PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is ahhoz kapcsolódnék, amiről Tatai-Tóth András nagyon szép előadást tartott nekünk itt a tankönyvkedvezményekről. Most államtitkár úr is beismerte azt, hogy igaz, hogy az MSZP választási programjában ez szerepelt. Még egyszer hadd idézzem fel önöknek, amikor Medgyessy Péter egyezséget ajánlott a nemzetnek; így hangzott: ingyenessé tesszük a tankönyveket az általános iskolák első nyolc évében - pont. És most azzal takaróznak, hogy viszont ez a kormányprogramban már nem szerepel - tehát becsapták a választókat. Pedig ez a választási ígéret nem egy spontán megnyilatkozás volt. Az akkori miniszterelnök-jelölt a kampányban ezt nem lányos zavarában tette, mint amikor egyszer Horn Gyulával megesett, hogy Mahart helyett Malévet mondott - és utána a nyugdíjasok tömegesen légi útra kívántak volna menni -, hanem ez egy jól megfontolt, átgondolt javaslat volt, amivel igenis a választókat becsapták.

Az SZDSZ-nek egyébként lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy arról érdemes beszélni, hogy ma az ország nincs abban a helyzetben, hogy mindenkinek ingyen biztosítsa a tankönyvet. Vagy azon kell elgondolkozni, hogy ez önkéntes lehessen, biztosítani mindenkinek, és aki igénybe kívánja venni, az igénybe vehesse.

Az adatvédelmi törvénnyel kapcsolatban, amire azt mondta Tatai-Tóth András képviselő úr, hogy találjuk meg… Itt van: a forgalmazónak átadja a tanulóknak a (3) bekezdésben felsorolt adatait a tankönyvek tanulókra lebontott címlistájával; a tanuló neve, diákigazolvány-száma, anyja neve, születési ideje és a többi.

A bizottsági ülésen, tisztelt államtitkár úr, Sipos János helyettes államtitkár úr volt jelen, ő sem volt meggyőző ebben az ügyben, úgyhogy továbbra is azt kérjük, hogy az adatvédelmi biztostól egy írásos nyilatkozatot kérjenek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu