DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A vám- és pénzügyőrségről szóló törvényjavaslat vitájának megkezdése előtt szó esett arról, hogy egy nagy múltú, az Európai Unióhoz történő csatlakozás és a pénzügyi igazgatás szempontjából is kiemelkedően fontos szervezet tevékenységéhez kell az Országgyűlésnek megadnia a szervezeti keretet.
(18.20)
Ehhez kell hozzárendelni azokat az eszközöket, amelyekkel a megújuló feladatait is el tudja látni ez a több mint 130 évvel ezelőtt létrejött szervezet.
A benyújtott javaslat körüli vita elsősorban a szervezet irányításával kapcsolatos pénzügyminiszteri jogosítványok körül zajlott, féltve a szervezet önállóságát a direkt beavatkozástól. Tekintettel arra, hogy a szervezet feladatellátásához szükséges eszközök elfogadásának egy része minősített többséget igényel, a bizottságokban folyó munkán túl négypárti egyeztetéseket is folytattunk több alkalommal. Ezeken a megbeszéléseken a pártok megjelent képviselőivel, a szakértőkkel sok kérdésben sikerült konszenzusra jutni és a felmerült aggályokat eloszlatni.
A beérkezett és a bizottságok által is elfogadott módosító indítványok a törvényjavaslat egységét, különösen a kétharmados részek vonatkozásában az alkotmányos követelményeknek való teljes megfelelőséget biztosítják a továbbiakban. A bűnügyi adatokhoz való hozzáférés esetében pedig sikerült olyan megoldást találni, amely csak az arra jogosultak részére biztosítja a betekintést a továbbiakban.
A vám- és pénzügyőrség a bizottságok által is támogatott módosító indítványok szerint továbbra is az általános közigazgatási rendszernek megfelelően háromszintű szervezet maradna, alapvető feladatait a költségvetési bevételek biztosításában, valamint a rendészeti, a bűnmegelőzési, a bűnüldözési tevékenység ellátásában a törvényjavaslat tartalmazza. Tartalmazza továbbá garanciális szabályokkal körülbástyázva különösen a nyomozó hatósági tevékenység ellátása érdekében azokat az eszközöket, amelyekkel a hatékony felderítő nyomozó hatósági tevékenység ellátása érdekében a szervezet az úgynevezett maffiaellenes törvénycsomag elfogadása után 1999-től eddig is rendelkezett és a jövőben is rendelkeznie kell. Rendelkeznie kell, mert nem engedhetjük meg, hogy a vám- és pénzügyőrség ne vegye ki részét az Unió bel- és igazságügyi együttműködéséből, a határon átnyúló bűnözés megakadályozása érdekében a nemzetközi bűnügyi szervezetekkel való szoros együttműködésből. Biztosítani kell e szervezet számára, hogy az már a határon megakadályozhassa a drogok és prekurzorok illegális behozatalát, hogy eredményesen vehesse fel a küzdelmet a hazánk és az Európai Unió pénzügyi érdekeit súlyosan sértő csempészet felderítésében, az egészséget károsító jövedéki termékek illegális előállítása és forgalmazása ellen.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatok támogatásával az imént elmondott egyeztetési sorozat végeredményeként kialakult egyezséget erősítse meg, és fogadja el a vám- és pénzügyőrség szervezetéről szóló javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés