DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Csak megismételni tudom, hogy nem nagyon akartam én ehhez szólni, hiszen valóban a bizottság dolga lesz, hogy a részleteket megtárgyalja, de az elhangzottak arra indítottak, hogy néhány, reményeim szerint elsősorban szakmai, és nem tagadom, néhány olyan társadalompolitikai dologról véleményt nyilvánítsak, amely itt az elmúlt egy órában ennek kapcsán elhangzott.

Elöljáróban szeretném Szalay képviselőtársamnak megköszönni a józan, higgadt hangütését, és azt mondani, hogy módosító javaslataival a magam részéről egyet tudok érteni, és arra tudok ígéretet tenni, hogy a frakción belül én azt fogom képviselni, hogy ezeket az ön által fontosnak tartott módosításokat, amelyek lehetővé teszik, hogy jobb indulattal, jobb szándékkal vegyen részt mindenki a vizsgálatban, minden érintett befogadja.

A kétpercesek sorában és Göndör képviselő úr normál hozzászólásában elhangzott az elmúlt másfél-két évben gyakran hangoztatott indokolás, hogy bezzeg most minden vizsgálóbizottság feláll. (Göndör István: Így van!) Igen, föláll minden vizsgálóbizottság, majd az önök gondos tevékenysége révén mindegyik eredménytelenül fejezi be a munkáját. (Göndör István: Tegnap este nem ezt mutatta a vita, kedves képviselőtársam!) Én nem tudom, hogy tegnap este mit mutatott a vita, én azt tudom, képviselő úr, hogy a lényeges kérdésekben felállt eddigi vizsgálóbizottságokban az oda delegált képviselőtársai gyakorlatilag lehetetlenné tették a munkát (Soltész Miklós tapsol.), amin egyébként én nem csodálkozom, hiszen az a szemforgató, álszent, farizeus magatartás, amely az önök egész társadalompolitikáját átöleli, az tulajdonképpen a parlamentarizmussal kapcsolatos dolgokra is vonatkozik. Az, hogy a felszínen mosolyogva, kedvesen, udvariasan, finoman, hogy a miniszterelnök urat idézzem, nyilatkozunk, és utána bizony, ahol nem látszik, ott kőkeményen, érdekeinknek megfelelően ütünk, vagy ahol kell, szorítunk, azt kell mondanom, nem az önök személy szerint és alanyra lebontható hibája, azt hiszem, társadalomfilozófiájuk lényege.

De nem erről szerettem volna szólni, és nem ezzel szeretném itt az önök idejét tölteni, hanem néhány konkrétumról. Göndör képviselő úr volt kedves elmondani, és ezt köszönöm, valóban volt már róla szó, csak azért, hogy legalább a kiindulópontunk, a történelmi kronológiánk nagyjából egyforma legyen. Az M5-ös építésével kapcsolatos tárgyalásokat az Antall-kormány kezdte meg talán '91 végén, '92-93-ban bősz tárgyalásokban és levelezésekben voltak, majd '94-ben, közvetlenül a választások előtt aláírták a koncessziós alapszerződést, amelyről számtalanszor elmondtuk, hogy nem volt szerencsés. Számos olyan kitételt tartalmazott, amely utóbb mindenfajta, mindmáig ható és ma is tárgyalt bajnak a forrása. (Göndör István és dr. Balogh Miklós tapsol.)

Ilyen maga a koncesszió ténye, amit lehet vitatni, nem a koncessziót mint jogviszonyt, az egy jó dolog, Magyarországon ez nem jött be, elsősorban azért, mert a koncesszió önmagában tőkét nem pótol. Máskor már elmondtam kis egyszerű párhuzamomat, ez olyan, mint amikor a lízinggel próbáljuk a gépkocsivásárlás pénzét pótolni; önmagában a jogi konstrukció nem csinál több pénzt. A szegény ember pazarlása mind a kettő. Tehát én egy pillanatig nem mondom, hogy a '94-es alapszerződés egy műremek volt. A probléma ezzel az, hogy az akkor nem lépett hatályba, hiszen hiányzott a finanszírozási része. Maga a szerződés is tartalmazza, hogy ez a finanszírozási szerződéssel fog életbe lépni. Tehát amikor másfél év után - ismétlem, másfél év után -, '95 decemberében a Horn-kormány minisztere ellenjegyezte a finanszírozási szerződést, akkor lépett ez életbe. (Soltész Miklós és Lengyel Zoltán: Most tapsoljatok!) Egy kis türelmet kérek!

Tehát ha akkor, másfél évi tanulmányozás után azt mondják, hogy ez egy rossz szerződés, igaz lett volna, és azt mondják, hogy kérem, kezdjük újból az egészet, akkor csúszott volna valóban egy, másfél, két évet az építés, viszont nem egy ilyen, megint mondom, tíz évet mérgező szerződés jött volna létre. De ennek utána vagyunk, ezt pusztán azért tartom fontosnak elmondani, hogy ne azon vitatkozzunk, hogy itt ki miért felelős. Egy eleve elrontott, majd a rontott szerződést a magyar gazdasági életbe befogadó kiegészítő szerződés jött létre. A '97-es módosításról nem beszélek, mert ez ebből a szempontból irreleváns, tulajdonképpen az út mellett lakók bérletkiegészítésére és néhány ingyenes szakaszra vonatkozott, az ügy lényege szempontjából nem releváns.

A mai est folyamán többször elhangzott, a bizottsági ülésen is, meg egyébként is, az államtitkár úr válaszolt bizonyos szakmai felvetésekre, az nem igazán válasz, hogy az nem úgy van, és nem önöknek van igazuk, hanem nekem van igazam. Ez a vita méltatlan, méltatlan a Házhoz, méltatlan a gazdasági bizottsághoz és azt hiszem, egyébként a személyekhez is. Én igyekszem kerülni pénzügytechnikai, banktechnikai folyósítási kérdéseket, mert nem igazán értek hozzá, viszont 35 évig voltam az ország legnagyobb vállalatainak a vezető jogtanácsosa.

Engedjék meg nekem, hogy jogászként elmondjam, az a határozott véleményem, amit egyébként birtokunkban levő jogi szakvélemények is megerősítenek, hogy ez az előbb részletesen elmesélt szerződés azt mondja, hogy 2003. december 31-éig az AKA-nak továbbépítési kötelezettsége volt, nem joga, hanem kötelezettsége, amely akkor nyílik meg, ha három egymást követő évben pozitív mérleget tud produkálni. Tudjuk, hogy ezt végső soron nem tudta, hiszen csak az állami díjkiegészítéssel tudott nullára kifutni, már a saját speciális nullájára, de a mérleg szempontjából gyakorlatilag nullára kifutni. Tehát egyszerűen élt ez a jog, de nem nyílt meg. Tehát ebben az előző kormányok kötve voltak.

(19.20)

Éppen ezért mi ebből a szempontból nem tudtunk - vártuk a 2003. december 31-ét, és ennek megfelelően igyekeztünk az ezzel kapcsolatos tárgyalási politikánkat kialakítani, ami lényegében úgy zajlott, ahogyan itt többen elmondták: az AKA-nak valóban voltak igényei, amelyeket mi ilyen, olyan módon, ilyen, olyan eszközökkel nem teljesítettünk. Ez egyébként megfelelt annak, amit az M1-essel kapcsolatban négy évvel korábban az elődeink követtek. Ott is az akkori tulajdonost, az MK-t olyan helyzetbe hozták, hogy gazdaságilag bedőlt, s amikor bedőlt, akkor meg lehetett vásárolni, hátrányos helyzetben volt. Itt pedig egy másik szituáció volt.

Ezt azért mondom, hogy legalább ezeken, amelyek feketén-fehéren lent vannak, kérem, ne vitatkozzunk. Számháborúkba most nem akarok belemenni, ez nem ennek a plenáris ülésnek a feladata. De kérem, higgyék el, az elmúlt hetekben, hónapokban minden lehetséges variációt azokkal a számokkal, amelyeket egyébként nem a mi sajtótájékoztatóinkon, hanem a miniszterelnök úr nyilatkozataiból, Csillag miniszter úr és Kuncze frakcióvezető úr közös diadaljelentéseiből meg máshonnan csipegettünk össze, és amelyeket egyébként a mai sajtójelentés az aláírt szerződésekből visszaigazolt... - tehát 20 milliárd pro év rendelkezésre állási díj, gyakorlatilag egy 95 milliárdos továbbépítési csomag, ezekkel számoltunk, s ezek alapján mondjuk azt, hogy a különböző változatoktól függően olyan 150-250 milliárd forintnak nem értjük a felhasználását. Ezért javasoltuk és ezért kértük a vizsgálóbizottság létrehozását és a működését.

Tisztelt Képviselőtársaim! A vizsgálóbizottságnak tulajdonképpen fel vannak téve a kérdések. Ha a kormánypárti képviselő kollégák módosító nyilatkozatokat adnak be hozzájuk, nyilvánvalóan azt az arra illetékes bizottságok meg fogják tárgyalni. Szalay képviselő úrnak a magam véleményét már elmondtam.

Engedjék meg, hogy még egy olyan kérdéssel foglalkozzam… Mennyi időm van, elnök úr?

Forrás: parlament.hu