NÉMETH ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó elsődleges és másodlagos uniós joganyag rendezi az Unió más tagállamaiból az adott állam munkaerőpiacára való bejutást. Az egyik legfontosabb alapelv, hogy a munkavállalókat tilos megkülönböztetni, például a felvételi eljárás során, vagy például a más tagállamból érkezett munkavállalók nem kaphatnak kevesebb fizetést, és nem dolgozhatnak rosszabb körülmények között, mint a befogadó tagország állampolgárai.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a más tagállamokból érkezett munkavállalóknak megfelelő szabadsága, pihenőideje legyen, valamint megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek, továbbá azonos szociális és adókedvezmény illeti a más tagállamból érkezett munkavállalót, és megilleti minden olyan juttatás, előny vagy kedvezmény, ami egy adott tagország saját állampolgárát. Az uniós jogszabályok azt is előírják, hogy a tagállamoknak előnyben kell részesíteniük az uniós polgárokat az Unión kívüli, például amerikai munkavállalókkal szemben. A közösségi szabályozás tehát kimondja, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti a más tagállamokból érkező munkavállalókat.

Bizonyos szociális esetekben mégis jogosultak megtiltani más tagországok dolgozóinak a belépését vagy munkavállalását, például amikor a munkavállaló belépése a közrend, közbiztonság vagy közegészségügy sérelmével járna. A tagállamoknak joguk van ahhoz is, hogy bizonyos, a közhatalom gyakorlásához kötődő foglalkozások végzését csak saját állampolgárainak engedélyezze. A korlátozás csak azokra a munkakörökre vonatkozik, amelyeknél megállapítható az állampolgárokat érintő hatáskör megléte, így nem lehet például korlátozást alkalmazni az önkormányzatnál dolgozó technikai munkatársak, az általános vagy középiskolai tanárok, a vasutas munkák, illetve más hasonló foglalkozások esetében, függetlenül attól, hogy az adott országban ezek esetleg a közszolgálati szektorba tartoznak. Nem érheti hátrányos megkülönböztetés azokat sem, akik az egészségügyben vagy a nem katonai kutatások terén akarnak elhelyezkedni.

A májusi csatlakozást követően két intézményrendszer is segíti majd a munkát vállalni szándékozókat: az EU által indított EURES munkaerő-közvetítési és tanácsadási rendszer mellett egy hazai hálózathoz is lehet majd fordulni, nevezetesen az Eurofithez. Ahhoz, hogy egy munkavállaló egy másik tagállamban munkát kaphasson, szükséges a megfelelő képzettség, szakképzettség befogadó ország általi elismerése, és az is, hogy egyes szakmák gyakorlását az államok nemzeti keretek között, jogilag szabályozott feltételekhez kössék. Ezen kettősségek megoldására alkották meg a szakképesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó irányelveket; ugyanakkor a diplomák, szakképesítések elismertetése nem egyértelmű.

Kérdezem a miniszter úrtól, hogy a tárca mit kíván tenni annak érdekében, hogy minél szabadabban lehessen munkát vállalni az Unióban. A velünk azonos időben csatlakozó államok munkavállalói milyen helyzetbe kerültek a mostani változások kapcsán?

Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu