RÓZSA ENDRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! A parlament vizsgálóbizottsága befejezte a munkáját, és az írásos jelentését benyújtotta a parlament elé. A jelentés két részből áll: a kormánypárti és az ellenzéki véleményből. Ez esetben az egy plusz egy kevesebb, mint ha egy jelentés készült volna.
Mint a parlament vizsgálóbizottságának tagja, eredménynek tartom azt, hogy a vizsgálóbizottság megalakult. Ehhez persze olyan kormánytöbbség kellett, amely a tények feltárását támogatja; amely a több mint egy évtizede felhalmozódó gondok kimondását fontosnak tartja; amely nem tesz különbséget fenntartók és fenntartók között; amely nem tesz különbséget a szerkezetek tekintetében; amely nem korlátoz, hanem támogat; és nem utolsósorban, amely engedi az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok megalakulását. Itt az ideje, hogy kimondjuk: a vizsgálóbizottság ellenzéki és kormánypárti része korrekt, szakmai munkát végzett; többségében nem a pártpolitikai célok érvényesültek; a tényfeltárás mindkét oldalról megtörtént. A minisztériumok, különös tekintettel az Oktatási Minisztériumra, egyértelműen segítette a vizsgálóbizottság munkáját. A szakértők a vizsgálóbizottság előtt megjelentek, segítették a sokoldalú információszerzést és az információk beépítését a jelentésbe. A szakszervezetek, a szülői szervezetek más-más nézőpontból tárták elénk a valóságot.
Tisztelt Parlament! Már a parlamenti vizsgálóbizottság megalakulása előtt vita folyt arról, hogy mikortól kezdődjön a vizsgálat, 1993-tól vagy 1989-90-től. Mára bizonyára mindenki belátta azt, hogy helyes volt a vizsgálatot 1989-90-től elkezdeni. Egyrészt azért, mert a centralizált képzési rendszerünket ekkor váltotta fel a decentralizált képzés, ekkor jöttek létre az önkormányzati, az alapítványi, az egyházi iskolák. Nemcsak a fenntartók tekintetében következett be változás, hanem az átalakulás a szerkezetekre is kiterjedt. A négy évfolyamos gimnáziumok mellett megjelent a hat évfolyamos gimnázium, megjelent a nyolc évfolyamos, és tizenkét évfolyamos iskolák is alakultak. A szakképzés átalakult, 16 éves kor utánra tolódott át a szakmai képzés. Megjelentek a szakiskolák. Egyre többen szereztek felnőttként a különböző képzésekben újabb és újabb képesítést. A tanfolyami képzések beindultak nemcsak az iskolákban, hanem az iskolákon kívül is. Az új szerkezetek, az új képzési formák az életképességüket bizonyították, létjogosultságuk mindannyiunk számára bizonyítást nyert.
Bizottságunk részletesen vizsgálta a demográfiai folyamatok hatását az iskolák számának alakulására vonatkozóan. Gyakran szólnak arról, hogy demográfiai hullám van - sajnos hullám nincsen. A hullám természetéből következik az, hogy emelkedik, illetve csökken. A tanulólétszám és a gyermekáldások száma kapcsán sajnos arról tudunk beszámolni, hogy ez egyre jobban csökken. Hozzá kell tenni, hogy ezek a vizsgálatok korrekt adatokon, olyan statisztikai információkon alapulnak, amelyek mindenképpen igazolást nyertek. 1976-ban 185 405 gyermek született, 2003-ban pedig mindössze 94 650 gyermek, tehát ez alatt az időintervallum alatt, 1976-2003-ig, majdnem a felére csökkent a gyermekáldások száma. 1998-ban csökkent 100 ezer alá a születések száma, ekkor 97 301 gyermek született. Igaz, hogy 2000-ben közel 3 ezer gyermekkel született több, mint az azt megelőző évben, de a trend ezáltal sem fordult meg.
A demográfiai folyamatok és az oktatási intézmények száma elválaszthatatlanok egymástól. A vizsgálatunk, mint ahogy ezt már korábban is lefektettük, 1989-90-től történt. Nyomon követhetjük a különböző iskolákat, a különböző képzési szerkezeteket és szinteket.
Először nézzük meg az óvodákat! 1990-ben 4718 feladatellátási hely volt, 2002-2003-ban 4641, tehát mindössze 77 óvodával kevesebb. Ez azt jelenti, hogy évente átlagosan 5,9 százalékkal kevesebb az óvodák száma. Tehát ez is bizonyítja azt, amit már az előttem szóló képviselőtársaim is megjelenítettek, hogy sajnos folyamatos csökkenési folyamatról van szó.
Nézzük, hogyan alakult az óvodások létszáma! 1990-ben 391 950 fő volt, 2002-2003-ban 331 707 fő, tehát 60 ezerrel kevesebb az óvodások száma. Az ellenzéki képviselőtársak által összeállított jelentések is ugyanezt mutatják, bár picit más időponttól kezdték: 1988-ban 390 ezer óvodás volt ezen jelentés alapján, 2002-ben pedig 330 ezer, amit azt jelenti, hogy 60 ezerrel kevesebb. Tehát ezek a nagyságrendek mindkét jelentésben egyértelműen megegyeznek. Az óvodák száma 2002-ben itt is 4641 volt.
Az óvodapedagógusok létszáma is csökkent, 1990-2003-ig 2331 fővel. Tehát az óvodások számának a csökkenését követte az ellátási helyek számának a csökkenése, az óvodai csoportok számának csökkenése, majd az óvodapedagógusoké. Ugyanakkor kijelenthetjük azt, hogy az elmúlt években is hasonló tendenciák voltak.
Az általános iskolák vonatkozásában azt fogalmazhatjuk meg, hogy 1990-91-től 1999-2000-ig 148 általános iskolával lett több. A tanulólétszám ez alatt 170 ezerrel csökkent, a pedagógusok létszáma 7683 fővel, az osztályok száma pedig 3773 fővel. 51 általános iskolával csökkent az utóbbi három évben az általános iskolai állomány hazánkban. Az ellenzéki jelentés adatai ebben az esetben is megegyeznek a kormánypárti jelentésével.
Úgy gondolom, ez is olyan tendencia, amely rávilágít arra, hogy nemcsak az óvodák, hanem az általános iskolák esetében is folyamatos csökkenést mondhatunk ki 1990-96-tól.
Hát akkor hol a probléma? Ezt valójában a kilencvenes évek elején kell keresni. Amikor 1991-92-ben az általános iskolás tanulók száma 1 081 213 volt, 1994-95-ben 985 291, tehát 147 975 tanulóval volt kevesebb, százalékosan megjelenítve ez 9 százalékkal kevesebb. Ebben az esetben, ebben az időintervallumban, 1991-től a '94-95-ös tanévig 266 új általános iskola nyílt; az általános iskolai állomány száma 7,3 százalékkal emelkedett - ez alapvető ellentmondás. Amikor négy év alatt közel 150 ezer gyermekkel kevesebb van az általános iskolai képzésben, akkor az általános iskolák száma növekedett. Teljesen természetesen tudjuk azt, hogy ezek miért következtek be: bizonyára dicséretes dolog az, hogy olyan kistelepülésekre költöztek vissza az általános iskolák, ahol korábban nem voltak ilyenek - ez jó törekvés volt, de a korábban megnyílt általános iskolák esetleges gondját-problémáját nem praktikus, nem célszerű, nem szimpatikus a jelenlegi kormány nyakába varrni.
Úgy gondolom, arról is szólni kell, hogy ebben az időben, a kilencvenes évek közepén nemcsak a demográfiai csökkenés gondjai jelentkeztek, hanem a középiskolák expanziója is. 1990-2000 között a gimnazista tanulók száma 63 százalékkal emelkedett, a szakközépiskolás tanulóké 42 százalékkal, és a szakmunkásképző, illetve a szakiskolában tanuló gyermekek száma sajnos 58 százalékkal csökkent.
(18.30)
Elmondhatjuk azt, hogy a pedagóguslétszám tekintetében ezek a tendenciák majdnem százalékra visszaköszönnek, hiszen a gimnáziumi kollégák száma 67 százalékkal emelkedett, a szakközépiskolában tanító kollégáké 57 százalékkal és a szakiskolában, szakmunkásképzőben tanító kollégák száma 38 százalékkal csökkent. Az osztályok száma is hasonló tendenciát tükröz.
Úgy gondolom, ez jelzi azt, hogy az óvodák, iskolák esetében intézményi szinten csökkenés következett be a demográfiai hullámból következően, ellenben a középfokú oktatási intézmények száma és az ott tanuló gyermekek létszáma jelentősen emelkedett.
Nemcsak szerkezet és profil tekintetében vizsgálta a vizsgálóbizottság a fennálló oktatási intézményeket, hanem fenntartó alapján is. Elmondhatjuk azt, hogy óvodába - állami intézményekbe - az összes óvodás gyermek 95 százaléka jár, ugyancsak ez az eset az általános iskolák esetében is. Szakiskolákban a tanulók 90 százaléka, szakközépiskolákban 86 százaléka; és gimnáziumban, állami iskolában tanul a tanulók 80 százaléka.
Az egyházi intézmények esetében az állam szerepvállalása szinte teljes körű. Az önkormányzati iskolák esetében az állami támogatás a működés 70 százaléka körül mozog. A versenyegyenlőtlenséget az önkormányzati iskolák és fenntartóik sértőnek tartják. 15 év alatt az egyházi iskolák felzárkózása megtörtént. Ki kell mondanunk: az önkormányzati iskolák finanszírozását közelíteni kell az egyházi iskolákéhoz.
Tisztelt Parlament! A vizsgálóbizottság látókörébe nem került olyan egyházi iskola, amely bezárásra került volna. Itt nem jellemzőek a csoportösszevonások. Egyházi iskola nem került át más fenntartóhoz. Ellenben, mint ahogyan ezt képviselőtársaim már korábban is elmondták, az önkormányzati iskolák esetében meglehetősen nagy számban jellemző időszakonként, hogy a megyéhez átadásra kerülnek a középiskolák.
A finanszírozással kapcsolatban mindenképpen el kell mondani azt, hogy ezek a finanszírozási problémák nem új keletűek. A Jelentés a magyar közoktatásrólö 2003. évi kötete megállapítja azt, hogy nemzetközi összehasonlításban a GDP-ből a közoktatásra fordított kiadások aránya a '90-es évek végén rendkívül alacsony volt. Tehát évek óta húzódó gondokról és problémákról van szó.
A vizsgálat igazolta, nem jellemző, hogy gazdasági motívumért történik az iskola bezárása. A bezárt iskolaépületek egyharmada ma is üresen áll, az ingatlanok sok esetben nehezen értékesíthetők. Olyan helyen is, mint például Balatonalmádi, Balatonkenese, nem tudják értékesíteni ezeket az ingatlanokat. Az épületek hasznosítását megtalálják részben oktatási célra, de földhivatal, munkaügyi központ, idősek otthona, művelődési ház céljára is felhasználják.
A vizsgálat bizonyította azt, hogy a minimális eszköz és felszereltség hiányában nem került sor iskolabezárásra. Természetesen mi is és pedagógustársaink, kollégáink, a fenntartók is tudják azt, hogy ebben a törvénymódosítás nagymértékben segített, hiszen a kötelező taneszközjegyzék bevezetését 2003. július 31-ről 2008. augusztus 31-re módosítottuk. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell felhívni a fenntartók figyelmét arra, hogy egyes esetekben jobb gazdaként kell segíteni az oktatási intézményeket. Az intézmények alapításakor el kell végezni az esettanulmányokat, a demográfiai elemzéseket.
Az intézmények összevonásakor, bezárásakor a fő cél csak az lehet, hogy a gyermekek, a tanulók jobb körülmények közé kerüljenek. Itt is le kell szögezni, hogy foglalkozni kell ilyen szinten is az iskola-összevonásokkal, iskolabezárásokkal kapcsolatos gondolatkörrel, de nem szabad riogatni. Mérlegelni kell, elemezni kell, dönteni kell, mert az idő sürget mindannyiunkat.
Bizottságunk kiemelt figyelmet fordított a kistelepülések iskoláinak az elemzésére. Javasoljuk, hogy a kistelepülésekben működő különböző oktatási intézmények esetében, ahol általános iskola alsó tagozata működik, lehetőleg szinte mindenáron tovább kell örökíteni ezt a nagyon fontos feladatot. Ezzel megvédhetjük az ott lévő gyermekeket a külvilág negatív hatásaitól, a közlekedésből adódó esetleges balesetektől, az utazás által kialakult stressztől. Ugyanakkor azt is ki kell jelenteni, hogy ennek oktatási vonatkozásai is vannak, hiszen azok a tanulók, akik másik településről járnak át, nem minden esetben tudnak részt venni a tanórán kívüli foglalkozásokon. Ugyanakkor rendkívül fontos dolog az, hogy ha a gyermek egy másik településre jár át kiskorában, akkor nem alakul ki a helyi közösséghez való tartozási tudata.
Ki kell jelentenünk: nem a finanszírozás determinálja döntő többségében az iskolák bezárását. A demográfiai folyamatok azok, amelyek sajnos évtizedek óta kényszerítő tényezőként hatnak.
Ezt nemcsak most mondjuk el, hanem mindannyiunk előtt ismert az, hogy 1999-ben Pokorni Zoltán oktatási minisztertől is elhangzott: egy szomorú folyamat természetes következménye a jelenleg zajló iskolabezárási hullám. De nem egyedi kijelentés volt ez, hiszen 1999 júniusában Pálinkás József egykori államtitkár így fogalmazott: a gyermeklétszám csökkenése átszervezéseket, összevonásokat tesz szükségessé.
De tekintsünk előre: mi várható? 2003-2004-ben, tudjuk, hogy 1 millió 475 ezer tanuló járt általános iskolába és középiskolába. 2006-ban várhatóan 1 millió 300 ezer tanuló fog általános iskolában és középiskolában tanulmányokat folytatni. 2010-ben mindössze 1,2 millió tanuló fog általános iskolába, illetve középiskolába járni.
Eljött az idő, hogy az oktatás finanszírozását alapjaiban tekintsük át. Mindenképpen fontos dolog az, hogy a határozati javaslatokban megfogalmazottakat úgy készítsük el, hogy ez az oktatási intézmények, illetve a fenntartók javát szolgálja.
Helyes-e csökkenő demográfiai előrejelzésekkor a létszám alapú finanszírozást fenntartani? Nem kellene-e nagyobb keretet elkülöníteni az iskolák további felújításához? Tudjuk azt, hogy jó pár program beindult ezzel kapcsolatban, ugyanakkor vannak olyan önkormányzatok, amelyek az önrész biztosítását nem tudják megoldani. Ezért mindenképpen fontos lenne az, hogy a 2008. augusztus 31-én megvalósuló és addig mindenképpen kiépített kötelező minimális taneszközjegyzék megvalósulását követően vagy azzal már párhuzamosan figyelmet fordítsunk arra, hogy az iskolák felújítása induljon meg, állaguk megóvására nagyobb figyelmet fordítsunk.
Úgy gondolom, itt is meg kell fogalmazni azt, hogy a bizottság tagjai igyekeztek korrekt munkát végezni. A 11 ülésen, amelyen részt vettünk, 31 szóbeli meghallgatás történt, 11 írásos anyag benyújtása történt meg, amelyeket áttekintettünk. A két társelnök és a vizsgálóbizottság tagjai igyekeztek olyan korrekt anyagot letenni a parlament asztalára, amellyel tovább tudunk gondolkodni.
Meg kell fogalmaznunk azt, hogy az oktatási intézmények, a fenntartók várják a döntéseinket, javaslatainkat: cselekedni most és a jövőben oktatásunkért, gyermekeinkért.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés