LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Jauernik képviselőtársam, társelnök úr egy nagyon elgondolkodtató, de veszélyes kérdést fogalmazott meg, amire részben válaszolt már Pósán képviselő úr. Azt feszegeti, hogy miért kerül többe az adófizetők pénzéből egy kistelepülésre járó gyerek taníttatása, mint egy városba járó gyerek költségvetésben megfogalmazható iskolába járását biztosító pénz. Nagyon egyszerű a válasz, hiszen senki nem feszegeti azt, hogy mondjuk, a nemzetiségi oktatás vagy az ott élő gyerekek állami költségvállalása miért nagyobb, vagy mondjuk, a fogyatékossággal élő gyerekek gondviselése, taníttatása miért kerül többe az országnak. Itt is meg lehet azt fogalmazni, túl azon, amit Pósán képviselő úr elmondott, hogy be kell lakni az országot. Igenis szükség van arra, hogy azokon a településeken, amennyiben megtartható az iskola, akkor meg kell tartani.
Volt korábban Szabados államtitkár úrnak egy érdekes felvetése, amikor különféle élethelyzeteket fogalmazott meg, és tulajdonképpen arra a következtetésre jutott, hogy a minőség fog dönteni az iskola megtartásában. Ezzel teljes mértékben egyetértek, mert nemcsak a megfelelő finanszírozásra van szükség, de a megfelelő pedagógusra is szükség van. Ez pedig a tanító- és tanárképzés feladata.
Tulajdonképpen itt mondanám Gusztos képviselőtársamnak azt, hogy igen, a pedagógus kell az iskolához, meg kell a megfelelő önkormányzat is, de ez állami feladat, hogy a költségvetésben biztosítsam a feltételeket az önkormányzatnak, illetve a tanár-, tanítóképzésben pedig a megfelelő nevelő pedagógusokat.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés