TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Természetesen haladhatunk tovább, és nagyon sok történelmi tényt tudunk még felsorolni a magyarság ritkán szerencsés évszázadaiból, amely mind szerepet játszik a ma kialakult helyzetben, én ezt nem részletezem most.

Amiért szót kértem, az az, hogy ha valóban azt akarjuk, hogy a határozati javaslat elérje a célját, akkor, bár a remények megcsappantak az előkészítés folyamatában, én továbbra is azt szeretném, hogy a Ház mindkét oldala gondolja végig, hogy mi a célja a határozati javaslatnak, és miután a vita során valóban mód volt arra, hogy jó néhány érvet és ellenérvet ütköztessünk, jussunk el addig, és erről szólna a határozati javaslat, hogy az iskola megítélésében, minden oktatáspolitikai döntésben az ellátottak, a gyerekek alapvető érdekeiből induljon ki az oktatáspolitika, és tegye meg azokat a lépéseket a kormányzat, amelyeket a határozati javaslat összegyűjt. Hiszen attól lesz várható, hogy az iskolarendszer adott esetben még a demográfiai problémák megoldásához is hozzá tud segíteni, azzal együtt, hogy - elmondtam a vita során többször, bizottsági ülésen, itt is - az iskolarendszer feladata a megszületett gyerekek normális felnevelése. Ez az, amiért mi most itt vagyunk. Természetesen mint állampolgárnak éppúgy fáj nekem is, hogy kevés gyerek születik, de most az a feladatunk, hogy a megszületett gyerekek számára jó iskolarendszert garantáljunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu