STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr egy beszédében azt mondta, hogy munkáját a jog és az erkölcs szabályai közül a szigorúbb követelményeket megfogalmazó szabályrendszer fogja irányítani.

Az elmúlt két évben sokszor beértük volna azzal is, ha a miniszterelnök úr a kevésbé szigorú elvárások szerint jár el. Sajnos, az elmúlt két évben a választási kampányokban ígért létbiztonság és jogbiztonság helyett rég nem látott létbizonytalanság és jogbizonytalanság lett úrrá jobb sorsa érdemes hazánkban. Jól mutatja ezt térségünkben, Tiszakesziben a múlt év szeptemberéig 250 nőnek munkát adó Mary 2000 Cipőgyár esete. Akár a létbizonytalanság iskolapéldája is lehetne az önök munkahelyteremtő programja helyben, melynek keretében a 250 családanya elveszítette munkáját és családja megélhetését. A cég hiába kért minden létező forrásból kormányzati segítséget a munkahelyek megőrzéséhez, csukott ajtókat és süket füleket talált.

Mi több, az ön főnöke, Burány Sándor úr, február 16-án e témában feltett kérdésemre azt válaszolta, hogy a cég végelszámolója eltűnt a cég vagyonával. Eltűnt a cég vagyonával, tehát törvényt sértett, melyről neki mint a munkaügyi tárca első számú felelős vezetőjének, tudomása van.

Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint a törvénytelenség hivatalból üldözendő. Tett-e feljelentést a munkaügyi miniszter, hogy megvédje a munkájukat és kenyérkeresetüket elvesztett tiszakeszieket? Ha nem tett feljelentést, akkor a miniszterelnök úr mikor kívánja leváltani a törvénytelenség felett szemet hunyó és a feljelentést elmulasztó miniszterét?

Mit fog tenni ön, hogy a tiszakeszi volt cipőgyári dolgozók hozzájuthassanak járandóságukhoz? Mert mind a jog és mind az erkölcs is cselekvést kíván önöktől.

Várom megnyugtató válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu