TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az én választókerületemben vannak kisfalvak is, és meglehetősen jól ismerem azt a problémát, amiről önök beszélnek. Hogy jól tudjanak aludni, elárulok most önöknek egy titkot. Hiányolták, hogy legalább ismerjük be. Nos, én beismerek önöknek valamit. Ha tudtam volna a 2003. évi költségvetés megszavazásakor, hogy azzal a döntéssel, hogy lényegesen több forrást hagytunk az önkormányzatoknál, kevesebbet vontunk össze, mint korábban önök tették, és az önkormányzatoknál hagyott többletforrásokra ráterheltünk bizonyos feladatokat az oktatás finanszírozásával kapcsolatban is, akkor nem szavaztam volna meg a költségvetést, hanem azt javasoltam volna, hogy továbbra is koncentráljunk annyi pénzt, amiből ki lehet fizetni az iskolák finanszírozását, a megemelt béreket a pedagógusok és más közalkalmazottak esetében.
Ugyanis országosan a két szám között egyenlőség volt. Az önkormányzatoknak biztosított többletforrás és a többletkötelezettség párban volt. Nem egyformán osztódott... (Közbeszólásra:) Ha nem ismerik a számokat uraim, akkor nézzenek utána. Tehát az egyes önkormányzatok között természetesen ez nem így osztódott el. Volt olyan önkormányzat, amely ebben az osztozkodásban jobban járt, volt, amelyik rosszabbul. A rosszabbul járt önkormányzatoknak volt szükségük a bizonyos bérhikire, uraim.
Tehát ha önök jobban tudnak aludni, akkor azt mondom, látva, hogy mi történt az elmúlt két évben, hányszor mondták el önök ugyanazt, akkor azt mondom, hogy másként is lehetett volna dönteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés