NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Február 28-án hajnalban egy magyar újságírót, Bayer Zsoltot kitiltották Romániából. 1985-ben én is átéltem ugyanezt az élményt, nem kellemes érzés, de nem erről kérdezném az államtitkár urat. Indoklást a helyszínen nem adtak, majd Románia területi integritásának veszélyeztetésével vádolták meg az újságírót.

Köztudott, hogy az érintett újságíró látványosan védelmébe vette az erdélyi magyarságot, különös tekintettel az autonómiára irányuló törekvéseikre. Ugyanakkor minden alapot nélkülöz, hogy erőszakra bujtogatott volna, mint ahogy azt Kovács László külügyminiszter március 3-án is megfogalmazta egy beszédében. Ez a vádaskodás, hangsúlyozom, minden alapot nélkülöz. Tömegesen tiltakoztak Romániában, például az egyik legnagyobb romániai napilap, a Ziua, különféle újságíró-szövetségek, romániai magyar és román értelmiségek. Így például a román helsinki bizottság is, Gabriel Andreescu a minap úgy fogalmazott: “Románia ennek kapcsán újra bebizonyította, hogy semmi köze az európai civilizációhoz.ö Én nem értek egyet ezzel a kijelentéssel, de jelzi, hogy milyen visszhangok vannak Romániában.

A magyar Külügyminisztérium részéről Tóth Tamás szóvivő úgy fogalmazott: “A külügynek semmi köze Bayer Zsolthoz, nem követi figyelemmel éjszakai útjait.ö - meglehetősen cinikus kijelentés a magyar Külügyminisztérium szóvivője részéről. Azóta pedig a Külügyminisztérium részéről semmit nem hallhatunk, a kérdésben hallgat a Külügyminisztérium, mint a sír.

Kérdezem az államtitkár urat, megvédi-e állampolgárait a Magyar Köztársaság.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu