DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is először Korózs képviselő úrra és az erkölcsi alapra hadd reagáljak. Kérdezem tőle, van-e annak a szocialista párti képviselőnek erkölcsi alapja ilyen kérdéseket feltenni, amely Szocialista Párt annak az MSZMP-nek az utódpártja (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), mely az 1950. évi XXXVI. számú törvénnyel államosította a jól működő, bismarcki társadalombiztosítási rendszereket, s azt követően azoknak az idős honfitársainknak a járulékát, akik annak hiszemében fizették be a költségvetésbe, hogy ezért el fogják őket látni évtizedeken keresztül, eltulajdonították. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Kinek van itt erkölcsi alapja? - kérdezem én. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az igazság!) Van-e erkölcsi alapunk a száznapos program után, az után a száznapos program után, amelyet most már minden gazdasági szakértő a jelenlegi, romba dőlt gazdaság okozójának nevez? Kérdezem én: kinek van erkölcsi alapja, amikor a sajtóban arról vitatkoznak nemzetközi gazdasági szakemberek, hogy hogyan fogunk kimászni? Ennyit az erkölcsi alapról, uraim. Először mindenki szálljon magába, mielőtt megnyilatkozik! (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Azzal egyetértünk, hogy egy országgyűlési határozati javaslat nem lehet szakmailag teljesen kimunkált, hisz ha szakmailag teljesen kimunkált, azt általában törvénymódosításnak szokták hívni, ezt csak az önök figyelmébe ajánlom. Állunk rendelkezésre, vitatkozzunk róla, hogy milyen módon lehetne az idősebb generációnak segítséget nyújtani ahhoz, hogy akkor, amikor az Európai Unió tagjai leszünk, ne a félelem uralkodjon el, hogy még mindig legyen jövőképük, és hogy tudják azt, lássák azt, hogy a Magyar Országgyűlésben olyan képviselők ülnek, akik gondoskodnak az ő jövőjükről. Erről szól ez a határozati javaslat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés