ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Miután több felszólaló nem kíván jelentkezni, a részletes vitát lezárom.
Megkérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván szólni. (Jelzésre:) De jelezte, hogy most nem kíván szólni, majd a határozathozatal előtt reflektál az elhangzottakra. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/8672. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/8672/37. számon kapták kézhez.
Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára és összefüggéseire figyelemmel a részletes vitát két szakaszban folytassuk le: az első szakaszban a hatályos tankönyvpiaci törvény módosítását kezdeményező javaslatok vitájára kerüljön sor az ajánlás 1-32. pontjai szerint; a második szakaszban pedig a hatályba léptetéssel összefüggő egyéb törvénymódosításokat vitassa meg az Országgyűlés a 33-37. pontok alapján.
Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Látható többség; megállapítom, hogy az Országgyűlés a vita szakaszolására tett indítványomat elfogadta.
(20.30)
Ezennel megnyitom a részletes vita első szakaszát, az ajánlás 1-32. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. Kérem, gombnyomással ezt jelezze! Megadom a szót Pánczél Károlynak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés