DEMETER ERVIN (Fidesz): Elnök úr, igyekszem egy-két percbe belesűríteni azt a módosító javaslatot, ami a T/6365/67. (Sic!) módosító javaslat, ez nyitja meg a 44. §-t, ami a borkülönlegességekkel foglalkozik. Magam elfogadva, sőt mint egyik benyújtója ennek a javaslatnak, további apró csiszolást végeztem rajta, és ezt szeretném a tisztelt Házzal röviden ismertetni.

Az egyik ilyen, hogy megpróbáltam egységesen kezelni a borkategóriákat, hiszen vannak azonos elemei, ott azonos terminológiákat próbáltam használni. Ennek az egyik ilyen megjelenési formája, amikor a nemesen töppedésre utalunk, úgy használom a fogalmat, hogy a Botrytis cinerea hatására nemesen töppedt tőkén aszúsodott, tehát a töppedéshez hozzátartozik a Botrytis is.

(1.10)

Az eredeti javaslatban a “rothadtö szó szerepel. Hadd mondjam azt, ha mi itt a világ legjobb borát szeretnénk csinálni, akkor szóhasználatban is igyekezzünk ehhez alkalmazkodni. Ráadásul a nemesen töppedt sokkal jobban kifejezi ezt a folyamatot, sokkal pontosabb, sokkal szebb, ezért így használom ezt a fogalmat.

A tokaji borkülönlegességeknél, amelyek a Botrytis cinerea hatására nemesen töppedt szőlőből készülnek, ez már magában hordja azt - és több helyen nem is írták elő -, hogy ennek ebből adódóan van egy jellegzetes érlelési illata és zamata. Ezért ezt elhagyásra javasoltam azokon a helyeken: például az aszúeszenciánál szerepelt, az aszúnál nem szerepelt, a fordításnál szerepelt, a szamorodninál nem szerepelt, itt egységesítettem, és ennek megfelelően készítettem a javaslatot. Tisztelettel várom ebben a támogatásukat, és megköszönöm a késői figyelmüket.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu