RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam azt, hogy önök soha nem keresték az oktatási törvény módosítása során azt a lehetőséget, hogy konszenzusra jussanak az ellenzékkel. Egyetlen javaslatunkat sem fogadták meg. Éppen ezért állunk értetlenül, hogy amikor most nyilvánvalóvá vált, hogy módosítani kell ezt a szabályt, akkor önök elkezdenek az ellenzékre mutogatni. Hogy ez így van a törvényben, ez az önök felelőssége.
Gusztos képviselő úr több kérdést összemos. Mi annak idején azt mondtuk - és parlamenti jegyzőkönyvekből visszakereshető -, hogy mivel vannak olyan speciális esetek, hogy a szülő szíjjal megveri a gyermeket, és nem tudom, miket csinál a gyermekével, ebből a speciális esetből nem lehet általános szabályt hozni. Nem lehet azt mondani erre az esetre hivatkozva, hogy ezért a pedagógusnak általánosságban minden szülővel szemben titoktartási kötelezettsége van. Azt mondtuk a parlamenti vitában annak idején, hogy ez teljesen abszurd dolog. És azt mondtuk, hogy vegyük annyira felnőttszámba, emberszámba a gyermekeinket tanító pedagógusokat, hogy el tudják dönteni azt, mikor célszerű a gyerek érdekében megmondani, illetve mikor célszerű - van egy-két ilyen speciális eset - nem megmondani a szülőnek, hogy a gyermeke éppen lopott, ivott, nem tudom, mit csinált az iskolában. Ez volt az álláspontunk.
Örömmel vesszük azt, hogy megtörtént a módosítás, és most a törvény szövegében ugyanezt kimondják, hogy lehet olyan speciális eset - amit egyébként a pedagógus dönt el, ugyanúgy, mint eddig -, amikor, ha a pedagógus úgy látja, hogy a gyerek érdekével nem egyezik, ha a szülőt tájékoztatja, akkor azt nem mondja el. Ez az álláspont számunkra elfogadható, ezt az álláspontot mi egyébként elfogadtuk régen; ugyanezeket a szavakat mondtuk el most is.
Szabó Zoltán képviselő úrnak mondom, hogy nem a Fidesz állhatatos harcának az eredménye ez, ami most itt történt, hanem gyakorlatilag - még egyszer mondom - az összes szülői szervezet, az intézményvezetők szervezete, mindenféle pedagógusszervezetek felemelték a hangjukat ez ellen. Nem a Fidesz harcol, hanem önök kerültek szembe az egész társadalommal ebben a kérdésben. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés