BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum támogatja az M5-ös szerződés körülményeit vizsgáló bizottság felállítását. A Horn-kormány minisztere, Lotz Károly miniszter úr volt az, aki a nyertes AKA-val a szerződést megtárgyalta, vele megállapodott, tehát az első MSZP-SZDSZ-kormánynak köszönhető az M5-ös autópálya koncessziós szerződése és annak máig ható, inkriminált két kitétele, miszerint a mindenkori magyar kormány köteles a koncesszor bevételét költségvetési forrásból úgy kiegészíteni, hogy a koncesszió ne legyen veszteséges. (Göndör István: 1993...)

Az M5-ös autópálya továbbépítésének kedvezményezettje a koncesszor. Mindkét, példátlanul nagy előnyöket jelentő opció 2003. december 31-ig volt érvényben. A Medgyessy-kormány gazdasági minisztere, Csillag István miniszter úr is letette a névjegyét az M5-ös autópálya sorsának további nehezítése érdekében, amikor minden ellentételezés nélkül hozzájárult az AKA Rt. hitelkonverziójához, szemben a polgári kormány közlekedési minisztere, Fónagy János miniszter úr álláspontjával, aki ugyanehhez a tranzakcióhoz csak jelentős ellentételezés fejében lett volna hajlandó hozzájárulni.

Európa legdrágább autópályájának főbb jellemzői tehát: az AKA Rt. nem tud veszteségessé válni, akármilyen árral és módon riasztja el az autósokat a pályáról, és teszi elviselhetetlenné a kerülő utak mentén lakók életét, mert az állam az adófizetők pénzéből kompenzálja a veszteséget. A továbbépítési opció verseny nélküli helyzetben jelentős extraprofit lehetőségét biztosítja. A hitelkonverzió feltétel nélküli engedélyezésével a kormány az utolsó alkupozíciójáról mondott le önként.

Idekívánkozik az a tény, hogy a polgári kormány első közlekedési minisztere, Katona Kálmán vezetésével sikerült az akkor legdrágább autópályának minősülő M1-es Győr-Hegyeshalom közötti szakaszát kiváló feltételekkel a koncesszortól visszavásárolni. Ez nem azért sikerült, mint ahogy ezt tévesen sokan állítják, mert jobbak voltak a tárgyalási feltételek, hanem azért, mert jobbá sikerült azokat tenni, pontosan azzal, hogy az akkori kormányzat minden presszió és próbálkozás ellenére sem volt hajlandó bevételkompenzációba belemenni, szemben a Horn-kormánnyal, amely az M5-ös autópálya esetén ebbe gond nélkül beleegyezett.

Az előzőekből következően 2003. december 31-ig sikerrel kecsegtető tárgyalási pozíciója csak az AKA Rt.-nek volt. A magyar félnek szinte semmi, tehát elkötelezettséget vállaló tárgyalásokba belemenni csak kalandor magatartással lehetett.

Döntően megváltozott a helyzet 2003. december 31. után. Tekintettel arra, hogy megszűnt a továbbépítési opció és a bevételkompenzálási kötelezettség, ezáltal megnyílt a lehetőség az értékarányos tulajdonszerzést célzó, felelős tárgyalások előtt. Az egészen biztos, hogy a visszavásárlást határidőhöz kötni, azt a legszélesebb körökben kihirdetni, “a kormány helyén vanö üzenet érdekében a szakminisztert nyilvánosan a határidő szigorú tartására kötelezni, s mindezt a nosztalgia jegyében egy pártkongresszussal aktualizálni nem egyszerűen súlyos hiba, sokkal inkább tízmilliárdokban mérhető károkozás, tehát bűn.

Ugyancsak érthetetlen magatartás, legfőképpen olyan miniszterelnöktől, aki büszke banki múltjából következő szakmai reputációjára, bőbeszédűen elfecsegi, megjelöli a vásárlás forrását, annak pontos nagyságát, lásd Postabank értékesítési bevétele. A határidő, a forrásnagyság üzenete az eladó számára már-már zavarba ejtő információs bőséget jelent a szerénynek egyáltalán nem nevezhető, de az elhangzott információk szerint könnyedén realizálható eladási ár előkalkulálásához.

Mindezek alapján felelős ellenzék nem teheti meg, hogy az alábbi kérdéseket ne fogalmazza az intézkedő kormány felé. Mi tette indokolttá a határidő és a rendelkezésre álló forrás nagyságának nyilvános közzétételét? Mekkora tulajdoni hányadot vásárol az állam? Milyen jogok fűződnek a vásárolt tulajdonhoz? Milyen kötelezettségeket vállal a vevő a vétel során, ezen belül érinti-e a megállapodás az autópálya továbbépítésének kérdését, például kivitelező cégek, a vállalkozás ára, az építési költségek forrásbiztosítása és az esetleges állami garanciavállalás kérdését, az épülő autópálya tulajdonosi szerkezetét, azok jogosítványait, az épülő szakasz üzemeltetésének körülményeit?

Érinti-e a megállapodás a meg nem vásárolt tulajdoni hányad későbbi sorsát, az elidegenítés körülményeit? Ki lesz a vevő, és miből finanszírozzák a vételt? Amennyiben hitelből történik a vásárlás, s a vevő többségi állami tulajdonú vállalat lesz, hogyan fog ez a költségvetésben jelentkezni? Nem itt van a magyarázata annak, hogy nem a postabanki bevétel a forrás? Ki fogja üzemeltetni a meglévő autópálya-szakaszt, és mennyiért?

(18.50)

Anélkül, hogy a szerződés részleteit ismernénk, az M5-ös autópályával kapcsolatban néhány dolog szembeötlően érthetetlen. Vállalkozói körökben nem szokás 40 százalék tulajdont vásárolni. Különösen akkor nem, amikor a másik kézben maradt 60 százalék megbonthatatlan. Lehet venni 25+1 százalékot, 50+1 százalékot, 75+1 százalékot, 100 százalékot, mert ennek lehet értelme, de 40 százalékot értelmetlen; különösen akkor, ha a vállalkozás összbevételét a 40 százalékos tulajdonos egy személyben biztosítja. S mindezt még 30 évre garantálja is, nehogy az AKA többségi tulajdonosának a gond beredőzze a homlokát.

Az sem érthető, hogy ezért a furcsa tulajdonért a kisebbségi tulajdonos valójában nem kap valós operatív jogokat, legfeljebb a felelősségből fog korlátlanul részesedni. Nehezen lesz megmagyarázható, hogy a magyar fél ezért a furcsa tulajdonért lemond a továbbépítés versenyeztetési jogáról, az egyébként jelentős nyereséget tartalmazó útkarbantartási és üzemeltetési vállalkozó szabad kiválasztásának lehetőségéről.

Ha igaz, hogy a magyar adófizetők pénzének haszonnal járó felhasználásával pont a magyar vállalkozók kerültek kizárásra, és pont egy önmagát baloldalinak valló kormány részéről, de legfeljebb csak alvállalkozóként vehetnek részt a munkában a külföldi tulajdonos fővállalkozói vagy bonyolítói díjának lefölözése után, akkor ez már nemcsak érthetetlen, hanem nemzetellenes.

Mi válthatta ki ezt a lehetetlen helyzetet? Talán a miniszterelnök úr szószátyár fecsegése a határidőről és a forintról? Talán az MSZP bolsevista típusú elvárása az aktuális pártkongresszus tiszteletére? Talán amikor a Postabank eladásra került, úgy is, mint az utolsó magyar bank, hamis indokként nem az autópálya vásárlását kellett volna említeni - tudjuk: jut is, marad is -, hanem őszintén meg kellett volna mondani, hogy a kormányzatnak sejtelme sincs arról, hogyan áll a gazdaság, arról pedig végképp nincs, hogy hogyan fog állni 2004-ben? Így tehát kellett valamit mondani a hiányról, sőt sokszor kellett valamit mondani a hiányról, sőt sokszor és mindig mást kellett mondani a hiányról. Valójában az az igazság, hogy a Postabank bevétele, már tavaly is világosan látszott, hogy az egyre jobban elszabaduló hiány fedezésére fog szolgálni, de nem volt kellő bátorság ezt egyszerre bevallani. A valós helyzetet apránként adagolva a kormányzat pedig gondolhatott volna arra, hogy a bátrak egyszer halnak meg, a gyávák százszor.

Nézzük a tanulságokat! Mi lesz a sorsa az elmúlt két év költségvetéseiben az autópályák építésével kapcsolatos kiadások elkülönített összegének? Reméljük, hogy Keller úr, a közpénzügyi államtitkár jelen volt azon a kormányzati ülésen, amelyik az M5-ös autópálya matricás bevezetésének javasolt módozatát jóváhagyta. Kíváncsian várjuk a véleményét.

De talán a legnagyobb kérdés: hogyan bízza a magyar polgár jelen élete húsbavágó problémáinak, az EU jövője problémáinak képviseletét és megoldását egy olyan kormányra, amelyik a saját országán belül erős pozícióban ilyen silányan képviselte az érdekeit?

Az MDF támogatja a vizsgálóbizottság fölállítását, és már most bejelentem, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja a Fidesz képviselői által beadott ÁSZ-vizsgálatot is az M5-ös szerződés ügyében. Ugyanakkor egyetértek az előttem szólókkal abban, hogy a részletek megvitatását ne most, hanem a vizsgálat befejezése után végezzük ugyanitt, ebben az ülésteremben, ezért a magam részéről a részletes vitában már nem fogok megszólalni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu