PÁNCZÉL KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A tankönyvpiac rendjéről, valamint a közoktatásról szóló törvény módosítása kapcsán engedjék meg nekem, hogy fordított sorrendben haladjak, mint Tatai-Tóth András képviselő úr, és először a törvényjavaslat rövidebb, de annál nagyobb jelentőségű fejezetével foglalkozzam, ez pedig a közoktatási törvény újabb módosítása.
Ha az ember a közoktatásról szóló törvény módosításáról hall, megriad, mert a közoktatás szereplői, a pedagógusok, a diákok, az iskolafenntartók és közvetve a szülők is nyugalmat, kiszámíthatóságot, stabil iskolaszerkezetet, esélyegyenlőséget biztosító tartalmi szabályozást várnak el. A magyar közoktatás azonban két évtizede a permanens reformok sorozatát éli meg. Az egymást váltó kormányok négyévente szabnak új irányt a közoktatásnak, négyévente fellángolnak az iskolaszerkezeti viták, és '96 után 2003-ban is az egyszer már elutasított Nemzeti alaptanterv borzolta a kedélyeket.
Az iskolák és pedagógusaik idén tavasszal ismét helyi tantervet és pedagógiai programot fognak készíteni, pedig a legutóbbi sem készült el túl régen. Lépten-nyomon azt hallani, hogy kormányokon átívelő, nyugodt építő munkára van szüksége a magyar oktatásnak, és nem az örökös törvénymódosításra. Most mégis örömmel nyugtázza mindenki, a Magyar Országgyűlés ellenzéke is a törvénymódosítást, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a hírhedt titoktartási törvényrész módosításáról.
Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat olyan módosítást tartalmaz, amelyben az oktatási tárca korrigálja az önmaga által korábban beterjesztett, az ellenzék által bírált és mégis keresztülerőltetett elképzeléseit. Különösen dicséretes ez a pedagógus-titoktartás esetében. Elmondtuk a törvény vitájában, hogy a tervezett, majd később elfogadott szabályozás nem jó. A törvény szerint a pedagógust titoktartási kötelezettség terhelte a szülővel szemben is, hacsak nem kapott a diáktól írásos felmentést. Ez azt jelentette, hogy ha a gyerek drogot fogyasztott vagy terjesztett, állapotos lett, bajba került, ezt a pedagógus még a szülőnek sem mondhatta el. Többször feltettük a kérdést: valóban a szülőktől akarják megvédeni a gyermekeiket? Ez abszurd, ostoba és embertelen. Alkotmányos aggályokat is felvetett, hiszen ellentmond olyan jogszabályoknak, amelyek a gondviselő felelősségét hangsúlyozzák, és aminek a szülő nem tud megfelelni ilyen feltételek mellett.
A törvény ellentétes az oktatási törvény szellemével is, mely a szülő- és pedagógusjogok és kötelességek tárgyalásakor egyértelműen az együttműködést írja elő. Ellentétben állt a napi gyakorlattal is, ahol az elmúlt évek változásainak következményeként egyre szorosabb együttműködés alakult ki a szülők és pedagógusok között - elmondtuk mindezt, és nem használt. A pedagógusok aláírásgyűjtésbe kezdtek - nem használt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia valláserkölcsbe ütközőnek minősítette a szabályozást - nem használt. Sőt, a miniszter egy írásbeli kérdésre azt válaszolta, a vallási meggyőződés és a jogtisztelet biztosan nem ütközik a titoktartás kérdésébe.
Ahogy az egyház képviselői véleményt formálhatnak az Oktatási Minisztérium működésüket érintő intézkedéseiről, úgy az oktatási miniszter is formálhat véleményt az egyház képviselőinek szakpolitikai és politikai kérdésekben nyilvánított álláspontjáról.ö- volt a miniszter válasza a konferencia felvetésére. Tehát az egyházak véleménye sem használt.
Az a törvénykezési düh, mely jellemezte az oktatási tárcát, a kormánypárti képviselők szavazatával átvitte a törvényt. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult a beadványával. Ez több hónap alatt felszívódó gyógyszernek bizonyult - ilyen gyógyszer is van. Pokorni Zoltán egyeztetésre hívta az érintett ombudsmant, szervezeteket, egyházakat, testületeket. Ennek a szakmai konszenzusnak az eredménye fekszik előttünk, az előző szabályozás elkészülte után egy évvel.
Mi áll a törvényben most? A gyermek szülőjével minden, a gyermekével összefüggő adat közölhető, kivéve, ha az adat közlése veszélyeztetné a gyermek érdekét. A pedagógust hivatásánál fogva csak harmadik személyekkel szemben terheli titoktartási kötelezettség - ezt üdvözöljük, ellenzékből elért ritka siker. És üdvözlöm a módosítást jómagam is mint országgyűlési képviselő, mint pedagógus és legfőképpen mint apa.
Tisztelt Országgyűlés! A tankönyvpiac rendjéről 2001-ben fogadott el törvényt a parlament. A most beterjesztett javaslat nagyobbik része ezzel a területtel foglalkozik, jogosan, hiszen 2001-ben is látszott, hogy a tankönyvpiac létrejötte és működése '90-91 óta létező tény. Ez egy sajátos piac: sajátos, évi több tíz milliárdos piacról van szó, amelynek a hatásai végső soron a szülőkön csapódnak le. Ez az a piac, ahol a vásárló nem dönthet a nem vásárlás mellett.
A tankönyvet mint árut piaci viszonyok között hozzák forgalomba, de a szülő és a diák mintegy kényszervevőként vesz részt a folyamatban. A szülők fizetik meg a tankönyvek árának nagy részét, és a tankönyvek minősége a gyerekek tanulmányi esélyeit is befolyásolhatja. Tehát fontos rögzíteni a tankönyvjóváhagyás, tankönyvkiválasztás, tankönyvforgalmazás elveit, és indokolt esetben módosítani az alkalmazandó jogszabályokat.
Üdvözlendőnek tartjuk a tankönyvpiac rendjében megjelent módosítások jelentős részét, a tankönyvek jóváhagyásának módosítását oly módon, hogy megfelelő jogorvoslati lehetőség legyen. A vakok és gyengén látók tankönyvellátása érdekében tervezett szabályozást is támogatjuk. Javasoljuk beépíteni a diákok érdekében, hogy azok az iskolák, amelyek nem a tankönyvjegyzékben szereplő könyvekből tanítanak, azt csak szakvélemény birtokában tehessék, ne pusztán laikus véleményekre hagyatkozva. Amikor a PISA-vizsgálatról, az oktatás minőségéről beszélünk, és amikor a tankönyvek vásárlása komoly állami dotáció mellett történik, akkor minden iskolában használatos könyvről el kell dönteni, hogy tanítási célra alkalmas-e. Lehet, hogy csak drágább az a könyv, mint az a tankönyvjegyzékbe kerüléshez feltétel, de az is lehet, hogy olyan földrajzkönyv, amelyben egyetlen térképvázlat, fotó sincs; olyan történelemkönyv, amelyben hemzsegnek az ötszörösen-hatszorosan összetett mondatok, néhány dátummal, névvel, történelmi fogalommal megtűzdelve; vagy olyan énekkönyv, amely pusztán dalszövegekből áll, minden készségfejlesztő feladat vagy kotta nélkül.
(A jegyzői székben Podolák Györgyöt
dr. Világosi Gábor váltja fel.)
Javasolni fogjuk, hogy a tankönyvnek nem minősülő kiadvány borítóján jelenjen meg: ez a könyv nem szerepel a tankönyvjegyzékben, mert nem felelt meg, vagy be sem nyújtották elbírálásra.
Támogatjuk az összeférhetetlenségi szabályok megalkotását, hiszen gondot okozhat, ha a tankönyvrendelést, tankönyvforgalmazást olyan személyek bonyolítják, akik anyagilag érdekeltek abban, hogy milyen tankönyvekből folyjék a nevelő-oktató munka. Az összeférhetetlenségi szabályok az előterjesztésben egyrészről szigorúak, másrészről megengedőek. Szigorú, mert jelentős mértékben csökkenti annak lehetőségét, hogy olyan személyek vegyenek részt az iskolai tankönyvrendelés összeállításában, akiknek anyagi érdekük fűződik ahhoz, és ez így helyes. Túlzottan szigorú azonban abban az esetben, ha a tankönyv szerzője, aki jogviszonyban áll a kiadóval, egyben egy iskola vezetője, és így nem taníthat a saját könyvéből. Megengedő viszont akkor, mert semmi sem szabályozza, hogy az iskola egésze, a nevelőtestület ne fogadhasson el kedvezményt a kiadótól. Az üzleti életben ugyan elfogadott, hogy a vásárló kedvezményeket kap, de a tankönyvvásárlás esetében a vásárló nem az iskola, nem a nevelőtestület, hanem a gyerek, illetve a szülő.
Tisztelt Ház! A javaslat 4. §-a foglalkozik az ingyenes tankönyvellátás szabályaival. A tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, három- vagy többgyermekes családban élő, egyedülálló szülő által nevelt vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanuló részére áll ingyenesen rendelkezésre a tankönyv.
Képviselőtársaim, emlékeznek-e még önök a következő mondatra? Én, Medgyessy Péter, egyezséget ajánlok a nemzetnek: ingyenessé tesszük a tankönyveket az általános iskolák első nyolc tanévében.ö Nos, most, 2004 elején sem esik szó a teljes ingyenességről, csupán a rászorultsági elvről.
(14.00)
Kérdezem önöket, vannak-e olyan családok, ahol csak két gyerek van, de gondot okoz a tankönyvek megvásárlása. Bizony, vannak ilyen családok. Itt lenne az ideje a világos beszédnek. Itt lenne az ideje, hogy a bankárkormány egyértelművé tegye, teljesíteni kívánják-e, amit ígértek, vagy elismerik, hogy hitegették és becsapták az embereket.
Végezetül aggályosnak tartjuk a tervezetben, hogy a tankönyvforgalmazó jogosult nyilvántartani a tanulók személyes adatait, számára továbbítható a tanuló neve, diákigazolvány-száma, anyja neve, születési ideje, telefonszáma, lakcíme. Adatvédelmi, sőt alkotmányossági aggályaink vannak ez ügyben.
Továbbra is kérem a kormányzatot, az államtitkár urat, hogy kérjenek írásos szakvéleményt az adatvédelmi biztostól.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés