LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg csak röviden. Államtitkár úr az érdekvédelemmel kapcsolatosan fejezte be a mondandóját, amellyel én is maximálisan egyetértek. Az előző két vitanapon is elmondtam, hogy szerintem érdemes lenne a parlamentnek vagy a szakbizottságnak a szőlővel és a borral kapcsolatos összes törvényt egyben egyszer átnézni, és megkeresni azokat a lehetőségeket, hogy ezek harmonizáljanak is. Mert ha az élelmiszertörvény vagy a jövedéki törvény lehetőséget nyújt más termékek borként való előállítására, nem biztos, hogy ezzel az egy törvénnyel, amit most módosítunk, meg tudunk mindent oldani. Arra kérném az államtitkár urat is, hogy fontolják meg ezt, és tényleg egyszer azt a négy-öt törvényt egyben kellene áttekinteni, ami a borra vonatkozik, és szerintem akkor hosszú távon rendet lehetne tenni ezen a fronton.
Lenne még egy gondolatom a szőlészeti-borászati kutatóintézetekkel kapcsolatban. Igaz, ez nem a törvényhez tartozik, de itt elég sok mindent lehet hallani azzal kapcsolatban, hogy a kutatóintézetek - sőt mi több, a sajtó is leírta - összevonásra kerülnek. Szeretném tisztelettel kérni a tárcát, hogy gondolják meg jól, ne történjen meg ez, mert ezzel óriási kárt lehet okozni a magyar szőlész- és borásztársadalomnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés