TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hittem, hogy az oktatási bizottságban lefolytatott vita a tanári titoktartásról nyugvópontra juttatja ezt a kérdést. Most kénytelen vagyok az Országgyűlés és az ország nyilvánossága előtt is elmondani, hogy a kormányoldal belátta jó időben, hogy van jobb megfogalmazása a tanári titoktartásnak, mint ami megjelent a törvényben. Dolgoztunk ezen. Természetesen örülünk annak, hogy a Fidesz eljutott addig, hogy ezt a megfogalmazást tudja támogatni, ugyanakkor nem kellene olyan helyzetbe állítani Pokorni Zoltánt, hogy ő aztán egy személyben megoldja az oktatásügy minden gondját.

A következő történt a mi olvasatunkban. A minisztérium szakapparátusa és a kormánypárti képviselők is részt vettek abban a munkában, amellyel a minisztérium a most beterjesztett változatot kidolgozta. Időközben a Fidesz összehívta azt a bizonyos tanácskozást, amit Pánczél úr említett, ombudsmanok és más nagytekintélyű szakemberek közreműködésével, és ők meggyőzték Pokorni Zoltánt és a Fidesz szakértőit, hogy nem tartható az álláspontjuk, hogy a szülővel szemben nincs helye titoktartásnak. Így, az ombudsmanok véleménye alapján változtattak a felfogásukon, és elfogadták, hogy abban az esetben, ha a gyereket veszélyezteti a szülővel való közlés, akkor joga van a tanárnak megőrizni a titkot. Így jött létre az az örvendetes helyzet, hogy most olyan megoldás van a parlament előtt, amelyet mindkét oldal támogatni tud.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu