KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt egyetlen módosító javaslat került benyújtásra, Keleti György bizottsági elnök úr által, amit mi magunk nem támogattunk, tartózkodtunk a bizottsági ülésen, ezt szeretném megindokolni.

Nyilvánvalóan érzékelhető volt, hogy a szándék helyes, jó, a törekvés elvileg támogatható, hiszen az előterjesztésbe bekerült egy pontatlanság, ezt szerette volna az elnök úr tisztába tenni a módosító javaslatával, azonban álláspontunk szerint ez nem sikerült, hiszen az eredeti szöveg így szól: “A legénységi állomány tagja a honvéd és tisztesi rendfokozattal rendelkező szerződéses katona, a legénységi állományba került elszámolásra a tiszthelyettesi hallgatói állomány.ö Ez volt az eredeti szövegtervezet, és az elnök úr a következőre módosította: “A legénységi állomány tagja a honvéd és tisztesi rendfokozattal rendelkező szerződéses katona, a legénységi állományba került elszámolásra a tiszthelyettesi hallgatói - és itt jön az ő kiegészítése -, valamint a hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő állomány.ö

Álláspontunk szerint ezzel a jobbító szándékkal nem sikerült módosítani a honvédelmi törvénynek megfelelő terminológiákra ezt a hibásan benyújtott határozati javaslatot, mert legénységi állományt nem ismer a honvédelmi törvény. A honvédelmi törvény ismeri a hivatásost, ismeri a szerződésest, az önkéntes tartalékost, a sor-, a tartalékos, a póttartalékos katonai szolgálatot teljesítőket, a katonai középfokú oktatási, honvédségi ösztöndíjas hallgatói és a szakképzésben részesülő hallgatói kategóriákat. Ezzel a módosító javaslattal nem fog tudni mit kezdeni a tisztelt Ház, mert a honvédelmi törvénybe ez nem illeszthető be, ettől kezdve itt - nem tudom, így kell-e mondani - koherenciazavar fog előállni, hiszen ezt a terminológiát nem fogja tudni használni a honvédség.

Azt kérem a tisztelt kormánytól, hogy kapcsolódó módosító javaslattal még a vita végéig, ami talán még egy-két percig tart, próbálják meg ezt módosítani, mert nem fog tudni vele mit kezdeni sem a minisztérium, sem a honvédség, sem pedig a honvédelmi törvény. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az elnök úr törekvése, szándéka helyes volt, sajnos álláspontunk szerint nem ért célba. Ezért tartózkodtunk a bizottsági ülésen, és ezért nem tudjuk támogatni itt a plenáris ülésen és majd a végszavazásban sem, amennyiben ez így marad. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu