TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 12. pontban Lezsák és Pichler képviselő urak a tanárképzésre vonatkozóan adtak be indítványt, hogy a kisiskolák és az összevont tanulócsoportok, bejárók helyzetét vegyék figyelembe.
Az oktatási bizottság ülésén elvileg támogattuk ezt a pontot is. Ehhez kapcsolódóan benyújtottam egy olyan módosító indítványt, amely kicsit általánosabban fogalmazza meg ezt a kérdést, mert azt hiszem, hogy túlságosan elüt a határozati javaslat stílusától és tartalmától, mert igazából nem a határozati javaslatnak kell a kormány számára megmondani, hogy mit kell csinálni, hanem a célt jelöli meg, hogy milyen célt érjen el. Olyan megfogalmazást találtunk erre, hogy a tanárképzés - építve a felsőoktatás átalakulására - feleljen meg a közoktatási intézményrendszernek és az intézményrendszerben ellátandó feladatoknak: a tehetséggondozásra, a hátrányos helyzetűek gondozására és egyéb körülményekre legyen figyelemmel. Azt gondolom, hogy abba belefér valamennyi cél, amit itt a képviselő úrék megfogalmaztak.
A bizottság ülésén több javaslatnál, több pontnál említettük, hogy a bizottsági többség, a kormánypárti többség elvileg egyetért a javaslatokkal, a megfelelő kapcsolódó módosító indítványokat támogatni fogjuk. Mi magunk is kísérletet tettünk néhány esetben, más esetben is ezeknek az általunk támogatott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) részeknek a korrigálására.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés