RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ha valami ilyen jellegű hozzászólás hangzott volna el az elején, akkor nem is keveredtünk volna ekkora vitába. Ugyanis arról van szó, hogy mi is üdvözöljük, hogy a kormány képes volt változtatni, viszonylag rövid határidőn belül. Megértjük, mert szembefordult, szembekerült az egész társadalommal, és ráadásul még az Alkotmánybíróság ítélete is ott lebegett a kormánypárti képviselők feje fölött. Szerintem ez méltányolható, mert egy évvel ezelőtt ragaszkodtak ehhez a megfogalmazáshoz, semmit nem voltak hajlandók engedni belőle.

Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a Fidesz azt a szabályt, ami az előző törvényben volt, továbbra is alkotmányellenesnek tartja. Alkotmányellenesnek tartjuk, hogy általánosságban meg kell védeni a szülőtől a gyereket. Azt mondjuk, hogy az nem alkotmányellenes, ami ebben a törvényben van, hogy bizonyos esetekben a tanár titoktartással rendelkezhet a szülőkkel szemben, ez számunkra elfogadható. Az, ami az előző törvényben volt, hogy van egy általános, mindenkire érvényes titoktartási szabály, véleményünk szerint alkotmányellenes.

Azt kell mondjam, hogy Szabados államtitkár úr teljesen pontosan írta le azt a helyzetet, ami volt, rengeteg iskolában elkezdtek a másodikos-harmadikos gyerekektől aláírásokat gyűjteni év elején, hogy oldja fel a titoktartást a szülővel szemben. Ez hihetetlen évnyitásokat eredményezett. Erről beszéltünk, tisztelt képviselőtársaim, és valóban üdvözöljük, hogy meghajolva a civil társadalom érveinek súlya alatt - véletlenül sem gondolom, hogy a Fidesz a ludas ebben a dologban -, a kormány egy éven belül képes volt változtatni, és egy számunkra is elfogadható szövegtervezet van a parlament előtt, ugyanis nem általánosságban védi a szülőktől a gyereket, hanem egyes speciális esetekben védi meg a szülőtől a gyereket, ami számunkra elfogadható. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Nem változott az álláspontunk, és egyetértek Gusztos képviselő úrral, hogy mivel mindannyian egyetértünk, akár tovább is léphetünk ebben a témában. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu