JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két észrevételre kell hogy reagáljak, de mielőtt elmondanám, sok kérdésben azért egyetértünk Pánczél képviselő úrral. Valóban, az oktatási bizottság ellenőrzési albizottsága komoly és alapos munkát végzett, és segítette a vizsgálóbizottság munkáját is az az elkészült anyag, amit korábban elvégeztek.
A két észrevétel, ami elhangzott: az egyik az ÁSZ véleményére való hivatkozás. Nem tartom korrektnek, képviselő úr, ha az ÁSZ-nak azt a véleményét hozza most elő, amit egy beterjesztett törvényjavaslathoz készített a Számvevőszék. Az elfogadott törvényjavaslat lényegesen más volt, mint a beterjesztett javaslat, így aztán az az ÁSZ-vélemény már nem a törvényhez készült, tehát nem a 2003. évi törvényhez, hanem a törvényjavaslathoz, amely lényegesen eltért - ön is tudja - önkormányzati vonatkozásban.
A másik pedig a bérhikivel kapcsolatos. Képviselő Úr! A bérhiki nem pályázat volt, nem pályázni kellett, az megillette az önkormányzatokat, ahol az 50 százalékos béremelés fedezete nem volt meg olyan formában, hogy a megemelt normatívák, a megemelt személyi jövedelem, a helyben maradó személyi jövedelem növekménye - és csak a növekménye -, a helyi iparűzési adó növekménye és a gépjárműadó növekménye, és mindenütt csak a 2003. évi növekmény volt, tehát a korábbi pozíciót nem rontottuk.
Úgy gondolom, hogy ezt el kell mondani minden egyes alkalommal, amikor önök ezt nem korrektül, nem pontosan idézik.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés