NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): A türelem erényét tudtam gyakorolni, nem gondoltam volna, hogy egy óra hosszát kell várnom arra, hogy elmondhassam a felszólalásom, de megteszem, annál is biztosabban röviden, mert rövidesen mennünk kell bizottsági ülésre.

Nagyon sajnálom, hogy bizottsági elnök úr elment, mert eredetileg neki is szerettem volna címezni, amit mondok, de azért röviden elmondom, hogy amikor én a hangnemet kifogásoltam, akkor egyrészt tettem kivételt is, másrészt én nem a négypárti egyeztetés hangneméről beszélek, annál is kevésbé, mert azon nem vettem részt. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy a honvédelmi kormányzat bizonyos képviselőire, mi több, még a bizottság egyes kormánypárti tagjaira is a lekezelő és nyegle, kioktató stílus sajnos jellemző, tisztelet a kivételnek, és a jelenlevők, akik itt vannak, mind kivételek, a jelen nem levőkről beszélek most, de nem azért, mert nincsenek itt. (Derültség az ellenzéki padsorokban.)

A konszenzusról is szó esett, és én azt gondolom, ez egy kulcsszó, és a politikai engedmény ebben az értelemben szinte szinonimája ennek. Csakhogy a politikai engedmények, a konszenzus megszületéséhez alapvetően - mint arra az egyik felszólaló is utalt, bár nem ebben az összefüggésben - szándék is szükséges. Ami ebben a konkrét témában a szándék létét vagy nem létét illeti, én felelősséggel állítom, hogy nem volt ez idáig szándék. Lehet, hogy ezután lesz, én ezt nagy örömmel venném, majd meglátjuk a módosító javaslatok elfogadásánál, de én azt hiszem, értem, hogy eddig miért nem volt szándék, hiszen a politikai engedményeket én a politikai kis színes kavicsoknak is szoktam mondani; és ahogy a gyerekek se szeretik, ha a kedvenc színes kavicsukat a másik megtapossa, hát így a politikai erőknek is vannak bizonyos prioritásaik, bizonyos kedvenc témáik, és nem nagyon szeretik, ha a másik folyton ezeket tapossa.

Most itt lehet élcelődni, lehet mindenféle szamárságnak titulálni is akár - én megengedem - a nemzetőrség elképzelését, és itt éppen jelen nem levők politikai és egyéni ambícióit ostorozni hihetetlen nagy vehemenciával, azonban azok a gondolatok, amelyeket itt néhány képviselőtársam elmondott, amelyek egyszerűen arról szóltak, hogy aki akar, akinek van ilyen szándéka - higgyék el, van olyan fiatalember, aki szeretne bizonyos katonai ismereteket megszerezni -, annak legyen lehetősége, és az valóban ne legyen egy teljesen vakra, semmibe vezető dolog, hanem annak tartalma is legyen, hiszen csak azért, hogy valaki pusztán az idejét töltse, nem megy el ide.

Ígérem a tisztelt kormánypárti képviselőknek, hogy rövidesen fognak találkozni egy olyan ellenzéki javaslattal, amely lehetővé tenné azt, amit Mécs képviselő úr felvetett, hogy aki akar, önként is elsajátíthassa a katonai ismeretek alapjait. Igen ám, de azért vigyázzanak egy pillanatra, ez nem ugyanaz, mint az önkéntes honvéd szolgálata, mert itt nem meghatározott időre és nem hivatásszerűen bevonuló vagy bevonulni szándékozóról van szó, hanem arról a ritka állatfajtáról, megengedem, akiben van egyfajta hazafias érzelem, szeretne fölkészülni, szeretné megszerezni az alapvető ismereteket, és ezért az életéből hajlandó lenne kvázi ingyen és bérmentve három hónapot föláldozni, hogy ezt megszerezze. Erre az új rendszerben egyszerűen nem lesz lehetőség. Nem lesz lehetőség, és ezt a lehetőséget, amennyiben a kormánypárti képviselők - és egy már van, akit Mécs Imrének hívnak - támogatják, hogy legyen ilyen lehetőség, akkor a dolog rendeződni fog a lovagiasság szabályai szerint, és egy lépéssel közelebb kerültünk a konszenzus felé.

De azért itt még, ha csak a mostani elutasított javaslatokat nézzük, van egynéhány dolog, amiben, úgy tűnik, kevés a fogadókészség. Nevezetesen, itt van mindjárt a nemzetőrség kérdése, de ezt most vegyük le a napirendről, mert erről beszéltem a megfelelő módon, illetve abban az összefüggésben, de az - engedjék meg, hogy kimondjam -, hogy a területvédelemnek a szükségtelenségét deklarálni és kimondani, hogy erre semmilyen szervezetet igazából nem tartanak fönn, tulajdonképpen a sorozás intézményét, így mondanám inkább, a honvédelmi adminisztráció rendszerét gyakorlatilag szinte nyom nélkül felszámolják, az, hogy a békés, háborús feladatok és létszámok között nincs különbség, hát mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy gyakorlatilag bedőlnek a saját propagandájuknak, hogy bennünket nem fenyegethetnek, tehát fogalmilag kizárt, hogy bennünket valami fenyegessen. Ne haragudjon a világ, de kozmikus ostobaság ilyet kimondani (Iváncsik Imre: Nem is mondtunk ilyet.), és úgy rendezni be egy honvédelmi rendszert, hogy erre ab ovo képtelen legyen a Magyar Honvédség, mert nincs hozzá se eszköze, se embere, se apparátusa, se megfelelő keretalakulatai, amivel ezt meg tudná csinálni.

Ha nincs a békés és a háborús feladatok, a létszám között különbség - azt mondja ki ez a válasz, hogy ugyanaz a kettő, nincs közte különbség -, akkor ami most van, ha háború lenne, ne adja a jó isten, akkor ugyanez maradna. Hát akkor mi történne? Egy perc alatt megesznek bennünket só, paprika nélkül, mire a NATO egyetlen hadra fogható alakulata ideérne.

És én nem mondom, hogy honnan - én erőteljesen óvakodtam attól, hogy bármilyen irányt meghatározzak, én a számon azokat a mondatokat ki nem ejtettem, amelyeket itt kvázi a számba adott Mécs képviselő úr, még csak eszembe se jutott, nemhogy nem mondtam, még csak nem is gondoltam, még gondolatban sem vétkeztem, úgyhogy én nem tudom, ő miről beszélt, de én az absztrakt veszélyről beszélek, ami egyébként bármelyik pillanatban valóssá válhat. És én még ilyenről nem hallottam, hogy egyetlen ország kormánya deklarálta volna, hogy semmilyen támadásra nem számít, mi több, kitárja a mellén a zubbonyt, és még azt is kikiabálja, hogy na, ide lőjetek, mert látjátok, hogy nincsen rajtam még egy golyóálló mellény sem, mert már arra sincs pénzünk. És ebben elég nehéz lesz velünk megegyezni, ha például önök meg akarnak egyezni, hogy mi ezt tartsuk elfogadhatónak.

De ugyanilyen ügyeskedés a külföldi misszióban való részvétel anyagi és létszámkorlátozásának a hirtelen kizárása. Én még emlékszem rá, hogy néhány hónappal ezelőtt egyenesen konkrét ígéretet kaptunk rá, bizottsági ülésen szó volt erről, bólogatnak itt mellettem, hogy lesz egy ilyenfajta limit. Én emlékszem rá, most nem akarok megvádolni, főleg távollétében egyetlen honvédelmi minisztériumi vezetőt sem, de nem az alosztályvezető-helyettes mondta azt, hogy ezt meg fogják határozni. Tudom, hogy Karsai képviselő úr is, Simicskó képviselő úr is többször fölvetette ezt, most meg úgy tesznek, hogy miféle libát... - mintha erről soha nem lett volna szó. Kérem szépen, erről szó volt, most meg kvázi letagadják, hogy ilyenfajta - hogy mondjam - ígéret vagy ilyenfajta megegyezés volt. Hát így nagyon nehéz lesz megegyezni, ha már korábban kvázi megegyezéseket felrúgnak.

(12.50)

Végül és nem utolsósorban azt szeretném kérni továbbra is önöktől, hogy ha van önökben szándék arra, hogy tényleg legyen egyfajta konszenzus, akkor próbálkozzanak vele. De akkor a konszenzus fogalmát tisztázzuk legelőször. Igaz, hogy a beszélgetés tárgyát sem árt, de legelőször a konszenzust mint fogalmat tegyük helyre, hogy az mit jelent. Én azt olvastam egy régi ántivilágbeli embertől, hogy az a jó megállapodás, amikor a végén kicsikét mind a két fél elégedetlen, mert ez azt jelenti, hogy egyik sem erőltette rá a saját véleményét a másikra, mind a kettő engedett valamiben, és emiatt pici hiányérzete van. De a végén az ilyen, kölcsönösen kicsi elégedetlenséggel kötött kompromisszumok lesznek a tartósak. Ez elől mi eddig sem zárkóztunk el, ezután sem fogunk, csak a színes kavicsainkat lehetőleg ne akarják mindig brutálisan széttaposni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu