LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Arról kívánok röviden beszélni, hogy mit is nevezünk bezárásnak. Aztán szólok arról, hogy miért hangsúlyosan beszélünk az óvodáról is, majd a jelenlegi helyzetről, ezt követően általánosítható forgatókönyvekről, majd az önkormányzati kényszerhelyzetről, a védekezés módjáról, illetve javaslatainkról szeretnék röviden beszélni.

De mindezek előtt - éppen mert Gusztos Péter képviselőtársam az előbb arról is szólt, hogy itt nem új keletű problémáról beszélünk, ezt megelőzően Szabados államtitkár úr is utalt a '70-es évekre, utalt Rózsa Endre képviselő úr is arra a drámai népességfogyásra, amely a '70-es években kezdődött meg, illetve az iskolarendszer átalakításáról is szóltak előttem kormánypárti képviselők - mindenképpen fontosnak tartom, hogy nagyon röviden érzékeltessem, mennyire szükséges egy nagyon alapos vizsgálat, amely a magyar oktatási rendszer intézményrendszerét elhelyezi térben és időben, és legalább, mondjuk, az elmúlt másfél évszázad történéseinek legfontosabb jellemzőit érzékelteti velünk.

Hiszen például a kiegyezés utáni Nagy-Magyarországon két személyiséghez köthető pártképző, politikaképző erőtér: az egyik Deák, a másik Kossuth. A Duna-Tisza közén Kossuth volt a politikaképző, a pártképző személy, a részeken elsősorban Deák. Éppen ennek köszönhető, hogy az 1800-as évek végén az iskolaépítések főleg Nagy-Magyarország peremvidékére jellemzőek, és a Duna-Tisza közén, ahol ellenzéki képviselők voltak, oda kevesebb pénz jutott, kevesebb beruházás történt, és bizony elmaradt az intézményrendszer kiépítése. Éppen ezért, amikor Trianont követően gyermekes családok menekültek Magyarországra, a Duna-Tisza közén Klebelsberg Kunó iskolaépítési programja valójában egy új intézményrendszert teremtett meg.

Aztán, ha ugrunk egy nagyot az időben, érdemes azt is megnézni a '70-es évekkel kapcsolatban, hogy a '70-es évek elején a téeszeket miután egyesítették, ezt követően az iskolákat körzetesítették, majd pedig a településeket összevonták. Ennek lett a következménye az, hogy fölszámolták a járási rendszert. Ekkor ismerkedhettünk meg a szerep nélküli településekkel; fölháborító maga gondolat és kifejezés: egy település, amely szerep nélküli. Abszurd dolog! A Bondor-féle építésügyi minisztérium ekkoriban határozza el, hogy 11 szovjet házgyárat vásárol, és ekkor alakul ki a politikai vegykonyhában az 51 négyzetméteres lakótelepi lakás modellje, amely a szülőknek és a két gyermeknek jelölte ki azt a lakóteret, amelynek aztán következménye, hogy bizony az a drámai népességfogyás úgy alakult, ahogy alakult - ez is következménye, teszem hozzá.

A '70-es évek közepén az a hatalmas vita, amely nagyon tanulságos, és mára is levonható következtetéseket fogalmazott meg, Fekete Gyulának az “Éljünk magunknakö vitája tulajdonképpen jellemzi a '70-es évek közállapotát. De hogy ez nem rendszerfüggő, jellemző, hogy Nyugat-Európában hasonló folyamatok játszódtak le. Az 1960-as években, '66-ban Baden-Württembergben megszüntettek 1650 törpeiskolát, kisiskolát. Tették ezt oktatási szempontokra hivatkozva, pedagógiai szempontokra hivatkozva, és azt követően pedig a '80-as években, ugyancsak pedagógiai szempontokra hivatkozva a megszüntetett iskolarendszert újra kellett építeni.

Nagyon tanulságos valóban időben és térben is vizsgálódni, és úgy vélem, hogy talán alkalmat ad ez az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottság arra is, hogy az ilyen jellegű kutatásokat, elemzéseket is ösztönözzük, hiszen nagyon nagy szükség van a tudomány megállapításaira. Az, hogy az elmúlt 15 esztendőben mikor dobták a lovak közé a gyeplőt, vagy pedig mikor dobták a gyeplő közé a lovakat, arról lehet itt vitatkozni, és lehet a felelősséget egyikről a másikra hárítani, a lényeg az, hogy bármennyire is keressük a felelősöket, elsősorban nekünk az a kötelességünk, hogy használható elemzéseket, használható következtetéseket próbáljunk megfogalmazni.

Mit nevezünk bezárásnak, hiszen óvoda-, iskolabezárásokat vizsgáló bizottságról van szó? Jómagam az elemzések során bizony találkoztam azzal is, van, amikor megszüntetik az iskolát, amikor szüneteltetik az óvoda, iskola működését, van, amikor átszervezik, ez történik jogutód nélkül vagy éppen jogutóddal. Beolvasztják, szétszórják a gyerekeket, különféle technikákat tapasztalhattunk, illetve tapasztalhatunk jelen időben is a magyar iskolarendszerben. Aztán az ingatlan sorsa is sokféle lehet. Van, ahol oktatási célt szolgál továbbra is, van, ahol közösségi célt. Van, ahol tulajdonképpen önkormányzati tulajdonban marad, és az állagmegóvás a feladat, de itt bizony erősen gyanítható, hogy nem tudnak mit kezdeni az épülettel, és lassan az enyészeté lesz, azután eladják. Itt megint a különféle helyi gyanakvások kísérik az ilyen folyamatokat.

Egészen más a helyzet az egyiskolás településen, egészen más a helyzet a többiskolás településen. Jauernik képviselő úr, társelnök úr jelezte, hogy körülbelül 700-750 olyan település van, ahol egyáltalán semmiféle oktatási intézmény nincsen. Van egy másik felmérés, amelyik azt mondja, hogy ebből a 700-750-ből legalább 200 olyan település van, ahol legalább óvoda lehetne, és óvodára bizony szükség volna, de azt a helyi önkormányzat fenntartani, megszervezni képtelen. Tehát mindenképpen állami beavatkozásra lenne szükség ezen a területen is.

(19.30)

2300 olyan település van, ahol egy vagy több oktatási intézménnyel rendelkeznek. Úgy tűnik, hogy 800 településen az iskolarendszer stabilnak tűnik, de elegendő egy rossz önkormányzati esztendő, egy rossz költségvetési év vagy egy olyan beruházás, amelyik a költségvetést megrendíti, vagy pedig egy olyan belső népességfogyás vagy elvándorlás, különféle okai lehetnek annak, hogy megrendüljön a stabilnak tűnő 800 település iskolarendszere.

Határozottan állítom - és minden tudományos felmérés visszaigazolja -, hogy hozzávetőlegesen 1500 olyan település van ma Magyarországon, ahol az iskola, az óvoda veszélyeztetett helyzetben, fenyegetett állapotban van. Hiszen ha elkezdik számolni, hogy 2-3-5-8 esztendő múlva hány gyerek lesz a településen, akkor bizony erősen elgondolkodnak azon, hogy a következő lépés mi legyen. Ha egy ilyen folyamat elindul, óhatatlanul magával vonja azokat a történéseket, amelyek aztán fel is gyorsítják ezt a helyi drámai népességfogyást, hiszen melyik az a család, amelyik szívesen marad olyan településen, ahol vélhetően 3-4-5 esztendő múlva az iskola megszűnik.

Pedig az emberi életközösséghez, államhoz kötődő sorsfordító helyszíneket érdemes legalább felvillantani: ez a szülőotthon, az óvoda, az iskola, a munkahely, a családi otthon és a temető. Ezen belül, amikor arról beszélünk, hogy az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáljuk, akkor sokan megkérdezték tőlünk, hogy az óvodát miért nevezzük meg ilyen hangsúlyozottan. Egyszerű a válasz: az általános tankötelezettség arra kötelezi az állampolgárokat, hogy a gyermeket ötéves kortól iskola-előkészítő óvodába járassák, hatéves kortól pedig alapfokú általános iskolába. Ehhez a feltételeket biztosítani kell, ebben nem volt véleménykülönbség ellenzéki és kormánypárti képviselők között. A feltételeket az államnak kell biztosítani, és itt tulajdonképpen az történik - és ez a jelenlegi helyzet -, hogy kényszerhelyzetbe hozzák az önkormányzatokat. Önkormányzati feladat az iskola megtartása, fenntartása, működtetése, azonban olyan kényszerhelyzeteket teremtenek éppen a normatív támogatás miatt, amely kényszerhelyzetben a kisebb települések vagy a résztelepülések iskoláiban jóval nagyobb a gyermekfogyás, mint ahogy esetleg a születésszám fogyása ezt jelezné.

Beszéltem már korábbi felszólalásomban a résztelepülésekről, arról a függetlenségi mozgalomról, amelyet tapasztalhatunk az országban, hiszen a leggyakoribb válóok egy-egy résztelepülés esetében az iskola megtartása. A központi, városi költségvetés egyszerűen nem tudja megtartani olyan arányban annak a kis résztelepülésnek az iskoláját, amely aztán megpróbál ezért küzdeni, harcolni.

Általában emögött a városokban súlyos pénzügyi válságok vannak, az érdeksérelemmel járó döntések esetében tapasztalom azt is, hogy a lakosság kifárasztására játszanak, ilyet is tapasztaltunk az elemzések során. De hozzá kell tennem, hogy általában az önkormányzatok szinte kényszerhelyzetként élik meg ezt a helyzetet. Hamis alternatívákat állítanak fel az önkormányzatoknál, látszólag nem jelentős döntésekkel készítik elő az iskolabezárást, az iskola feladását. Ez történt Somoskőújfalu esetében, amikor meghatározta az önkormányzat, hogy 18 fő lehet a gyermeklétszám az első osztályban, 16-an iratkoztak be, két gyerek miatt kimondták az ítéletet, és most csodálkozik a város polgármestere, hogy egy függetlenségi háborút kezdett Somoskőújfalu azzal, hogy meg akarja tartani az iskoláját, és inkább vállalja a különválást, mint azt, hogy lemondjon a település az iskolájáról.

Sok helyütt lehet tapasztalni az országban azt is, hogy a szalámitaktika technikája teszi tönkre a helyi közéletet, vagy pedig egy-egy erősebb város iskolájának a csábítási trükkjeit kell megélni.

Sokszor tapasztaljuk, nagyon nehéz bizonyítani a nyereségvágyból elkövetett óvoda- és iskolabezárásokat, amelyek előre megfontolt szándékkal történnek, olykor különös kegyetlenséggel, erről is kaphattunk híradásokat, elemzéseket, kutatásokat.

Hogyan védekezhetnek az iskolák és a szülők az iskola megtartása érdekében? Nyilván az önszerveződésnek különféle fokozatait éltük meg, jogsegélyszolgálatokat hoznak létre, az érdekvédelemnek különféle lehetőségeit. Az viszont tény, hogy a kis óvodák és a kis iskolák bezárása ott kezdődik, ahol a helyi társadalom ellenállása a legkisebb. A legkiszolgáltatottabbak ezért éppen a kisebb települések iskolái, óvodái vagy a résztelepülések óvodái, iskolái.

Mindenképpen talán a legjobb védekezés a minőségi munka, és erre is találunk, tapasztalunk nagyon jó mozgásokat, hiszen azok a versenyek vagy azok a felmérések, amelyeket éppen Szabados államtitkár úr említett, jelzik azt, hogy nem az iskola nagyságától függ a nevelő iskola minősége. Itt nagyon fontos lenne az, hogy a településeken folyó nevelő-oktató munka és annak a minőségi mutatói valóban a nyilvánosság előtt is ismertek legyenek, ne csak a rossz példák jelenjenek meg a sajtóban, hanem a jó példák is. Legutóbb éppen Lakiteleken, a népfőiskolán az elmúlt héten szerveztünk országos kisiskolai matematikaversenyt és helyesírásversenyt, valóban jó érzés volt látni azt, hogy igenis, lehet kistelepülésen, kisiskolában minőségi munkát végezni.

A jelentéshez csatoltuk a javaslatainkat, ezek közül néhányat szeretnék nagyon röviden érzékeltetni, majd a vitában nyilván lesz lehetőségem részletesen is szólni erről.

Mindenképpen veszélyesek a szakemberek nélkül meghozott döntések. Az iskola szakmai irányításának biztosítása érdekében tartjuk szükségesnek egy-egy kistérségben olyan szakember alkalmazását, aki segíti az önkormányzatok oktatással kapcsolatos döntés-előkészítő munkáját. Az alkalmazás anyagi feltételeit minden esetben az államnak kell megteremteni. De a többi javaslat közül kiemelném azt, amelyik a pedagógusképzésről szól. Most a felsőoktatás átszervezésével kapcsolatban tapasztalhatjuk, hogy a legnagyobb vesztes éppen a pedagógusképzés, a tanárképzés, a tanítóképzés lehet, pedig szerepet kell hogy kapjon a felsőfokú pedagógusképzésben a kisiskolák speciális gyakorlati és elméleti módszertana, valamint az összevont tanulócsoportú oktatás. A jelenlegi pedagógusképzés és továbbképzés tematikájába be kell hogy kerüljön a bejáró tanulók sajátos gondjait feltáró és kezelő módszertani ismeretanyag. Ki kell dolgozni a pedagógiai kutatással foglalkozó intézményeknek az összevont tanulócsoportú oktatásban alkalmazható számítógépes munkaformákat, módszereket, a megyei pedagógiai intézetek létesítsenek olyan stúdiókat, amelyek a világhálón segítik az összevont tanulócsoportú oktatást.

Nemrégen Ausztriában kistelepülések iskoláit vizsgáltam, mértem fel, és öröm volt tapasztalni azt, hogy milyen minőségi munka történik egy olyan kistelepülésen, ahol nyolc gyerek jár az iskolába, alsó tagozatban, összevont tanulócsoportban tanulnak, és hogyan használják fel a legújabb technikai eszközöket, hogyan használják fel a világhálót.

Mindenképpen fontosnak tartjuk az egész iskolai irányítási rendszer felülvizsgálatát. Meg kell fontolni a tankerületek és a rendszeres tanfelügyelet bevezetését, amelyet mi korábban is próbáltunk megvalósítani, illetve javasoltunk.

(19.40)

Az irányítási rendszer felülvizsgálatának szükségességét aláhúzza az is, hogy a négyévente egymást váltó kormányok újra és újra más-más koncepciókkal állnak neki a köz- és felsőoktatás reformjának, amivel újra és újra elbizonytalanítják a rendszert és általa a pedagógustársadalmat éppúgy, mint a szülőket, a tanulókat. Meg kell találni az állami szerepvállalásnak, irányításnak, ellenőrzésnek azt a módját, amely a lehető legnagyobb mértékben képes kiküszöbölni a pártszempontú kormányzati törekvéseket. Az iskola ügye nem válhat függvényévé annak, hogy éppen jobb- vagy baloldali kormányzat irányít.

Befejezésül még egy javaslatot szeretnék megfogalmazni. A kormányzati szándékot akkor tartanám méltónak az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottság munkájához, akaratához, szándékához, törekvéseihez, ha egy kétesztendős moratóriumot hirdetne meg, vagyis egy óvoda- és iskolabezárási stopot, hogy függessze fel a folyamatban lévő bezárási, átszervezési folyamatot mindaddig, ameddig a jelentés végén megfogalmazott és az oktatási és tudományos bizottság által általános vitára javasolt programot nem hajtja végre. Létre kellene hozni egy olyan 6 milliárd forintos alapot, amely a veszélyeztetett 1500 település iskolájának, óvodájának 2-3 millió forintos gondját meg tudná oldani. Úgy vélem, egy ilyen konkrét döntés, egy kétesztendős moratórium lehetőséget teremtene arra, hogy valóban pártpolitikától mentesen egy hosszabb távú cselekvési programot lehessen kidolgozni.

E gondolatok jegyében köszönöm a figyelmüket, és még egyszer nagyon kérem a kormányzatot, hogy fontolja meg a javaslatainkat.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu