JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Befejezve a gondolatot, igen, ez egy nagyon nagy kérdés, hogy hol az a határ, ameddig elismerjük a kistelepülések nehezebb helyzetét, elismerjük azt, hogy ott több pénz kell. Azt gondolom, hogy ez a társadalom most is elismeri, és a parlamentben a döntés során a kistelepülések külön támogatást kapnak, a társulásra megint külön támogatást kapnak. Lehet, hogy ez nem elégséges. Erről biztos nagyon jó vitát lehet lefolytatni. Én azt gondolom, hogy az extra támogatás igen. De mégis hol a határ? Mert valamikor a városi iskolában tanuló gyermekek szülei is megkérdezik: jó, jó, de az én gyerekem miért csak egynegyedét vagy egyötödét kapja az adófizetők pénzéből, mint annak a szülőnek a gyereke, akinek a lakhelye egy egész kis településen van? Egy idő után ezekre a kérdésekre nem tudunk, és önök, képviselő urak se tudnak választ adni, hogy ott miért kerül többe, kétszer-háromszor annyiba egy gyermek oktatására fordított közpénz, mint egy másik településen.
Mondom, én simán elfogadom ma azt, hogy kétszer annyit, két és félszer annyit. De amikor már ötször annyiról van szó, akkor már azt gondolom, hogy az adófizetők pénzével való gazdálkodás, a felelősség megkérdőjelezi ezt a határt. Tehát nagyon sokszor erről van szó. Én úgy látom, igaz, amit Lezsák képviselő úr mondott, hogy minden egyes iskolában, településen külön-külön kell megnézni - és jó döntést ott lehet hozni -, hogy van-e annak a településnek saját forrása, nincsen saját forrása, hogyan tudja ellátni ezt a kötelező feladatát.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés