LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök úr! Tisztelt Ház! A kétesztendős óvoda- és iskolabezárási stoppal kapcsolatban Gusztos Péter képviselőtársam felvetésére mondom, tisztában vagyok azzal, hogy ehhez kétharmados parlamenti döntés kell, hiszen az önkormányzati törvényt kell módosítani. Ezért javasoltam a kormányzatnak, hiszen a kormányzat terjeszthet elő a parlamentben ilyen javaslatot, amit a Magyar Demokrata Fórum, de úgy gondolom, ellenzéki képviselőtársaim is támogatnának, hiszen nagyon nagy szükség lenne egy nyugalmi állapotra a magyar iskolarendszerben, amely alkalmat adna arra, hogy a megfogalmazott javaslatokat - amelyek határidőhöz kötöttek - mindenfajta iskolabezárási hullám fenyegetettség állapota nélkül át tudjuk gondolni, és ki tudjuk dolgozni azt a cselekvési programot, amely kormányzati ciklusokon is átível.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés