GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomat azzal szeretném kezdeni, hogy kitérek arra a büntetőjogi változásra, változtatásra, amellyel ez a jelentés is kezdődik, és amelyet valamennyi előttem szóló képviselőtársam eddig megemlített. Ennek a büntetőjogi változásnak a célja elsősorban az volt, hogy a büntetőjogi rendelkezéseket összhangba hozza azzal a 2000-ben valóban konszenzussal elfogadott nemzeti stratégiával, amellyel addig nem voltak összhangban, s amelynek sikeres megvalósulását addig a túlságosan szigorú, embertelen, ésszerűtlen büntetőjogi szabályozás gátolta.
A törvénymódosításról ellenzéki képviselőtársaim előszeretettel állítják azt, hogy ez nagyfokú enyhítés volt, amit két okból nem értek. Nem értem egyrészt azért, mert csak el kell olvasni a jogszabályt, és ott az ember azt olvashatja, hogy kábítószerrel való kereskedelemért ma Magyarországon a 2002-ben megszavazott módosítás után, amely nem két évvel ezelőtt, hanem egy évvel ezelőtt, 2003. március 1-jén lépett életbe - tehát nem kétéves változtatás, hanem egy évvel ezelőtt hatályba lépett változtatás -, nos, e szerint a hatályos jogszabály szerint kábítószerrel való kereskedelemért akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is ki lehet szabni Magyarországon. Ez, ugye, többek között enyhítő büntetőpolitika a kereskedőkkel szemben - bizonyára önök erre gondolnak.
A másik eleme, ami azonban a legfontosabb eleme volt a büntetőjogi szabályozás változásának, a sokat hivatkozott elterelés jogintézményének a visszaállítása. Ezzel kapcsolatban, ha megengednek nekem egy rövid kitérőt, akkor szeretném felidézni azt a fontos, nem elhanyagolható körülményt, hogy 1993-ban került be a magyar jogrendszerbe az elterelés jogintézménye. Balsai István, a Magyar Demokrata Fórum által delegált igazságügy-miniszter vezette az Igazságügyi Minisztériumot ekkor, és a parlamenti többséget a jobboldal adta, ennek legnagyobb ereje a Magyar Demokrata Fórum volt. Ekkor történt meg az - nagyon-nagyon helyesen egyébként -, hogy az elterelés jogintézménye bekerült a magyar jogba. Ezt az Európa legszigorúbb drogtörvényeként aposztrofált 1999-es szigorítás úgy változtatta meg - erre mondom azt, hogy ez embertelen és ésszerűtlen volt -, hogy csak a már drogfüggő betegek vehették igénybe ezt az elterelést. Ez azért embertelen, ésszerűtlen és indokolatlan, mert tudjuk azt, amire néhány fideszes képviselő most, miután ellenzékbe került, rácsodálkozik, hogy hosszú évek óta a kábítószerrel kapcsolatban meginduló rendőrségi eljárások 80-82-83 százaléka alkalmi, eseti fogyasztók ellen indul.
Tehát a legfontosabb változás ennek az úgynevezett elterelésnek a '99 előtti állapotba való visszaállítása volt, melynek lényege az, hogy nemcsak a drogfüggők, hanem az alkalmi, eseti drogfogyasztók is igénybe vehetik ezt a lehetőséget, ami egy büntethetőséget kizáró okként lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy megelőző, felvilágosító, prevenciós programban, vagy ha már betegek, akkor pedig orvosi kezelésben vegyenek részt, és ezáltal mentesülhessenek az ebben az esetben, mindkét esetben szükségtelen és indokolatlan büntetőjogi következményektől.
A jelentés vitájában korábban elhangzott az, hogy miről kellene szólnia ennek a jelentésnek. Én itt nagyon fontosnak tartom leszögezni azt, hogy nagyon-nagyon örömteli, hogy évről évre van egy jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, és nagyon örömteli, hogy van egy nemzeti drogstratégia, amelyet kétévente felülvizsgálunk, és megvitatjuk, hogy ebből mi teljesült. Én a legőszintébben mondom azt, nagyon örülök annak, hogy 2000-ben az akkori kormányzati többség kezdeményezte a nemzeti drogstratégia elfogadását, ezt nagyon fontos lépésnek tartom. Azt gondolom, hogy akkor mindenki, aki kezdeményezte kormányoldalról, és aki támogatta ellenzékből, ahhoz járult hozzá, hogy kiépüljön és megerősödjön az az intézményrendszer, amit aztán kétévente, illetve a kábítószerhelyzetről készített jelentésnek az évről évre lefolytatott vitájában évente meg tudunk tenni, hogy ezt felülvizsgáljuk, megnézzük, hogy hogyan áll, hogyan fejlődik. Mert ez nagyon fontos alaptétel, tisztelt képviselőtársaim, hogy van egy ilyen intézményrendszer, stabilan létezik, ez nagyban a nemzeti drogstratégiának köszönhető, és ez az intézményrendszer - ez az egyik nagyon fontos állításom - jelentős fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta. Erre később még vissza szeretnék térni.
Elhangzott egy kritika ellenzéki képviselőtől, hogy a jelentés - ezt nem is teljesen értettem - az intézkedésekre koncentrál az eredményre törekvés helyett. Itt azt a költői, szónoki kérdést szeretném föltenni önöknek - szeretném, ha erre a vitában adott esetben megfelelő választ tudnának adni -, hogy hogyan tudna eredményt elérni egy ilyen jelentés, ha nem az intézkedésekre koncentrál. Hogyan lehet bármiféle eredményt elérni ezen a területen, ha nincsenek intézkedések?
(14.50)
Az álláspontok most is eltérnek a büntetőjogi szabályozás tekintetében, erről bizonyára ebben az általános vitában is érintőlegesen esni fog szó, hiszen nem tudjuk megúszni, hogy a büntetőjogi szabályozásról ne folytassunk vitát. Ezzel kapcsolatban itt azt tartom fontosnak leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége fontos, örömteli lépésként üdvözölte a 2002-es törvényváltoztatást, mert azt gondoljuk, és azt gondoltuk akkor is, hogy ez ésszerűbbé és életszerűbbé teszi a szabályozást, hiszen az nem volt életszerű. Miért mondom ezt? Néhány adattal szeretném alátámasztani a véleményemet, és megint csak visszautalnék - mint ahogy annak idején a büntetőjogi szabályozás változásának általános és részletes vitájában is tettem - arra a hatástanulmányra, amelyet még Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter úr rendelt meg, és amely hatástanulmány 2001 végén készült el, 2002 elején került ki a nyilvánosság elé.
Ezt a hatástanulmányt az Országos Kriminológiai Intézet készítette a '99-ben megszavazott, 2000-ben életbe lépett, Európa legszigorúbb drogtörvényének nevezett büntetőjogi szabályozásról. Ez a hatástanulmány többek között megkérdezte azokat az embereket Magyarországon, akik jogalkalmazóként foglalkoznak a drogügyekkel, megkérdezte az ezekben az ügyekben eljáró rendőröket, ügyészeket és bírákat, mi a véleményük a '99-ben megszavazott, 2000-ben hatályba lépett szigorításról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felidézni azt a nem elhanyagolható adatot, hogy a 2001-ben elkészült, Deutsch Tamás miniszter úr minisztersége alatt megrendelt és elkészített hatástanulmány adatai szerint a jogalkalmazók mintegy háromnegyede alkalmatlannak tartotta a '99-ben a fideszes többség által megszavazott törvényt arra, hogy elérje a célját, vagyis arra, hogy visszaszorítsa a kábítószer-fogyasztást. A jogalkalmazók 2001-ben úgy nyilatkoztak, mintegy 80 százalékuk, hogy szükség van a törvény megváltoztatására. Ezek a számok.
Nézzünk még számokat, hiszen a számok nagyon beszédesek. Azt mondják az adatok, hogy a tavalyi évben az esetek 83 százalékában - ismétlem: 83 százalékában - nem terjesztői magatartás volt akkor, amikor a rendőrség eljárást indított kábítószerrel kapcsolatos visszaélés ügyében.
2001-ben a regisztrált bűncselekményeket tekintve a nem függő fogyasztói magatartással elkövetett bűncselekmény miatt az esetek 72 százaléka, míg a kábítószerfüggő személy által elkövetett ugyanilyen bűncselekmény 7 százaléka volt az összes adatnak, tehát itt is 80 százalék volt a kábítószer-fogyasztók - nem a terjesztők, hanem a kábítószer-fogyasztók - által elkövetett cselekmény az összes megindított eljárásból, míg a legutóbbi adat a jelentés szerint 83 százalék a legutolsó vizsgált évben.
Ez mindenképpen egy olyan adat, amely elgondolkodtatásra késztet valamennyiünket. Az elmúlt egy év vitáinak köszönhetően egyre több, most ellenzéki, jobboldali képviselőtársamtól hallottam már azt, hogy végre kimondták, hogy a fogyasztókat - ellentétben a '99-ben megszavazott törvény betűjével és a szellemiségével - valójában mégsem tekintik bűnözőknek. Valószínűleg szembenéztek azzal a helyzettel, hogy Magyarországon sajnálatos módon nagyon sok fiatal próbálja ki eseti, alkalmi jelleggel a különböző kábítószereket, és valószínűleg eljutottak arra a felismerésre, hogy hiba lenne a törvényhozótól az, ha minden negyedik vidéki és minden harmadik középiskolás korú fiatalt egész egyszerűen bűnözőnek kezelnénk. Azonban a helyzet az, hogy a büntetőjog annak kezelte, és bizonyos esetekben annak kezeli még most is.
Természetesen az általános vitában még vissza fogok térni erre a kérdésre, hiszen a Szabad Demokraták Szövetségének önök által is ismert határozott álláspontja van arról, hogy a kábítószerek fogyasztóit teljes körben dekriminalizálni kell, ami alatt azt értjük, hogy az államnak sem szabad semmilyen értelemben a kábítószerek fogyasztóit bűnözőként kezelni. Meggyőződésünk szerint az államnak a kábítószerekkel kereskedőkkel szemben kell hatékonyan és szigorúan fellépni, azonban értelmetlennek, embertelennek és ésszerűtlennek tartjuk azt, hogy az állam tinédzserek, esetenként, alkalomszerűen megbotló, hibát követő tinédzserek tízezreit, százezreit tekintse bűnözőnek.
Hosszan beszéltem a büntetőjogi oldalról, tisztelt képviselőtársaim, és ez nagyon fontos, de ez a kábítószerrel kapcsolatos politikának, a drogpolitikának csak az egyik pillére. Ráadásul szerintünk, liberálisok szerint még csak nem is az a pillére, amivel el lehetne érni a kábítószer-fogyasztás érdemi visszaszorítását. A mi meggyőződésünk szerint a kábítószerek fogyasztásának visszaszorulását a hatékony prevencióval lehet elérni. Márpedig, tisztelt képviselőtársaim, szembe kell nézni ezzel önöknek is, akik ma ellenzékben ülnek, és az előző ciklusban egyszerre szavazták meg a meglehetősen modern, progresszív, felvilágosult szemléletű nemzeti drogstratégiát, amit mi is támogatni tudtunk, és azt az értelmetlenül szigorú büntetőjogi szabályozást, ami gyakorlatilag - csúnyán mondom - keresztbe verte azt, ami a nemzeti drogstratégiában található volt, lehetetlenné tette a drogstratégia hatékony érvényesülését. Választani kell aközött, hogy valaki Európa legszigorúbb drogtörvényét akarja, és olyan illúziókról beszél, hogy drogmentes társadalomban szeretne élni, és arról beszél, hogy valamennyi droghoz nyúló fiatal, aki ezt megteszi, az ördöggel cimborál, és aközött, hogy hatékony megelőzést és hatékony prevenciót akarunk.
Miért mondom ezt? Akkor lehet hatékony prevenciót folytatni, tisztelt képviselőtársaim, ha azok a fiatalok, akik érintettek ebben az ügyben, bizalommal tudnak fordulni a saját tanáraikhoz, bizalommal tudnak fordulni azokhoz a szakemberekhez, akiket önök - nagyon helyesen - megdicsérnek és köszönettel illetnek, és akiknek önök az előző ciklusban nagyon megnehezítették a munkáját a szigorú büntetőjoggal, azzal a szigorú büntetőjoggal, hangsúlyoznám, amely a fogyasztókat is szigorúan üldözte. Ugyanis akkor, amikor a kamaszoknak 3-5 éves börtönbüntetés lebeg a fejük fölött, nem fognak egy gimnáziumi osztályfőnöki órán egy megelőző program keretében őszintén beszélni a kábítószerrel kapcsolatos ismereteikről. Ahol kamaszoknak egy szál marihuánás cigarettáért a letöltendő börtönbüntetés veszélyével kell szembenézniük, ott valóban nem lehet hatékony prevenciót folytatni.
Az önmagáért való büntetőjogi szigor és a hatékony prevenció egymást kizáró dolgok. A most kormányzó koalíció semmi mást nem tett 2002-ben, amikor módosította a büntető törvénykönyvet, mint szembenézett ezzel, és megváltoztatta úgy a büntetőjogi szabályozást, hogy lehessen tenni egy lépést a felé a stratégia felé, annak a teljesebb megvalósulása felé, amelyet annak idején közösen, egyetértésben fogadtunk el.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az elmúlt években, a kormányváltás óta az úgynevezett ártalomcsökkentő, alacsony küszöbű szolgáltatások, ártalomcsökkentő programok is fejlődésnek indultak. Ezek közül kettőről szeretnék e helyütt beszélni: a metadonkezelésekről és a tűcsereprogramokról. Előtte azonban azt az adatot én is megismételném, amit Szitka Péter képviselő úr az imént elmondott, miszerint 800 fölött van azoknak a fiataloknak a száma, akik az elterelést választották a tavalyi év közepe óta. Tehát fél év, kilenc hónap alatt több mint 800 fiatal volt, aki az elterelés jogintézményével élt. Bizonyára önök választ fognak adni ebben a vitában arra a kérdésre is, hogy vajon kárt okozott-e a szocialista-liberális koalíció azzal, hogy az elmúlt hat hónapban 800 fiatalnak volt lehetősége - egyszer, néhányszor megbotló, nem bűnöző fiatalnak volt lehetősége arra -, hogy az eltereléssel élve, mentesüljön a szigorú büntetőjogi következmények alól.
Szóval, az ártalomcsökkentő programok: nagyon fontosnak tartom azt, hogy a stratégia kimondja, hogy régiónként egy metadonprogram legyen. A metadonprogramok a már függő heroinisták kezelésére szolgálnak, és a metadon nevű gyógyszerrel egy fenntartó kezelés keretében váltják ki a drogfüggőséget. Ha valamiben Európában és a fejlett világban egyetértés van a drogpolitikában - a büntetőjogról mindenhol ugyanúgy vitatkoznak, mint nálunk, de ha valamiben egyetértés van -, az az, hogy a megelőzés és benne az ártalomcsökkentő programok nagyon nagy jelentőségűek.
A kormányváltásig egynéhány ilyen metadonprogram létezett csak. Az elmúlt másfél évben eljutottunk oda, hogy most már csupán két olyan régiója van az országnak, ahol nincsen lehetőség arra, hogy a drogfüggő betegek ezt igénybe vegyék. Miskolcon a jelentés tanúsága szerint az idén már fel fog állni az északkelet-magyarországi regionális metadonközpont, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag Budapesten kívül Szegeden, Gyulán, Pécsett, Miskolcon, Veszprémben lesz majd lehetőség arra, hogy ilyen programban vegyenek részt a kábítószerfüggő betegek.
(15.00)
Ez nagyon fontos dolog, és a stratégiával összhangban lévő, a stratégia megvalósulása felé mutató jelenség.
A tűcsereprogramokkal kapcsolatban nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ebben a kormányzati ciklusban ezek is fejlődésnek tudtak indulni. Egyrészt azért, mert többen merik igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat - ez vonatkozik a metadonra, illetve a tűcsereprogramra is -, pontosan azért, mert a fogyasztókat nem fenyegeti úgy a büntetőjogi szigor, mint az előző ciklusban. Egyre többen mernek segítséget kérni, orvoshoz fordulni, részt venni egy metadonprogramban, és egyre többen mernek, ha már egyszer saját szerencsétlenségükre heroinisták, mondjuk, tűcsereprogramban steril tűt kérni, hogy ha már egyszer saját szerencsétlenségükre heroinisták, akkor legalább a soraikban ne terjedjenek a vér által terjedő fertőzéses betegségek.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A tűcserebuszok és a tűcsereprogramok helyzete nagyon nehéz. Én a tegnapi napon egy azonnali kérdésben ezt a témát már megemlítettem. Sajnálatos módon napjainkban is létező jelenség, hogy rendőri igazoltatások akadályozzák a tűcsereprogramoknak - konkrétan a Baptista Szeretetszolgálat tűcserebuszára gondolok - hatékony működését. Itt az általános vitában a későbbiekben erről is szeretnék részletesen szólni. Ebben az időpontban, most talán csak annyit erről a helyről, hogy nagyon fontosak ezek a programok, nagyon fontos az a szemléletváltozás, amelyet fideszes képviselőtársaim is említenek, hogy segítsünk abban a magyar társadalomnak, hogy befogadja ezeket a programokat. Ezekre a programokra, a tűcsereprogramokra nem a drogfüggő betegek, nem elsősorban és nem kizárólag a drogfüggő betegek érdekében van szükség, hanem valamennyiünk érdeke, hogy ezek a tűcsereprogramok hatékonyan tudjanak működni, és senkinek nem szabad veszélyeztetnie ezen programok működését.
Volt egy fontos állításuk az előttem szóló fideszes országgyűlési képviselőknek, miszerint a nemzeti stratégia elvesztette irányát, és letért a pályájáról, és itt valami drasztikus változás történt. Nos, ha valami fontos egy ilyen vezérszónoklatban, akkor azt tartom fontosnak elmondani, hogy ez talán a legnagyobb tévedés, ami eddig ebben a vitában elhangzott. Bízom abban, hogy ez egy jóindulatú tévedés, ami a tények nem megfelelő ismeretéből fakad csupán, nem pedig egy rosszindulatú, nevezzük így, politikai tévedés, de mindenképpen meg kell hogy cáfoljuk.
A nemzeti drogstratégiával összhangban lévő büntetőjogi szabályozás van most ma Magyarországon, köszönhető a 2002-es törvénymódosításnak. Azok a prevenciós és ártalomcsökkentő programok, amelyekre a drogstratégia nagy hangsúlyt fektet, fejlődnek, az intézményrendszer stabilan működik, és a monitorozása is megtörténik. Ezt csináljuk most, ebben a vitában, tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés