TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pósán úr megkímélte attól Révész Máriusz urat, hogy az előző kérdéseire hosszabban válaszoljak, így csak egy megjegyzést teszek. Olyan módon fogja Medgyessy Péter és az MSZP ezt a kérdést rendezni 2006-ban a választások előtt, ahogy Orbán Viktor és a Fidesz a 7 százalékos gazdasági növekedést elrendezte. Volt ott is ilyen ígéret. A rövid magyar demokráciánk mutat példát arra, hogy hogyan lehet az ígéretekről számot adni. Csak megjegyzem, hogy ha teljesítette volna a Fidesz az ígéretét, ha a gazdaság 7 százalékkal nőtt volna, amikor leköszöntek a kormányzásról, akkor lenne pénz akár az ingyenes tankönyvre is.
Pósán képviselő úrnak nem mondok mást, csak a saját, közel ezerfős iskolámat, ahol csodák csodájára nem az valósult meg, amit ön mond, hanem az valósult meg, hogy ahogy a tankönyv támogatása - a tanulónkénti lényegesebb kisebb összeg, mint ma - megérkezett az iskolába, mi könyvtári könyveket vásároltunk, visszagyűjtöttük négy év után, és a kapott összeg kétszeresét-háromszorosát tudtuk minden évkezdéskor a használt tankönyvek igénybevételével kiosztani a diákoknak, és minden diáknak, akinek a szülője igényelte ezt, ki tudtuk adni térítésmentesen a tankönyvet.
Én azt tapasztaltam, hogy ha világosan beszélünk a szülőkkel, akkor megértik azt, hogy ingyen tankönyvet vagy kedvezményes tankönyvet annak kell biztosítani, aki egyébként ezt nem tudja megfizetni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát lényegesen jobbak a tapasztalataim, mint Pósán úrnak, és én ezt, ha szabad, erről a fórumról is megköszönöm azoknak a szülőknek, akik megértették ezt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés