DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Csáky András doktor úr megállapítására. Amikor a társadalom többsége egyre jobban egészségügyi problémának kezeli azt, amiről beszélünk és nem kriminalisztikai problémának, akkor orvos létére felhasználja ezt az alkalmat arra, hogy alázza a baloldali kormányt, és azt mondja, hogy mindig kárát látta az ország annak, ha baloldaliak kormányoztak Magyarországon. 2002-ben arról tettek tanúságot a választók, hogy 1994 után ismét olyat akartak, akik kormányzásának önök szerint kárát látta az ország. Úgy gondolom, ez a megállapítás nem állja meg a helyét, és nem is idevaló.
Visszatérve a témára, azzal sem értek egyet, hogy a vezérszónok azt mondta, hogy a felvilágosítás az iskolába való, és nem helyes dolog, hogy a baloldaliak és a liberálisok már az óvodában el akarják kezdeni ezt a felvilágosító munkát. Ez csúsztatás! De azért azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó lett volna, ha valaki felvilágosította volna azt a jobboldali tüntető fiatalembert, aki a Tilos Rádió előtt tüntetett, hogy idegentől cukorkát meg bélyeget ne fogadjon el, akkor talán nem cselekedett volna olyanokat, amiket láttunk tőle.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés