RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek van egy olyan vetülete is, amelyről eddig viszonylag kevés szó esett. Érintőlegesen szóba került már, de keveset beszéltünk róla.

Tisztelt Képviselőtársaim! Előbb-utóbb mindig eljön az igazság pillanata. Medgyessy Péter annak idején a választási kampányban levelet küldött a magyar állampolgároknak, amelyben személyes garanciát vállalt arra, hogy ha miniszterelnök lesz, akkor mindenki számára ingyenes lesz a tankönyv. Való igaz - és Gusztos Péter képviselőtársamnak ebben igaza van -, hogy Medgyessy Péternek ezt a személyesen vállalt ígéretét a kormányprogram már nem tartalmazta, ugyanakkor azt a több millió levelet, amit kiküldött a családoknak, azt hiszem, nem lehet ennyivel negligálni. Ez a levél nem egy lakossági fórumon hirtelen felindulásból elhangzott nagyívű elképzelés volt, hanem megfontoltan írták le; Medgyessy Péter erre személyes garanciát vállalt, a szavát adta, aláírta, és több millió példányban szétküldte az országban, meglehetősen nagy költséggel.

Annak idején, amikor már ebben a ciklusban beterjesztettük azokat a módosító javaslatokat, amelyek azt a célt szolgálták, hogy megvalósuljon az ingyenes tankönyvellátás, ennek a dolognak eléggé felemás volt a fogadtatása a kormánypártok részéről. Az SZDSZ-es képviselők, köztük Gusztos Péter, vállalva a népszerűtlen vagy népszerűtlennek tűnő megoldást is, vállalta azt, hogy azt mondta, az SZDSZ programjában az ingyen tankönyv nem szerepel, ők továbbra is csak a rászorulóknál tudják elképzelni, hogy ingyenes legyen a tankönyv. Azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a megoldás korrekt, tisztességes megoldás volt, a szabad demokrata képviselők nem rejtették véka alá a véleményüket.

Nézzük, mi a helyzet az MSZP esetében! Az MSZP képviselői is leszavazták az ingyen tankönyvre vonatkozó beterjesztéseinket, de a bizottsági ülésen mindig az hangzott el, hogy 2006-ig még sok idő hátra van, nem kell mindent a ciklus első részében elrendezni, 2006-ig ingyenes lesz Magyarországon a tankönyvellátás, ne aggódjunk túlságosan, Medgyessy Péter teljesíteni fogja az ígéretét. Sőt, még a bizottsági üléseken - talán nem haragszik meg Szabó Zoltán képviselőtársam - a szocialista képviselők az ellenzéki képviselőkkel együtt érveltek, és Szabó Zoltántól származik a nagyszerű példa: ha a törvény előírja, hogy ingyenes a magyar közoktatás, akkor ahogyan a kémcsövet nem fizettetjük ki a diákokkal, ugyanúgy tisztességtelen, ha a tankönyveket is kifizettetjük a diákokkal, hiszen ez az ingyenes közoktatás része.

Csak még egyszer aláhúzom: ezt a példát nem mi, ellenzéki képviselők mondtuk, hanem egy kormánypárti képviselő mondta, és annak idején a bizottságban szocialista képviselőtársaink lelkesen helyeseltek ehhez. Azt mondták, így gondolják, de most, a ciklus első évében ezt nem lehet megvalósítani, azonban 2006-ig biztos, hogy Medgyessy Péter ígéretét meg fogják valósítani.

(15.40)

Most, tisztelt képviselőtársaim, eljött az igazság pillanata. Aki elolvassa ezt a törvénytervezetet, az látja, hogy ebből 2006-ig nem lesz ingyenes tankönyv. Teljesen mindegy, hogy mit ígértek, teljesen mindegy, hogy mi hangzott el bizottsági ülésen, ingyenes tankönyv ebben a kormányzati ciklusban nem lesz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a kisebbik kormánypárt korrekt módon járt el ebben a kérdésben: vállalta a véleményét. Önöknek, szocialista képviselőtársaim, viszont azt javasolnám, hogy álljanak fel, nézzenek a társadalom szemébe, és lassan - lassan! - mondják el, hogy mindenki megértse: ebben a ciklusban nem lesz ingyenes tankönyv. Lassan mondják el, hogy mindenki megértse: Medgyessy Péter ígéretét ebben a ciklusban nem kívánják betartani. Azt a színjátékot pedig fejezzük be, hogy mindig azt mondják: majd jövőre megoldjuk. Itt van előttünk egy törvénytervezet, ebben világosan le van írva, hogy milyen módon, hogy és kit akarnak támogatni. Be kellene fejezni azt a játékot, hogy úgy csinálunk, mintha még jövőre meg akarnánk oldani ezt a problémát.

Ebből a törvénytervezetből teljesen világosan látszik, hogy nem lesz ingyenes tankönyv, márpedig ha nem lesz, akkor be kellene fejezni a ködösítést, a társadalom szemébe kellene nézni, és egyértelműen el kellene mondani, hogy önök nem tudják betartani az ígéretüket, a társadalom ne is számítson erre. Azt hiszem, hogy ez a tisztességes megoldás.

A törvénnyel kapcsolatosan van még egy-két apró észrevételünk. Mi is úgy gondoljuk, hogy Lezsák képviselő úrnak igaza van, és ezt a bizottsági ülésen mi is szóvá tettük; alkotmányossági, adatvédelmi szempontból aggályosnak tartjuk azt, hogy a különböző tankönyves cégekhez le kell adni a diákok nevét, elérhetőségét, lakcímét, telefonszámát.

Tisztelt képviselőtársaim, mi az oka ennek? Tisztelt képviselőtársaim, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy fogadják el itt az ellenzék észrevételeit, mert tökéletesen ugyanúgy fognak járni, mint ahogy a titoktartás ügyében jártak. Egy év múlva megdicsérhetjük önöket, hogy gyorsan reagáltak azokra a vitákra, amelyek már egyébként a beterjesztés pillanatában is látszottak, de szerintem sokkal jobb lenne, ha a módosítások során elkerülnénk, hogy az iskolából kiadjuk különböző tankönyves cégeknek az adatokat, a gyerekek személyes adatait. Ez szerintem egy skandalum, nem tartható, és probléma lesz belőle. Most mindenképpen szeretném ezt előre jelezni. (Tóth Imre: És mi lesz az Európai Unióban?!)

Van még egy-két ilyen apró észrevételünk. Bizottsági ülésen szóvá tettük, hogy az elmúlt időszakban az szerepelt a törvényben, ha jól emlékszem, hogy a tankönyvek árát egyik évről a másikra nem lehet az infláció feletti mértékben emelni. Most az szerepel a törvényben, hogy nem kell felvenni a tankönyvet a tankönyvjegyzékre, hogyha egyik évről a másikra aránytalanul nagy mértékben emelik meg a tankönyvek árát. Tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, hogy ez a megfogalmazás semmiféle garanciát nem jelent sem a szülők, sem a gyerekek számára. Mit jelent az, hogy aránytalanul nagy mértékben fogják megemelni a tankönyv árát? A másfélszeres vagy az 1,7-szeres még arányos, a kétszeres már nem arányos? Tisztelt képviselőtársaim, ez a paragrafus olyan, mint ha bele sem írnánk. Kössük az inflációhoz, mondjuk azt, hogy aki az infláció másfélszeresével emeli, vagy valamilyen értelmes adatot azért még bele lehet írni, de hogy ha aránytalan mértékben emeli, akkor megtagadható, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy gumiparagrafust ültettünk ide be. Ennek az értelmezhetetlen paragrafusnak semmilyen következménye nem lesz a tankönyvkiadók számára, és félő, hogy ennek következtében el fognak szaladni a tankönyvárak.

Az utolsó felvetés, amit még itt, az általános vita keretében javasolnék megfontolásra - hátha találnánk olyan megoldást, amely a kormánypártok számára is elfogadható -, hogy a törvény kimondja, hogy az iskola a felelős a tankönyvellátásért, és azt is kimondja a törvény, hogy egy gyermeknek egy évben, azt hiszem, két támogatott tankönyv is jár, tehát ha egyszer elveszti, akkor még jár neki egy ilyen támogatott tankönyv.

Tisztelt képviselőtársaim, a bizottsági ülésen is felvetődött az a probléma, az a kérdés, hogy mit is jelent ez egész pontosan: ha a gyerek elveszti a tankönyvet, akkor az iskolából el kell küldeni a pedagógust, hogy megvásárolja neki? És ha a következő héten egy másik gyerek veszti el a tankönyvet, akkor a pedagógus megint szaladhat megvásárolni a tankönyvet? Ha a harmadik héten hétfőn egy újabb gyerek veszti el, csütörtökön meg egy másik gyerek, akkor az iskola a felelős azért, hogy a gyermekeknek legyen tankönyvük? Ez, azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy picit aggályos megfogalmazásnak tűnik. Nem tudom, hogy kellő alapossággal mérlegelték-e, ebben az esetben kimondható-e, hogy az iskola a felelős a gyerekek tankönyvellátásáért. Lehet, hogy jó ez a megoldás, és önök végiggondolták ennek a következményeit, de első ránézésre ez egy kicsit aggályosnak tűnik.

De én azt hiszem, hogy ezek kis jelentőségű ügyek ahhoz képest, amivel kezdtem: az igazság pillanata elérkezett, a törvénytervezetből egyértelműen látszik, hogy nem lesz ingyenes tankönyv, ez a törvénytervezet nem arról szól. Kérném szocialista képviselőtársaimat, hogy álljanak fel, és ismerjék be a magyar társadalom, a parlament nyilvánossága előtt, hogy ebben a ciklusban már nem tervezik az ingyenes tankönyvellátás bevezetését.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Gusztos Péter tapsol.)

Forrás: parlament.hu