IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy egy olyan joganyagról van szó, amely annak a csatlakozási folyamatnak a része, amely május 1-jén gyakorlatilag egy fontos lépéséhez érkezik, másrészről pedig egy olyan joganyag, amely következménye a magyarországi joganyag Európai Unióhoz való igazításának.

Amit a korábbiakban hallhattunk - akár az államtitkár úrtól, akár Füle képviselő úrtól -, azt hiszem, teljesen helyén lévő dolgok; nagy valószínűséggel nem ez lesz az a törvényjavaslat, amely óriási vitákat fog gerjeszteni a parlamenten belül. Miért fontos azonban megszólalni? Úgy hiszem, mindenképpen érdemes említést tenni arról, ami az Európai Unió lényegét jelenti, nevezetesen: amikor elindult az Európai Szén- és Acélközösség együttműködése, akkor olyan alapvető problémákba ütköztek, amelynek a felismerése már nagyon korán, gyakorlatilag három év után megtörtént, amikor is Messinában a hatok vezetői már arról tárgyaltak, hogy fokozatosan, lépésekben egységesítsék piacaikat is. Az alapelv az volt, ami korábban a Szén- és Acélközösség kimunkálása idején, azaz olyasvalamit létrehozni, amelynek az egységes hozadéka nagyobb, mint ha ugyanezt külön-külön tennék.

Az 1957-es római szerződés erre már konkrét választ és egyebek között éppen a négy szabadság elvének kitűzésével konkrét megoldást is ajánl. Mi ez a négy szabadságelv? Mindannyian, legalábbis remélem, hogy egyre többen és többen tudjuk Magyarországon, hogy a négy szabadságelv az áruk szabad áramlása, a tőke szabad mozgása, a szolgáltatások szabad áramlása és a személyek szabad mozgása. Ez az a négy alapelv, amely folyamatosan közelíti egymáshoz az Európai Unió tagországait. S ha már említettem az Szén- és Acélközösséget, amely 1951-ben jött létre, akkor onnantól kezdve jól láthatjuk, hogy milyen hosszú, több mint ötvenéves folyamat után tartunk ott, hogy most, 2004. május 1-je előtt a magyar parlament tárgyal egy joganyagot, ami annak az elhatározásnak a következménye.

Tehát ha jól átgondoljuk, akkor pontosan láthatjuk, hogy miért is fontos ez a négy alapelv; tulajdonképpen évek hosszú során derült ki az Európai Gazdasági Közösség számára, hogy bizony-bizony közelíteni kellene a különböző szabályozásokat.

(10.30)

Az áruk szabad áramlásának szabályozásakor azon a kettősségen kellett úrrá lenni, hogy egyfelől biztosítani kellett az egyenlő értékesítési feltételeket valamennyi tagállam bármely vállalata számára egymás piacain, másfelől viszont nem foszthatták meg a tagországokat sem azon joguktól, hogy biztonsági, közegészségügyi, környezetvédelmi vagy etikai megfontolásból valamely terméket mégiscsak kizárhassanak a belföldi forgalomból. Ez az a kettős feltétel, ez az a szabadságelv, amely alapján fejlődött az áruk szabad mozgásának a fejezete.

A Közös Piac a nyolcvanas évek elejére már egyre inkább aggódott azért, mert az Európai Közösség alapító tagjai a belső kereskedelmükben minden kvótát és vámot megszüntetve tizenöt év után sem találták még kielégítőnek a helyzetet, a Közösség még mindig nem vált olyan közös piaccá, mint amilyenné kellett volna, vagy amilyenné szerették volna. A hivatalos határügyintézések késleltették és megdrágították az egyik tagállamból a másikba történő árufuvarozást. Sok EU-állampolgár számára változatlanul lehetetlen volt másik tagállamban gyakorolni a hivatását. A szolgáltatóipar, például a biztosítási rendszer nem működött közösségi szinten. Egy francia és egy brit közgazdász készített egy jelentést, amely az Európai Parlament elé került. Ebben többek között az állt, hogy az ilyen jellegű buktatók a közösség dolgozóira lebontva minden évben azok egyheti fizetésének megfelelő összeget emésztenek fel.

Így változott folyamatosan az Európai Unió, amikor is elrendelték, hogy felül kell vizsgálni mindazt az intézkedési tervet, ami felhalmozódott az Európa Tanács előtt. Erre kidolgoztak egy olyan intézkedési tervet, amely 1992-re rendezte volna a lemaradást. Elkészült az a fehér könyv, amely Lord Cocfield nevéhez fűződik. Az általa összeállított fehér könyv háromszáz olyan intézkedést sorol fel, amelyre szükség van, illetve szükség lesz az egységes belső piac kialakításához. Ezeket három kategóriába osztotta: fizikai, technikai és pénzügyi akadályok megszüntetése. Ez a jelentés lehetőséget teremtett arra, hogy a szabályozás egységessé válhassék, és a belső piac a kilencvenes évekre már ténylegesen majdnem kialakultnak tekinthető.

Magyarország a csatlakozási tárgyalások során az áruk szabad áramlását kiemelten fontos kérdésként kezelte. A 2002-es országjelentés szerint Magyarország további erőteljes fejlődést mutatott az elmúlt évben az áruk szabad mozgása terén. A jelentés legfontosabb megállapításai szerint Magyarország a jogharmonizációs kötelezettségeinek alapvetően eleget tesz, és a fejezethez kapcsolódó intézményfejlesztés terén is további haladásról lehetett beszámolni. Addigra már a tárgyalási menet vége felé közeledtünk, és ebben a szakaszban a különféle joganyagok, illetve jelentések kiemelik a harmonizáció magas szintjét az áruk szabad áramlása területén.

A hűség kedvéért ismertetném a tárgyalás történetét is; három lépésből áll, nem túl sok. 1999. január 28-án fogadja el a magyar kormány a tárgyalási álláspontot. Két évvel később, március 29-én a főtárgyalói fordulón kerül lezárásra ez a fejezet, majd 2001. június 12-én, tehát három hónappal később a csatlakozási tárgyalások miniszteri szintű tárgyalási fordulóján Luxembourgban véglegesen lezárásra kerül, és további tárgyalást nem igényel. Tehát ez volt az a folyamat, amely a négy szabadságelv megalapításától egészen az Unió, illetve az Európai Gazdasági Közösség belső fejlődésén keresztül a magyarországi csatlakozásokon át 2002-re, 2003-ra Magyarországot gyakorlatilag késznek ítélte ezen a területen.

Maga a törvényjavaslat meglehetősen rövid, ám annál fontosabb, hiszen - ahogy államtitkár úr is említette - azokat a területeket szabályozza, amelyekre nincsenek egyébként megállapodásaink. Ezért különösen fontos számunkra, hogy a kölcsönös elismerési klauzula megjelenítése egy olyan magas rendű jogszabályban történik, mint amit az Országgyűlés tárgyal, azaz törvényként szabályozzuk.

Az Európai Bíróság joggyakorlatáról beszélt államtitkár úr, erről hosszabban nem értekeznék.

Azt tartanám különösen fontosnak felemlíteni, hogy ez a törvényjavaslat semmiféle hátrányt nem jelent a magyarországi vállalkozók, a magyarországi belső piac számára, hiszen olyan kitételeket is tartalmaz, amelyek a magyar szabályozásnál gyengébb szabályozást nem engednek be, azaz olyan áru nem kerülhet Magyarország területére, amely a magyar elvárásoknak nem felel meg.

A törvényjavaslat indoklása nagyon helyesen kiemeli a következőket: nem zárható ki végül az sem, hogy valamely korábbi jogszabályunk tekintetében is csak utóbb derül fény arra, hogy az olyan sajátos típusú technikai jellegű előírásokat tartalmaz, amelynek az áruk szabad mozgására gyakorolt hatása egy törvényjavaslat elkészítése során nem volt felismerhető, arra csak egy konkrét ügy mutatott rá. Ezekben az esetekben szintén lehetőség lesz a kölcsönös elismerés szabályozásának alkalmazására.

Most a 3. §-ról beszélnék, amihez módosító indítványt kívánok benyújtani, ugyanis azt gondolom, hogy az elismerési szabály alkalmazásakor - ami azt jelenti, hogy minden esetben ugyanolyan típusú eljárás hatálya alá esik a kölcsönös elismerési szabály alá tartozó importáru, mint a hasonló belföldi áru - a különböző eljáró hatóságnak van szerepköre. A jogszabály két feltételt enged a magyar fordítás kapcsán. Azt mondja, hogy ahol szükségszerű és indokolt, ott a magyar hatóság kérheti a fordítást. Azt gondolom, hogy ebben az esetben kérnie kellene, tehát a két megengedő feltétel közül az egyiket javaslom megszüntetni.

A másik módosító indítvány, amit be kívánok nyújtani, a megjelentetéshez kapcsolódik. A jogszabály tartalmazza a 3. § végén, hogy a megjelentetést az internetes honlapon kell eszközölni. Azt a javaslatot tenném, hogy akinek nincs internetes honlapja, az az illetékes minisztérium honlapján tegye közzé, mégpedig jól látható formában.

Ezekkel a módosításokkal együtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója támogatja a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu