DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Jó reggelt kívánok! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Az előzőekben elhangzottakhoz mérten csak úgy történelmileg szögezzük le, hogy az első konzervatív kormány még '90-94 között volt az, amelyik egy elhibázott eredeti kárpótlással gyakorlatilag miszlikbe verte a magyar birtokszerkezetet, és akkor volt az első jelentősebb hullám, amikor zömmel tőkeerős külföldi csoportok kezére juttatták a hazai feldolgozóipart, kitéve eleve egy induló versenyképtelenségnek a hazai gazdatársadalmat. (Gőgös Zoltán: Így van!)
Ehhez mérten próbált a második szabadon választott kormány, Horn Gyula kormánya egy nemzeti konszenzust kialakítani a hosszú távú agrárpolitika mentén, és '97-ben létre is jött ez a konszenzus. Már szinte indult is volna ennek a konszenzusnak a gyakorlati életbe léptetése, amikor a második konzervatív, még pontosabban Orbán-Torgyán-kormány gondosan szétverte az akkor még működő szövetkezeti világot, és az ország erőforrásait elpazarolta a saját klientúrájának építésére. Ennek egyik eklatáns példája a 12 állami gazdaságnak, a 12 gyöngyszemnek az ordas lenyúlása.
A jelenlegi szociáldemokrata-szabad demokrata kormány pedig azt a feladatot látja maga előtt, hogy ilyen előzmények mentén a magyar mezőgazdaságot pontosan és zökkenőmentesen beillessze az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának keretei közé. Ebből egy tiszta esztendő volt, 2003, amikor olyan adatokról számolhatunk be, ami kizárólag a Medgyessy-kormány tevékenységének köszönhető.
Szeretném itt is elmondani, hogy a fél évszázada nem látott aszály dacára, tisztelt hölgyeim és uraim, a magyar agráriumban soha nem látott gépberuházások és általában soha nem látott beruházási hullám indult el. Ugyancsak az előzmények és a természeti csapások dacára egyről közel százra növekedett a termelői értékesítő szervezetek száma, azaz a gazdák valóban összefogtak, és nem a kormány ellen, hanem egymás érdekében. Továbbá történelmi magasságokba hágott a magyar agrárium exportteljesítménye, tisztelt hölgyeim és uraim. Ezekről az adatokról ne feledkezzünk el.
Képviselő úrnak arra a kérdésére pedig, hogy miként fog a magyar agrárium a továbbiakban átalakulni, szeretném azt is elmondani, hogy mivel ez a kormány valóban megindította a szerkezetváltás folyamatát, ezért bármennyire is furcsa, tisztelt képviselő úr, változások bizony történni is fognak.
(9.30)
Ön, ha ezen csodálkozik, hogy jé, változik a mezőgazdaság, én erre azt mondom, önök megtartották volna pontosan abban a nyomorában, ahová egyébként taszították, mi pedig megpróbáljuk a gazdatársadalmat ebből kiemelni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Miről van szó a gyakorlatban? A gyakorlatban arról van szó, hogy a magyar mezőgazdaság egy útelágazás előtt van. (Glattfelder Béla: Mondd még egyszer!) Egyik része: a magyar agrárfoglalkoztatottak, illetve a gazdatársadalom a szövetkezés, az összefogás és a hatékony termelés útján az úgynevezett profi világba igazol át, ami azt jelenti, hogy üzletszerűen, versenyszerűen fog az európai piacokon és a világpiacon részt venni; mindazok pedig, akik ezt a versenyt nem bírják, a csináld jobbanö vagy csinálj mástö jelszavával más tevékenységek iránt fognak elmozdulni. Ez pedig egészen konkrétan azokat a projekteket jelenti, amelyeket a nemzeti fejlesztési terv, illetve a nemzeti vidékfejlesztési terv összegez, és ennek a pénzügyi fedezetét pedig az Európai Unió és a magyar kormány közösen biztosítja.
Ezek az emberek, akik úgymond kiszállnak a versenyszerű mezőgazdaságból, egyúttal roppant hasznos szolgáltatást fognak nyújtani a társadalomnak, nem kis mértékben a környezetünk rendbetétele tekintetében, nem kis mértékben az agrár-környezetgazdálkodás tekintetében, nem kis mértékben a biotermelés tekintetében, nem kis mértékben pedig a falusi turizmus fejlesztésében, és még hosszasan lehetne folytatni azt a sort, hogy mi minden egyéb, a klasszikus agrártevékenységtől eltérő, új munkahelyek várják őket.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés