LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Gusztos Péter két kérdését szeretném feleleveníteni. Másodjára azt kérdezte, hogy miért nem támogatjuk, vagy miért nem támogathatóak azok a határozati javaslatok, amelyek határidővel konkrét feladatokat fogalmaznak meg. Kevésnek találjuk, ez az egyszerű oka. Tehát ezek jó javaslatok, de kevesek, és meggyőződésünk, hogy éppen egy ilyen moratórium teremtene lehetőséget, hogy vissza nem fordítható folyamatokat próbáljunk kezelni ebben a két esztendőben.
Volt egy másik kérdése még korábban, hogy mi a helyzet azzal a 30 gyerekkel, aki ott van az adott kisiskolában. Valahogy érzékeltem a szövegkörnyezetben, hogy ez a 30 gyerek szánni való, nehéz helyzetben van, hiszen egy kisiskolában vannak. Egyrészt elhangzott már nemcsak tőlünk, kormánypárti képviselőktől is, államtitkár úrtól is, hogy kisiskolában is lehet nagy dolgokat cselekedni, kisiskolában is lehet minőségi munkát végezni.
De én visszakérdezek: mi lesz azzal a 30, 50 vagy 80 gyerekkel, mondjuk, akit a Százszorszép óvoda megszüntetése, bezárása után szórnak majd szét abban a négy-öt óvodában ott a városban, Salgótarjánban? Ők hogyan fogják ezt megélni? Vagy hogyan éli meg az az iskola a megszüntetését, a bezárását, amelyikben családi kapcsolatok, baráti kapcsolatok jöttek létre, egy közösség jött létre, ha amelyik iskolának, óvodának története van, az zárul be, vagy pedig be kell járni annak a 20-30 gyereknek a község vagy a város központjában lévő iskolába? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Folytatom majd.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés