ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitában. Kérem, gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen.

Megkérdezem Németh Imre miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván válaszolni a miniszter úr. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Éljen!)

Tisztelt Országgyűlés! Kérem a képviselő urakat és elsősorban a hölgyeket, hogy foglalják el helyüket, mert határozathozatal lesz, miszerint részletes vitára bocsátjuk-e a javaslatot vagy sem.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom.

A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel most a részletes vitára bocsátásról döntünk. Indítványozom, hogy az Országgyűlés az előterjesztést bocsássa részletes vitára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 176 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett nem határozatképes.

Kérem még egyszer a képviselőket, hogy foglalják el a helyüket. Látom, hogy vannak még képviselők, akik távol voltak. Tehát még egyszer tennék egy kísérletet.

Még egyszer felteszem szavazásra a kérdést, hogy az Országgyűlés az előterjesztést részletes vitára bocsátja-e vagy sem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

175 igen szavazat kevés a határozatképességhez - nem szavazott 211 képviselő. Úgyhogy, tisztelt Országgyűlés, további kísérletet nem teszek ebben a kérdésben. Jövő héten fogunk a részletes vitára bocsátás kérdésében döntést hozni. (Moraj.)

Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a határozathozatalok végére értünk. Munkánk folytatása előtt kétperces szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/6776. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/6776/10. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a részletes vita, a módosító javaslatok számát és a közöttük lévő összefüggéseket figyelembe véve, egy szakaszból álljon. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen, úgy látom, hogy ez többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés ezt az indítványomat elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-8. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni tízperces időtartamban. Írásban nem jelezte senki. (Jelzésre:) Megadom a szót Jauernik Istvánnak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu