DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN, a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága március 2-án tárgyalta meg a most tárgyalt jelentést, illetőleg határozati javaslatot.

A rendészeti bizottság tagjai által megfogalmazott kérdések jórészt kritikai tartalmat hordoztak. Lényegében akkor nem kaptunk választ arra, hogy a kábítószer-fogyasztás visszaszorításában oly kiemelkedően fontos funkciót betöltő testület, az úgynevezett kábítószerügyi koordinációs bizottság miért nem lett meghívva, és miért nem képviseltette magát.

A rendészeti bizottság kormányoldali képviselője nehezményezte, hogy két évvel ezelőtt már csaknem késznek jelezték a rendőrségi stratégiát, ám azt még mindig nem ismerjük. Megemlítették továbbá azt is, hogy a rendőrségi nyomozásokat túlnyomórészt nem a terjesztők, hanem a fogyasztók körében folytatják. Kétkedésüket fejezték ki a tekintetben is, hogy a felderítés létszámának bejelentett erőteljes növelése - valódi növekedése ugyanis a vidéki erők átcsoportosítása inkább -, mint mondták, bűvészkedés a számokkal.

Tisztelt Ház! Az elnöki összefoglalótól eltekintve a bizottsági vitában az előterjesztésről értékelő hozzászólás csak ellenzéki oldalról fogalmazódott meg. Az ellenzéki vélemények, elismerve számos terület munkáját - és itt csatlakozom az előttem szólókhoz, akik kiemelték ezt -, ugyanakkor erős kritikákat fogalmaztak meg az előterjesztett jelentéssel kapcsolatosan. Hangsúlyozták az ellenzéki képviselők, hogy az előterjesztés nem a drogprobléma visszaszorításáról szól, hanem a különböző területeken foganatosított intézkedésekről.

A jelentés címében foglaltakkal ellentétben az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról egy betű sem található az előterjesztésben. Nem derül ki az sem, hogy hogyan irányította a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását a kábítószerügyi koordinációs bizottság.

A jelentésben keverednek a célok és a feladatok. Bizonyos intézkedések megtétele, feladatok elvégzése nem jelenti a fő cél, a drogfogyasztás visszaszorításának a teljesülését. Az előterjesztők figyelmét jól láthatóan az intézkedések kötik le, és nem az eredményre törekvés.

Az előterjesztés szól arról, hogy ellentmondás van a forrásigény és az anyagi keretek, lehetőségek között. Jelzi, hogy még több anyagi forrás bevonására lenne szükség, de nem írja azt meg, hogy pontosan mely programokhoz kellene további támogatás.

Az előterjesztés tartalmazza, hogy pénzforrások hiányában jelentős területeken fontos célkitűzések maradtak el, ugyanakkor nincs tájékoztatás arról, hogy melyek ezek a fontos területek és célkitűzések.

Fontos lett volna információkat kapni arról, hogy a drogpolitika két évvel ezelőtti módosulása milyen eredményeket hozott. Ezt a jelentés I. fejezetének címe ígéri is, ám a tapasztalatokról semmit nem találunk benne.

A jelentés belső struktúrája, terjedelmi arányai ugyancsak kritizálhatók. A 63 oldal terjedelmű anyag nagy része melléklet, érdemi rész benne mindössze 7 oldal. Ami pedig benne van, az egyenetlen és kiegyensúlyozatlan. Például szó volt a bizottsági ülésen arról, hogy a rendőrség munkájának bemutatása a többi területhez képest meglehetősen visszafogott. Ez elfogadhatatlan egy ilyen súlyú témánál. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert az előterjesztő rendszerszemléletre hivatkozott, hivatkozik, és ezt ígéri, miközben az előterjesztésben egymás mellé montírozott szövegek találhatók.

Az Országgyűlés határozatban döntött arról, hogy a kormány kétévente számoljon be a stratégia végrehajtásáról. Ez most 2003 őszén lett volna aktuális. Mégis ez a jelentés fedőlapja szerint februárban készült el, és most már március van, amikor tárgyaljuk. A jelentésben nem találtunk indokot a késésre.

Tisztelt Ház! A felemlített kritikákra és hiányosságokra a bizottsági ülésen érdemi választ vagy elfogadható indoklást nem kaptunk. Nem véletlen talán, hogy bizottságunk kormánypárti elnöke a vita végén kénytelen volt megállapítani, hogy a jelentés nem kellő részletességgel, pontossággal vagy jelentőségének megfelelően tükrözi a kábítószer-probléma visszaszorításában a bűnüldözés jelentőségét és szerepét. Ennek ellenére a bizottság kormánypárti képviselői az általános vitára való alkalmasságot megszavazták.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

(A jegyzői székben dr. Füle Istvánt dr. Világosi Gábor váltja fel.)

Forrás: parlament.hu