelkötelezettebb kormány sem tud hipp-hopp megfordítani.

Forrás: parlament.hu