NYITRAY ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is mindenkit megnyugtatok, hogy sem újgörög, sem ólatin idézetekkel nem fogom önöket terhelni, és a tervezet szó szerinti felolvasásától is megtartóztatom magam, hiszen azok, akik erre kíváncsiak, megtehetik akár itt ma, akár a későbbiek során a törvénytárakból.

Azt gondolom viszont, hogy amikor a honvédelemről általánosságban és részletesen beszélünk, akkor a legfontosabb ismérve ezeknek a beszédeknek az, hogy vajon milyen értékvilágot tükröz ez a beszéd, ez a beszélgetés, milyen értékvilágot tükröznek, milyen üzenete van a társadalom számára azoknak a szabályoknak, legyenek azok akár országgyűlési határozatok, akár egy szolgálati szabályzat vagy egy törvény, amely a honvédelemről szól; mit üzen az a magyar polgárnak, aki az esetek nagy többségében egész életében - talán egy rövid időszakot leszámítva - soha nem találkozik közvetlenül a katonasággal mint valódi szervezettel, de mégis tudja azt, hogy van ilyen és ennek valamilyen szerepe van.

Nos, itt egyszerűen arról van szó, hogy ebben a tervezetben, ezekben a tervezetekben megtestesül egy olyan értékvilág, amely gyökeresen szemben áll azzal, amit mi képviselünk, és az ellenérzéseink, az ellenérveink nagyrészt abból adódnak, hogy úgy gondoljuk, hogy a honvédelemnek, a honvédségnek más a szerepe, mint ami ebből a hosszú távú elképzelésből világosan és félreérthetetlenül tükröződik.

Mire gondolok elsősorban? Olcsó dolog lenne az alkotmányt citálni, de azért mégsem lenne teljesen fölösleges, de miután megígértem, hogy idézeteket nem fogok mondani, egy nagyon régi és egy kicsit talán archaikus megfogalmazást idéznék fel, hogy a haza védelme minden magyar állampolgár szent kötelessége.

Azt gondolom, hogy ez az, ami meghatározza és meg kell hogy határozza minden lépésünket, ha ebben a tárgykörben bármit elgondolunk, bármit tervezünk, hogy ez a feladat vajon teljesül-e mint a legfontosabb feladat. Úgy gondolom, hogy ez a tervezet, ami itt egy bizonyos értékvilágot is egyben megtestesít, éppen ezt a kérdést teszi, ha nem is véglegesen zárójelbe, de legalábbis a fontosságokat tekintve nagyjából és egészéből úgy a harmadik helyre. Ha figyelmesen elolvassuk azt a felsorolást, ahol ugyan az 1. számmal van meghatározva a tervezet 4. pontjában a területi szuverenitás és az integritás védelme, már ott is felmentést adunk magunknak az alól, hogy erre mi önállóan és saját erőnkből akár öt percig is képesek legyünk, hiszen már rögtön oda van téve mellé, hogy bizonyos szövetségi kötelékben.

(10.40)

Tehát mit mond ki ez a tervezet? Egyedül az égvilágon semmire nem leszünk képesek, hogyha az országunk területét vagy szuverenitását valamilyen kihívás éri.

Milyen prekoncepcióból indul ki ez a tervezet? Abból indul ki, hogy ilyen elő se fordulhat. Ez egy ilyen költői feltevés, bennünket tulajdonképpen semmiféle támadás alapvetően egyesek szerint öt évig, mások szerint tíz évig - de én már hallottam húszéves távlatot is, hogy addig nekünk ilyentől nem kell tartanunk.

Azt hiszem, hogy ezt a feltevést nem tudnám olyan szavakkal minősíteni, amelyeknek szerintem itt helyük volna. Engedjék meg, hogy ezt naivitásnak tituláljam, hiszen arról, hogy holnap, jövőre vagy öt év múlva mi történik, a jelenlévők és a jelen nem lévők közül senkinek nem lehetnek biztos információi.

Az egyik legfontosabb hivatkozási alap, amire tekintettel - és erre később még visszatérek - a biztonsági koncepciók fölforgatását indokolják, az a nevezetes szeptember 11-i terrortámadás. Nos, ide visszacsatolandó, megkérdezném költői módon, vajon hányan tudták előre szeptember 10-én, hogy 11-én mi fog történni az ikertornyok környezetében és magukkal az ikertornyokkal. Voltak persze néhányan, akik ezt korábban jelezték, azok a hírszerzők, akiknek a híreit az illetékesek valamilyen rejtélyes okból nem vették komolyan. Lehet, hogy ennek megvan a maga reális oka is, de tény, senki nem tudta, hogy ott másnap mi fog történni. Hát azok az elemzők, akik azt mondják, hogy Magyarországot kívülről jövő támadás öt évig, tíz évig, húsz évig nem éri, honnan tudják ezt? Ki mondta meg nekik? Kivel állnak valamiféle spirituális kapcsolatban, aki ezt nekik olyan biztonsággal közölné, hogy erre egy teljes honvédelmi koncepciót fölépítsenek? Hiszen ez a koncepció abból indul ki, hogy mivel az ország területét kvázi csak elméletileg, de még úgy se nagyon kell védeni, mi a teendő: az ország honvédelmi erőforrásait, úgy, ahogy van, tokkal-vonóval - ahogy népiesen mondani szokták - ajánljuk föl a köz oltárán. Ez a köz valamiféle, eléggé nehezen definiálható nemzetközi kötelezettséghalmaz, egyfajta külső missziókban, külső elvárásoknak való megfelelésben megtestesülő átalakítás.

Ha valaki ezt a tervezetet végigolvassa, mi több, még az indoklást is elolvassa, annak aligha lehet kétsége afelől, hogy ez az egész erről szól. Amiről szól, ami valamiféle belső védelmet jelent, az talán a katasztrófavédelem, amely érintőlegesen megemlíttetik, hiszen azt nehéz lenne elhallgatni - teljesen nyilvánvaló minden gondolkodó magyar állampolgár számára -, hogy egy árvíz vagy egy nagyobb méretű más természeti katasztrófa esetén soha nem tudták az arra hivatalosan kijelölt szervezetek azt önerőből elhárítani, mindig szükség volt a honvédség alakulatainak az igénybevételére, és ez valószínűsíthetően így lesz a jövőben is. S a természeti katasztrófákat ugyanúgy nem lehet előre megjövendölni, mint ahogy azt sem, hogy éri-e az országunkat bárhonnan külső támadás. Körülbelül hasonlóképpen lenne prognosztizálható, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Térjünk vissza egy kicsit - ahogy az előbbiekben ígértem is - az egyik fő hivatkozásra, ez pedig a terrorizmus elleni küzdelem, és nézzük abból a szempontból, ami itt le van írva, ami ebből következik, és ami ebből még következtethető: mennyiben befolyásolja, mennyiben határozza ez meg a továbbiakban a Magyar Honvédség fölépítését, erőforrásait, képességeit, az erre való alkalmasságát? Meg merem kockáztatni, hogy a terrorizmusra való hivatkozás abban az értelemben - hangsúlyozom, abban az értelemben -, ahogy ez a világban a honvédségre, a minden egyes állam honvédségére háruló, a terrorizmus elleni küzdelem részét képező feladatok teljesítésére való alkalmasságban megtestesül, úgy sehogyan. Hiszen a terrorizmus elleni küzdelem - mint tudjuk - alapvetően teljesen más, mint egy hagyományos hadviselés, tehát a honvédség szokásos alkalmazásai a terrorizmus kihívásainak kezelésére többé-kevésbé alkalmatlanok.

A terrorizmus elleni küzdelemben amúgy is szokás azt mondani, hogy más egyéb államigazgatási és állami szervezetek működése, azok megfelelő alkalmazása sokkal inkább hatékony és használható, mint a honvédség, de való igaz, hogy vannak ennek a küzdelemnek katonai vonatkozásai. Félreértés ne essék, nem arra gondolok, amikor egy ország - kis, közepes vagy szuperhatalmak egyaránt - úgy dönt, hogy megtámad egy másik országot hagyományos fegyveres módon. Megint nem használok erőteljesebb, de a helyzetnek és az akciónak sokkal megfelelőbb definíciót. Tehát külső támadással terroristának vélt módon vagy valóságosan is úgy - ezt hagyjuk nyitva - egy országot megtámadnak. Nem erre gondolok elsősorban, hanem arra, hogy a terrorizmusnak az a napi gyakorlata, amely egy országot fenyegethet - például a szeptember 11-i támadás formájában, vagy egy kisebb súlyú, mégis nagy feltűnést keltő repülőgép-eltérítésben, vagy egy kiemelt objektum megtámadásában, és sorolhatnánk tovább, de nem érdemes a részletekbe belemenni -, nos, az ez ellen való küzdelemnek is egy része tartozhat bizonyos honvédelmi kötelezettségek vagy feladatok közé.

Az általam ismert szakértők, szakirodalmárok szerint végül is a terrorizmus elleni küzdelemre a honvédelem területén három szempontból lehet fölkészülni, három fő szempont van, ami alapján ez a küzdelem reális és a befektetett anyagi erőforrásokkal arányosan hatékony. Ez nagyon fontos műszaki fejlesztést, olyan típusú eszközök alkalmazását és rendszeresítését igényli, amivel maguk a cselekmények részben felderíthetők, vagy ha elkövetik őket, akkor azok a tevékenységek nyomon követhetők és kontroll alatt tarthatók, amelyek e cselekmény során megvalósulnak. A másik az, hogy olyan arra alkalmas technikai eszközökkel felszerelt katonai rendszerek működjenek az országban, amelyek az elhárításra és a visszaverésre alkalmasak. S mindezt alátámasztja - ezt talán elsőként illett volna mondani - egy nagyon komoly és felkészült hírszerzés.

Bizonyos okok miatt erről nem akarok többet beszélni, mert ez már egy sikamlós talaja annak, ahol az embernek nem célszerű mindent elmondania, amit tud, de egy biztos, hogy arról, ami előttünk van, ezekről a képességekről, ezekről a fölkészülésekről szó sem esik, még csak utalás sem történik rájuk. Azt is megmondom önöknek, hogy miért nem. Azért nem, mert azt hisszük, de legalábbis azt próbáljuk - bocsánat, mi nem -, a kormányzati oldal azt igyekszik elhitetni az ország és a világ közvéleményével, hogy a terrorizmus elleni küzdelem valójában azzal egyenlő, hogy elküldünk a világ közelebbi vagy távolabbi tájaira néhány katonát. Most már, miután a korlátozások és a maximalizálás kérdését egy elegánsnak aligha mondható mozdulattal lesöpörték az egyeztetés napirendjéről - mint erre államtitkár úr is volt szíves utalni -, gyakorlatilag ahogy jónak látja az illetékes kormány vagy az illetékes parlamenti többség, annyi embert küldünk a világ valamely tájára kisegítő, karhatalmi, békefenntartó, szállító, meg az isten tudja még, mi minden feladatra, ami tulajdonképpen a terrorizmus elleni - ha klasszikus értelemben a háború katonai részét akarom meghatározni - küzdelemben a legjobb esetben is csak egyfajta kisegítő, kiszolgáló feladatot jelent, semmiképpen nem egyfajta határozott, erőteljes, és ha úgy tetszik, offenzív föllépést.

Azt kell mondanom zárójelben, hála istennek, mert jól néznénk ki, ha momentán még ez is célja lenne a kormányzatnak, hogy ugyanezt külföldi missziókban is meg tudja valósítani, mert azzal aztán teljessé válna az az egyébként tendencia jelleggel jól nyomon követhető szándék, hogy a Magyar Honvédség, ezáltal a Magyar Köztársaság polgárai által befizetett adóbevételnek a Magyar Honvédség működtetésére, fönntartására szolgáló valamennyi anyagi erőforrásnak, valamennyi humán erőforrásnak, ami a katonákat jelenti, és valamennyi technikai erőforrásnak, ami ezekhez rendelkezésre áll, a lehető legnagyobb mértékű, a külföldi missziók, úgynevezett szövetségesi feladatok teljesítésére való felhasználását célozza meg.

(10.50)

Ez a tervezet egyébként, változatlanul állítom: erről szól.

Említés ugyan történik benne, de mint már azt is említettem, meglehetősen hangsúlytalanul, az ország területén végzett feladatokra, de ha kicsit jobban odafigyelnek a tisztelt olvasói a tervezetnek, akkor az is kiderül, hogy a hazainak mondott feladatok megint csak legnagyobb részben azt a célt szolgálják, hogy a majdan külföldre menő és a külföldi missziókat teljesítő állományt felkészítsék erre a feladatra. Tehát nagyon durván szólva úgy tűnik, hogy magyar katona ma már csak azért nincsen külföldön, mert éppen arra készül, hogy kimenjen. Azt gondolom, nem lehet elégszer elmondani, hogy ebből a dologból egyfajta, a haza biztonsága, a belső feladatok teljesítésének oly mértékű negligálása tűnik ki, ami már, nálam legalábbis és többünknél - ahogy mondani szokták népisen - kicsapta a biztosítékot.

És hogy még egy dologra rátérjek, ami ugyan ebből a tervezetből nem tűnik ki egyértelműen, mert nem is tűnhet ki, hiszen azóta történt, ami történt: mint tudjuk, a tárcák sorában a második a Honvédelmi Minisztérium, amely a legtöbb elvonást fogja elszenvedni a Draskovics-csomag által, amit mi egyelőre még csak újsághírekből és sajtótájékoztatókból, hallomásból tudunk, mert a honvédelmi bizottság elé ez a téma nem került, de azért annyi már kiderült, hogy olyan feladatoktól tervezi elvonni az eszközöket a minisztérium - amit egyébként nem a pénzügyminiszter úr szabott ki, azt már a minisztérium döntötte el, hogy mit nem hajt végre azért, hogy ezt a takarékosságnak nevezett csonkítást végre tudja hajtani, de abból világosan látszik, hogy a másik kedvenc színes kavics, ami itt nagyon sokszor elhangzott az előbbiekben, a hivatásos hadseregre való áttérés -, mint a szerződéses állomány élet- és munkakörülményeinek javítását szolgáló laktanya-rekonstrukciók fognak elmaradni, a lakásépítések száma csökkenni fog; illetve ami különösen fájdalmas a számomra, az az egyébként kezdettől fogva érthetetlen és elfogadhatatlan szempont, miszerint a kiképző központok számát csak azért nem csökkentik nullára, mert az lehetetlen, marad belőle egy, azaz egy darab, ennek a felgyorsítása is benne szerepel ebben.

Tehát gyakorlatilag az látszik, hogy ezzel az egész dologgal tulajdonképpen bizonyos mértékben a vállalt és deklarált kötelezettségeivel is szembe kell hogy menjen majd a minisztérium, némi kormányzati erőszakoskodással. De nem vagyok abban teljesen biztos, hogy ebben a kérdésben ez a legjobb megoldás és ez a legjobb módszer, hogy pont ezeknek a tevékenységeknek az anyagi forrásait kell csökkenteni, amiről itt korábban szót ejtettem.

Végül, hogy kövessem a haladó példát, hogy a 25 percet teljes mértékben én sem használom ki, szeretném még azt felvetni, illetve arról beszélni, amit taxatíve államtitkár úr felsorolt, de azért a mögötte lévő üzenetet és annak a valódi tartalmát nagyvonalúan nem vetette föl, ami ennek az egész tervezetnek az előéletét illeti, és az úgynevezett egyeztetéseken történteket elemezné.

A jelenlévők közül sokan vannak, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, mi több, a honvédelmi bizottság tagjai voltak, mi több, a most szokás szerint megint nem jelen lévő miniszter úr abban az időben a honvédelmi bizottság alelnökeként részt vett azokon az egyeztetéseken, amelyek a korábbi országgyűlési határozat előtt történtek. Azt tudjuk mindannyian, hogy az egy egyéves egyeztetési folyamat volt, hogy végül is valódi konszenzus született, hiszen 98 százalékos többséggel fogadta el a parlament, és egyetlenegy, nem túl nagy létszámú frakció volt, amely ebben a kérdésben a koncepció ellen szavazott. Tehát a Szocialista Párt is elfogadta azt, amit akkor a Fidesz-kormány kisgazda tagja által vezetett minisztérium terjesztett elő. Nem emlékszem arra, hogy a későbbiek során ezt a koncepciót igazán nagy, komoly és erőteljes bírálatok érték volna, hiszen nyilván, ha így fogadta el a parlament, akkor ezt nem is érhette, hiszen saját magukkal szemben kellett volna az illetőknek állást foglalni, akik korábban rábólintottak, azoknak utólag kellett volna megmagyarázni megvilágosodásuk valódi okát; de hát ilyen nem is volt.

Voltaképpen én a mostani módosítás valódi indokát sem értem meg. Ha az általam említett és az általam kifejtett valódi szándékokat nem létezőnek tekintjük, ahogyan ezt - természetesen tudom előre, már hallom a kórusban zengő hangokat - a kormányoldal nem így tekinti, ha meg nem így tekinti, akkor abszolút érthetetlen és értelmetlen ez a módosítás, ez az új határozat, hiszen ami ebben nóvum, ami újdonság, az pont azokról szól, amiről eddig beszéltem.

De mi történt ezután? Jött az új kormány, nem mondta ugyan egy árva szóval se két éven keresztül, hogy az előző határozat rossz, hanem haderő-felülvizsgálat, meg isten tudja, mindenféle ilyen költői kifejezések voltak erre az akcióra, ami a honvédelem minden területének egy ilyen végiggyaloglása és mindennek az egyenkénti felmérése volt, ami két évvel korábban már ugyanúgy egyszer megtörtént. De miért volt erre szükség? Nyilván azért, mert más volt a cél, nem valójában az állapotfelmérés volt a cél, hanem annak a felmérése, hogyan lehet erre az új pályára a leghatározottabban és a legbrutálisabban átállítani a teljes honvédelmet. Ezt mi se láttuk először, de a végeredmény visszaigazolja azt, hogy bizony ez volt a valódi szándék.

Eltelt két esztendő, az égvilágon szinte semmit nem tudott róla még a honvédelmi bizottság sem, hosszas, kínos alkudozások után néhanapján ilyen, hát... tárgyszerű ismereteket igen korlátozott mértékben átadó ismertetésekben ugyan volt részünk, de hogy konkrétan mire készül a minisztérium, állítom, hogy arról egyikünk sem tudott, csak amit innen-onnan össze tudtunk csipkedni folyosói információkból. Tavaly július 1-je volt talán az első nap, amikor hidegzuhanyként a nyakunkba kaptuk, hogy mi minden készül, amihez utólag most elkészült a koncepció. Ez is roppant érdekes dolog, eltelt több mint fél esztendő, és végre sikerült a gombhoz a kabátot is megalkotni.

Ez még mind hagyján lett volna, ha legalább a július 1-jét követő időszakban elindult volna, még a határozat kiadása előtt, egy valódi, az ellenvéleményeket ténylegesen meghallgatni kívánó és azt a tervezetbe beépíteni szándékozó egyeztetés. De állítom, hogy ilyen nem volt. Azok a szakértői, illetve az a két négypárti egyeztetés már az eszi, nem eszi, nem kap mást alapon folytatódott, és néhány stiláris és a dolog lényegét nem érintő apró, szövegszerű módosítást kivéve egyetlenegy olyan észrevételét nem fogadta be a minisztérium az ellenzéknek, ami ott elhangzott. Egyetlenegyet sem, ami lényegi!

(11.00)

Tehát ebből is látszik az, miután az anyag nem nyilvános, itt nyíltan nem idézhetek belőle - de ebből is látszik az -, hogy a dologban még csak szándék sem volt a konszenzus elérésére. A hatalmi arrogancia és az ehhez kapcsolódó nyegle fensőbbséggel való kioktató stílus, ami sajnos a kormányoldal bizonyos képviselőinek... - és most itt a szószékről mondom, ez nem vonatkozik az államtitkár úrra, ő e tekintetben egy üdítően kivételes személyiség, aki ilyen módon soha nem szokott velünk kommunikálni, de aztán itt vége is van annak, amikor azt mondhatom, hogy ezek a dolgok ilyen szinten, legalább stilárisan ilyen szinten történnének.

Lesöpörték az asztalról már korábban a nemzetőrség kérdését azzal az ígérettel - és ezt nem felejtettük ám el -, hogy ha nem is ebben a formában, de valamilyen formában a területvédelem és a katonai előképzés, valami majd lesz egyszer. Most már erről szó sincs, nem kell. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lesöpörték a külföldi misszióban való részvétel korlátozását a 2006-ig terjedő időszakra, a következő kormányra kívánják átterhelni...

Forrás: parlament.hu