DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két, imént elhangzott javaslattal kapcsolatban tulajdonképpen nem vita, inkább óvatos kérdőjelek; az egyik ez a bizonyos rendeljünk el iskolabezárási moratóriumot. Ezt kétharmaddal csakugyan meg lehetne tenni, ugyanakkor az iskolafenntartóknak ez jogot adna arra, hogy a költségvetéshez forduljanak az iskoláik fenntartása érdekében.

Én, tisztelt képviselőtársaim, ha polgármester lennék, egy ilyen törvény esetén a következőt tenném: a következő évi költségvetésben nullára leírnám az összes intézményem költségvetését, elhatároznám a bezárásukat, majd a központi költségvetéshez fordulnék, hogy ezt a másfél milliárdocskát tessék kedves lenni nekem ideküldeni. Én tehát úgy gondolom, hogy ez - nem vitatva a javaslat jó szándékát - megvalósíthatatlan. Nem jogilag megvalósíthatatlan, hanem kivitelezhetetlen, mert hiszen nincs az a polgármester, aki az intézményeire jelen pillanatban fordított összeget, ha azt más forrásból megigényelhetné vagy meg tudná pályázni, ne fordítaná szívesebben helyi fejlesztésekre. Ezzel bizony minden polgármester és minden képviselő-testület így van.

Ami az összevont tanulócsoportokban való oktatásra való felkészülést illeti: nekem ezzel kapcsolatban az a fenntartásom van, hogy én az összevont tanulócsoportban való oktatást egy kényszerűségnek és szükséges rossznak tekintem. Nem gondolom azt, hogy ezt hosszú távon fönn kellene tartani, és ennek megfelelően nem gondolom, hogy erre pedagógusképzés keretében külön föl kellene készíteni a pedagógusokat. Én sokkal inkább annak örülnék, ha az intézményrendszer úgy alakulna át és stabilizálódna az államtitkár úr által említett demográfiai egyensúly beálltakor, hogy az összevont tanulócsoportokra nem lesz szükség, mint annak, hogy még 30-40 évig erre képzett pedagógusok tanítsanak ilyen iskolákban.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu