MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Úr! Kedves Pósán László! A csacsiság képviselőjeként hadd mondjam el, hogy a számokkal azért tisztában kellene lenni, és Juhos Katalin képviselő asszonynak is ezt mondom. Több mint 500 ezer fiatalt lehetne behívni, 18-tól 31 éves korig tart a sortkötelezettség igénybevételének a lehetősége. Ebből kevesebb mint 4 százalékot - talán 3 százalékot - lehet behívni. Mi lesz a 97 százalékkal? Ha felkészített fiatalokról lenne szó - félmillióan várják azt, hogy behívják őket, de csak 3 százalékot hívnak be. Miért ne lehetne ezt önkéntessé tenni?
Vagy mondták itt a svéd példát is. Én is többször jártam Svédországban. Svédországban 180 éve nem volt háború, vagy nem vett részt háborúban; óriási az országuk, és olyan közszellem alakult ki, hogy ők szívesen katonáskodnak. De ha csak négyszeres a túljelentkezés, lényegében azt is önkéntesnek lehet tekinteni, hiszen azért szoktak fellebbezni, hogy behívják őket. Minden további nélkül meg lehet oldani, hogy ezt önkéntesnek tekintsük. Ezért is ragaszkodtunk mi az önkéntesö jelzőhöz, hogy mindazok, akik úgy gondolják, hogy ez szükséges, hasznos, részt vehessenek ebben az erőfeszítésben.
És ha már családi dolgokról beszélünk: valamennyi gyermekem cserkész, valamennyi gyermekem részt vesz táborokban, edzi magát, és számtalan más útja van ennek. A másik fiam pedig focista, plusz, ezen kívül, tehát lehetőség van arra, hogy az edzettségünket, a felkészültségünket bemutassuk.
A másik dolog, hogy nem kívánjuk teljesen megszüntetni a hadkötelezettséget, a honvédelmi kötelezettségek megmaradnak, csak békeidőben a végrehajtó hatalom nem veszi ezt igénybe. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés